ICA-D: jó, de hol van innen a ló?
Itt a válasz: a Lovasszobor ló nélkül című alkotás szoboravatójára a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) előtti füves téren várják a vendégeket – kedden este.
A főváros után Dunaújvárosban is megtekinthető lesz Keserue Zsolt meghökkentő, humoros, ugyanakkor elgondolkodtató, párbeszédre ösztönző köztéri kortárs alkotása – a szoboravató eseményre július 25-én, kedden 19 órától várják a vendégeket, adta hírül az ICA-D.
Fődíj után nagyban is visszatér
Az ICA-D a szíves invitáció mellé tételes tájékoztatóval is szolgált, amely szerint a talapzatra emelt ló nélküli lovas figurája parodisztikus megközelítése a tipikus historizáló és heroizáló magyarországi köztéri szobrászati gyakorlatnak. Keserue alkotása arra irányítja a figyelmet, hogy e kurzusművészetből hiányzik az adott közösség igényeinek figyelembe vétele – üres szimbólumrendszere csak a politikai reprezentációt szolgálja.
A szoborparódia előzménye egy 2020-ban, 3D eljárással készült kisplasztika, amelyet az Osztrák Kulturális Fórumban, a Szimbólum című kiállításon láthatott először a közönség, majd 2020-ban a Kortárs Művészeti Intézet Belátások című tárlatán is szerepelt – és itt elnyerte Dunaújváros önkormányzatának fődíját. A mű azóta a Kiscelli Múzeum gyűjteményében található.
A most látható életnagyságú szobor 2023-ban először a budapesti Ferenc téren lett felállítva a Ferencvárosi Önkormányzat által harmadik alkalommal meghirdetett public art pályázatnak köszönhetően. A budapesti IX. kerületi önkormányzat a pályázat kiírójaként a pályázóktól a társadalmi nyilvánosság tereihez és azok problémáihoz kötődő, kötetlen műfajú, interaktív, az adott közösséget vagy a társadalom egészét érintő kérdéseket tematizáló műveket várt.
A dunaújvárosi szál
Az említett összeállítás arra is felhívja a figyelmet, hogy Keserue Zsolt a hazai és a dunaújvárosi képzőművészeti színtér figyelemre méltó alakja, aki városunk kulturális és művelődési életéhez nemcsak képzőművészeti munkásságával, de számos várostörténeti szempontból is jelentős dokumentumfilmes alkotásával (Nagyolvasztó, Dunaújvárosi művészek portréfilm-sorozat) is hozzájárult.
Az ICA-D legutóbb 2019-ben, az Otthon jó című kiállításon (Kaszás Tamás és Várnai Gyula szereplésével) mutatott be a művész munkáiból egy tematikus válogatást, arra a kérdésre keresve a választ, hogy hogyan jelennek meg a kortárs képzőművészetben a Dunaújvárosban szerzett tapasztalatok.
Még egy gondolat a tájékoztatóból: "A szobor dunaújvárosi tartózkodása – az ICA-D szakembereinek szándéka szerint – kiváló alkalmat nyújt a közönségnek arra, hogy elidőzzön egy kicsit annak nem mindennapi társaságában, és ne csak a műalkotásról formáljon véleményt vagy ítéletet, hanem játékos, kreatív kikapcsolódásban lehessen része. Mindeközben olyan, mindannyiunk életére hatással bíró jelenségekről is elgondolkodhasson, vagy elbeszélgethessen, mint a hatalommal és annak ábrázolásával kapcsolatos viszonyunk, vagy éppen a kritikaalkotó-és tűrő képességünk és rutinjaink."
A szoboravató hangulatára akusztikus rásegítéssel Várnai Gyula képzőművész szolgál kedden este – a Lovasszobor ló nélkül című alkotást augusztus 15-ig láthatja a közönség.
(Illusztráció: ICA-D – facebook)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: POK és SZIG a színpadon
2025. júl. 09.
Szép eseménynek adott otthont a Bartók színházterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Városunk két gimnáziuma, a Pannon és a Széchenyi színjátszó diákjai álltak a közönség elé, és mutatták be színdarabjaikat. Hangkép.
ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel
2025. júl. 08.
Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a kőtárba is csalogattak
2025. júl. 08.
Az összefoglalót már olvashatták, most itt a DSTV első beszámolója az Intercisa Múzeum kínálatáról a "Múzeumok Éjszakája" sorozatában. Az intézmény két helyszínen várta a vendégeket, benépesült a római kori kőtár is. Hangkép.
Zúzós menet a végjátékban is (galériával)
2025. júl. 06.
King Diamond bulijának elmaradása miatt sokan keseregtek, de ezzel együtt is nagy zúzásokkal ért véget a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. A zárónap is hatalmas menetelést hozott – sorozatunk utolsó képtára is erről tanúskodik.
Rockmaraton: parádés péntek (galériával)
2025. júl. 05.
Remek bulik egész sorával csalogatta a rock/metál műfajok híveit a Szalki-szigetre a Rockmaraton Fesztivál pénteki kínálata. A mai menü is nagyon bőségesnek ígérkezik, a hangulat változatlanul egyszerre fergeteges és barátságos – a finálé során sem lesz másként!
Irodalmi találkozás a Líra Könyvesboltban
2025. júl. 04.
Folytatja az írók és olvasók közvetlen találkozását segítő sorozatát a Vasmű úti egység: Andrea O'Lacy lesz a következő vendég, a Lady Anna Bell – Két világ között című kötetről szombaton szerveznek beszélgetést.
Dübörgés és gitárpárbaj a Szalki-szigeten (galériával)
2025. júl. 04.
A műfaji sokféleség és a derűs pillanatok jegyében folytatódott a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten: a csütörtöki kínálat is bővelkedett izgalmas eseményekben, ma sem lesz másképp – három színpadon, "váltott lovakkal" dübörög a fesztivál ménese a rock/metál útján. Második nap, sok-sok kép!