Csillogó érmek a Szarvasi Kenumaratonról

spigott - 2023. augusztus 15. 7:30

Minden éremből jutott a Dragon Steel SE sárkányhajósainak az augusztus első 5-én megrendezett Szarvasi Kenumaratonon.

Immáron 26. alkalommal rendezte meg a Szarvasi Kenumaratont a Szarvasi Kajak-Kenu Club augusztus első szombatján, s az évről évre egyre népszerűbb megméretésen ezúttal is ott voltak a dunaújvárosi Dragon Steel SE sárkányhajósai.

Mint azt Tóth Edit, sárkányhajósaink vezetője érdeklődésünkre elárulta, a rajt és a cél vonala idén is a Vízi Színházzal átellenben található kajakos bázis volt, s a közös bemelegítést követően innen rajtolt el több részletben a kenukat, állószörföket, sárkányhajókat, és az outriggereket tartalmazó flotta. A célban a legjobbak érem és emléklapdíjazásban részesültek, emellett minden résztvevőnek járt az esemény hivatalos pólója, és a megszokott meleg ebéd sem maradhatott el.

– A közös bemelegítés után százkilencvenkét versenyzővel huszonegy kenu, negyvennégy SUP, hét outrigger, három sárkányhajó, egy versenykenu és két páros kajak rajtolt el. A kenusoknak és bevállalósabb versenyzőknek a 21 km-es versenytávot a két, összesen 1,1 km-es szárazföldi átkelés is komolyan megnehezítette, s a taktika nagyon komoly szerepet játszott a végső eredmények tekintetében, míg a másik lehetőség a kiszállás nélküli 12 km-es szakaszverseny volt. Egyesületünk versenyzői összesen négy legénységben voltak érdekeltek: a "Dragon 4" kategóriában Dragon Steel néven indítottunk két férfi kenu csapatot, melyekkel komoly eredményeket zsebelhettünk be, s emellett a körösi sárkányhajóban, valamint az outrigger-1 kategóriában is volt evezősünk. A befutó időeredménye alapján a "Dragon 4" kategória győztese a Dragon Steel "A" hajó lett, melyet a Körmendi László, Tóth Gergely, Fischer Péter, Tomó Sándor összeállítású csapat lapátolt az első helyre, míg a kategória ezüstérmét a Dragon Steel "B" (Illés Zsolt, Hováth Attila, Kótai Ferenc, Újvári Attila) harcolta ki. A szarvasi húszfős sárkányhajóval indulva, Tóth Edit harmadik helyen végzett, Varga Béla sporttársunk egyéniben outriggerben indult, ahol a dobogóról éppen lecsúszva ért célba a negyedik helyen, mert egy horgász damil megakadályozta abban, hogy dobogóra állhasson.

Képek forrása: Dragon Steel SE

Tóth Edit elmondta még, hogy óriási élmény volt számukra a szarvasi megméretés, a rendkívül barátságos fogadtatás és az együtt elért sikerek, az arany- az ezüst- és a bronzérmek, s nagyon büszkék arra, hogy mindkét kenus csapatuk dobogóra állhatott, így méltán voltak büszkék a viadalon résztvevő versenyzőikre.

Szintén a Dragon Steel SE sárkányhajósaival kapcsolatos információ még, hogy nagy sikert aratott az egyesület IV. Nyári Sárkányhajó Tábora, melyet augusztus 7. és 11. között rendeztek meg. A tábort ismét igen komoly létszámban tartották meg, s eredményességét jól mutatja, hogy a résztvevők közül többen is beléptek az egyesület tagjai közé, hogy ifjúsági versenyzőkként folytathassák velük a sportolást.

A rovat további hírei: Sport

Háromszettes vereség Szegeden

Háromszettes vereség Szegeden

2025. nov. 27.

Akadtak felvillanásai a DKSE röplabdázóinak a Szeged ellen, de a hazaiak végül három szettben legyőzték együttesünket TippmixPro Férfi NBI Extraliga szerda esti mérkőzésén.

Dunaújvárosból is utazott kézilabdázó a vb-re

Dunaújvárosból is utazott kézilabdázó a vb-re

2025. nov. 26.

Harmincegy NB I-es légiós szerepel a szerdán (ma) kezdődő női kézilabda-világbajnokságon.

Szegeden folytatják a röplabdázók

Szegeden folytatják a röplabdázók

2025. nov. 26.

A Vidux-Szegedi RSE vendégeként lép pályára a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának újabb fordulójában ma este hét órától.

Kupavisszavágó előtt a Bikák

Kupavisszavágó előtt a Bikák

2025. nov. 26.

Háromgólos hátrányból vág neki a Magyar Kupa fővárosi visszavágójának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a BJA HC ellen ma este.

Újra lesz jég a jégcsarnokban!

Újra lesz jég a jégcsarnokban!

2025. nov. 25.

A mai nappal elkezdődött a jégcsarnok új hűtéstechnológiájának kivitelezése, így a remények szerint decemberben már sportolásra alkalmas jég várja hokisainkat és a város sportszerető közösségét.

Bükfürdőn is remekeltek birkózóink

Bükfürdőn is remekeltek birkózóink

2025. nov. 25.

Rengeteg éremmel és a csapatverseny első helyén fejezték be birkózóink a Bükfürdőn megrendezett szabadfogású nemzetközi birkózó gálát.

DSTV: érkezik a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

DSTV: érkezik a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

2025. nov. 25.

Közeleg az év vége, s ezzel együtt a II. Adventi Fitnesz Fesztivál Dóczi Zsuzsa szervezésében november 30-án az Arany iskola tornatermében. A program 2024-es felvonása hatalmas siker volt, a sportprogram mellett jól sikerült a jótékonysági része is a történetnek. Idén ismétlés lesz, és a legfontosabb tudnivalókról Dóczi Zsuzsa számolt be kameránk előtt. Hangkép.