Dunaújváros Hetilap

A Dunaferr helyzetéről is egyeztettek

doszerk - 2023. július 12. 8:25

Szabó Zsolt alpolgármester képviselte Dunaújvárost a Megyei Jogú Városok Szövetségének legutóbbi ülésén Esztergomban. Zsebbevágó témák is terítéken voltak.

A város gazdasági és koordinációs alpolgármestere a megbeszélések során többek között egyeztetett Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterrel, akivel a Dunaferr helyzetével kapcsolatos kérdésekről is szót ejtettek. 
Szabó Zsolt kérdésünkre elmondta, ismét felhívta a kormányzat figyelmét arra: a Dunaferr értékesítése során alapvető kérdés, hogy a privatizációt követően a teljes gyártási vertikum megmaradjon és üzemeljen, hiszen csak így kerülhető el, hogy a Vasmű dolgozóinak egy része az utcára kerüljön. 

A megbeszélés során emlékeztetett arra is, hogy a városvezetés a kialakult helyzetre tekintettel átütemezte a városnak járó közel 3 milliárd forintnyi iparűzési adó megfizetését, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a Dunaferr 2022 második felében képes legyen bért fizetni a dolgozóinak. Azt is jelezte, mennyire méltánytalan, hogy – miközben a cég ilyen hatalmas összeggel tartozik a városnak – a kormányzat gondolkodás nélkül büntet: behajtja az úgynevezett szolidaritási adót, amit egyébként fejlesztésekre, beruházásokra lehetne fordítani a városlakók érdekében.

(Forrás és fotó: DMJV Önkormányzata)

A rovat további hírei: Közélet

Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket

Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket

2025. júl. 03.

Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

2025. júl. 02.

Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat. 

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

2025. júl. 02.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

2025. júl. 01.

A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

2025. jún. 27.

A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

2025. jún. 27.

Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

2025. jún. 26.

Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!