Élettel telt meg az egykori Vidám Park (galériával)
Sikerrel debütált az I. Kalandpark Fesztivál – a három napon át tartó rendezvénysorozatra rengetegen kilátogattak múlt hétvégén. A programok között mindenki talált kedvére valót: kertmozi, vidám- és kalandpark, kisvonat, valamint koncert várta a nosztalgiázókat. Folytatás augusztusban!
Még múlt pénteken kezdődött, majd egészen vasárnapig tartott az I. Kalandpark Fesztivál első felvonása az egykori Vidám Park területén.
A Kincsemmel startolt
A péntek este debütáló I. Kalandpark Fesztivál kertmoziesttel nyitotta három napon át tartó programsorozatát, ahol a Kincsem volt műsoron. A vetítés előtt Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel, Dunaújváros díszpolgárával Pintér Tamás polgármester beszélgetett:
– Fontos nekünk, hogy kiemeljük a dunaújvárosiasságunkat is, ezért is hívtuk meg a dunaújvárosi születésű színművészt, városunk díszpolgárát, Nagy Ervint. Azt gondolom, hogy az ilyen jellegű rendezvényekre, mint a hagyományteremtő céllal megrendezett Kalandpark Fesztivál, nagy igény van városunkban. Fontos, hogy egy közösségi teret hozzunk létre a városban, ahol az emberek kapcsolódnak egymáshoz, beszélgetnek, szórakoznak – itt, a Kalandpark Fesztiválon ezt mind megtalálják.
A pódiumbeszélgetés során Nagy Ervin kulisszatitkokat árult el a Kincsem című film forgatásáról; a jelenlévők megtudhatták például, hogy a film záró jelenete az ő fejéből pattant ki. De mesélt arról is, milyen emlékek kötik az egykori vidámparkhoz és a városhoz:
– Rengeteget kaptam a városomtól. Egy hihetetlen kapaszkodó a mai napig, egy nagyon erős bázis. Minden, ami itt, velem gyerekkoromban történt, az lényegében pozitív volt. Abból merítkezem a mai napig, hogy itt milyen emberekkel nőttem föl, milyen értékrendet kaptam, milyen sokszínű volt a fiatalságom. A legjobb érzésekkel tölt el, amikor hazatérek.
A zenére és a kisvonatra fókuszáltunk szombaton
A Kalandpark Fesztivál másnapján már délelőtt megkezdődtek a programok. A helyszínre ingyenesen használható kisvonat közlekedett a Béke városrészből, amely folyamatosan zsúfolt kocsikkal szállította a látogatókat – mindkét irányba.
A fesztiválon a kicsiket és nagyokat egyaránt várta a kalandpark és vidámpark is, egyebek mellett kötélpályával, ugrálóvárral és dodzsemmel.
A kevésbé aktívan pihenők részt vehettek ingyenes kézműves foglalkozáson, és csillámtetoválást is készíthettek a Munkásművelődési Központ munkatársainak segítségével.
A fesztivál egyik kiemelt célja volt, hogy helyi zenekaroknak is lehetőséget biztosítson a fellépésre, így délután már a dunaújvárosi bandáké volt a főszerep: 15 órától a Born Again, 17 órától pedig az Alaszka zenekar lépett fel.
Az esti nagykoncertet pedig a Hiperkarma adta, akik sok szállal kötődnek Dunaújvároshoz, amit Bérczesi Robi, az együttes frontembere többször megemlített a színpadon is:
– Dunaújvároshoz engem sok szálon fűz az élet. Érzelmileg is, szerelem is volt itt. Volt idő, amikor a Hiperkarma zenekarnak a tagságában három dunaújvárosi születésű zenész is játszott. Sokat jártunk ide, itt voltak az első próbáink is.
A Shrek volt az első felvonás vége
A vasárnap már a gyermekeké volt, hiszen igazi matiné hangulattal várta őket a kertmozi: Shreknek szurkolhattak, hogy visszaszerezhesse a nagyúrtól a mocsarát, amelyhez előbb meg kellett mentenie a szörnyű tűzokádó sárkány karmaiból Fiona királylányt.
Aki pedig a vasárnapot is aktívan szerette volna tölteni, a kalandparkban és a vidámparkban változatlanul megtehette, és a kézműves foglalkozásokon is részt vehetett.
Az önkormányzat szervezésében hamarosan folytatódik a Kalandpark Fesztivál: augusztus 11-13. között hasonló tartalommal várják a városlakókat – és a szombati nagykoncert fellépője a Blahalousiana lesz!
A fesztivál műsorfolyamának emlékezetes pillanatait elevenítsék fel a képek!
DMJV Önkormányzata
Fotó: Végh Zoltán; DO
A rovat további hírei: Mozaik
Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)
2025. szep. 10.
Sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a vasárnap esti holdfogyatkozásra, de az időjárás – vagy konkrétabban: a felhők – miatt jó ideig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk. Viszont: végig remekül szórakoztunk.
DSTV: az élő muzsika utazó követe
2025. szep. 10.
Egyre kevesebb olyan hely van az országban, ahol élőzenés produkciók dobják fel a vacsorák vagy esték hangulatát, derül ki a DSTV összegzéséből. Vannak azonban, akiknek továbbra is igényük van az ehhez hasonló élményekre – és szerencsére akadnak még olyan zenészek is, akik kifejezetten ebben a közegben érzik jól magukat. Ilyen például Liszkai Lukács. Hangkép.
DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál
2025. szep. 09.
Komoly alapozással készült az őszi megméretésekre a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület, derül ki a DSTV összegzéséből. A nyár viszonylag nyugalmasan telt, de az év második fele nagyon sűrűnek ígérkezik – a négylábúak és persze felkészítőik számára is. Hangkép.
Nyárias nyitány, változékony folytatás
2025. szep. 08.
Előbb sok napsütést elszórtan csapadékkal, majd záport, zivatart ígért némi napsütéssel a DO időjárási szakértője. Lassan, de biztosan búcsúzhatunk a nyártól – megfagyni a héten azért még biztosan nem fogunk.
Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?
2025. szep. 08.
Legyen a kerted tükörsima és profi az akkus szegélynyíró hihetetlen szabadságával! Az eszköz vezetékek nélkül, könnyedén, akár nehezen elérhető helyeken is kiválóan alkalmazható. (X)
Nemes célért futottak újra! (galéria)
2025. szep. 06.
A beszámolóra még várni kell, de a képeket már mutatjuk: idén immár kilencedszerre rendezett jótékonysági futóversenyt az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete. A nagy közösségi kezdeményezés keretében több százan vállalták a három táv valamelyikét ma délelőtt – remek időben, remek hangulatban, az elfogadás és a segítségnyújtás jegyében!
Kalandra fel: ha itt az ősz, hát küszöbön a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál!
2025. szep. 06.
Idén immár hatodik alkalommal rendezik meg a Dunaújvárosi Képregényfesztivált – ráadásul ezúttal új helyszínen, a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) várják szeretettel a műfaj régi és új szerelmeseit szeptember 13-án, azaz éppen egy hét múlva szombaton. Színes kavalkád készül – ott a helyed!









