Gyászol a penteleiek közössége, elhunyt Németh Györgyné Naszvadi Julianna
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel értesült, hogy életének 90. évében elhunyt Németh Györgyné Naszvadi Julianna, a Pentelei Nyugdíjas Klub „Pro Cultura Intercisae” díjas egykori elnöke. Jucika néni emléke örökké él! Nekrológ.
Németh Györgyné Naszvadi Julianna odaadó munkája révén vált jelentős civil szervezetté a Pentelei Nyugdíjas Klub: hosszú éveken át segítette a klub mindennapjait, majd elnökévé vált, és közösséget teremtve legfőbb célja a pentelei hagyományok ápolása, a helyi tradícióknak a fiatalokkal történő megismertetése volt.
Évtizedeken át Penteléért
A legidősebb korosztály olyan példamutató, közismert képviselője volt, aki a klub mellett egyaránt aktív résztvevője és kiemelkedő szervezője lett a Pentele Baráti Kör és a Pentele Hagyományőrző Egyesület rendezvényeinek, ünnepi megemlékezéseinek is – évtizedeken át!
Naszvadi Julianna, vagy ahogy ismerősei említették és szerették, Jucika 1934. július 14-én született Pusztaszabolcson; 1946 óta élt Dunapentelén. Boldog gyerekkora volt, szüleik példamutatóan, becsületesen, következetesen nevelték. Itt járta ki a nyolc osztályt, majd kitanulta a gyors-és gépírást. 38 éven át pénztárosként dolgozott a mai Vasmű úti Őspatikában. Túlzás nélkül állítható, hogy városunk valamennyi lakója ismerte udvariasságáról, lelkiismeretességéről, becsületességéről. Rengeteg karitatív munkát végzett: könyveket, ruhákat, ételt osztott a Vöröskereszttel, valamint a katolikus karitásszal is. Az újtelepi általános iskola építésénél is sokat tevékenykedett.
1991-től volt aktív tagja a Pentele Nyugdíjas Klubnak. Szorgoskodott, lelkiismereten kivette részét a munkából, így lassan vezetőjévé vált a penteleiek közösségének – áldozatos munkája révén a taglétszámot 100 fölé nőtt, szó szerint egy nagy családdá formálta a közösséget; több mint 20 éven át egyengette a klub mindennapjait.
Örömmel telve – a hagyományok igézetében is
Egy interjújában úgy fogalmazott: mindig csak adni szeretett, akkor van öröme, ha látja, másnak örömöt tudott szerezni – legyen az akár vigadalom a klubban, vagy akár tálcányi házi finomság a szomszédnak.
Mindezek mellett múlt generációk hagyományainak kivételes ismerője, művelője, és terjesztője volt. Köztiszteletnek örvendett nemcsak a nyugdíjas klub, hanem a penteleiek körében, de városszerte és a környező településeken is. Hagyományőrző munkáját 2006-ban Pro Pentele díjjal ismerték el, majd Dunaújváros közgyűlése 2017-ben a „Pro Cultura Intercisae” díjjal jutalmazta.
Szabó Tamás a Pentele Hagyományőrző Egyesület elnöke igazi küzdőszellemnek nevezte Németh Györgyné Naszvadi Juliannát.
„A közösség céljainak érdekében fáradhatatlanul tevékenykedett – halálával a penteleieket, sőt az egész várost hatalmas veszteség érte. Jucika, emléked őrökké megőrizzük!”
(Forrás és illusztráció: www.dunaujvaros.hu)
A rovat további hírei: Közélet
Segítő kéz az álláskeresésben
2025. aug. 08.
Gyakorlati tanácsadó napot szerveznek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében jövő kedden. Az eseményre a Dunaferr utódcégeinek csoportos leépítése nyomán munkát keresőket várják!
Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja
2025. aug. 08.
Négy új autóval bővült a DVG Zrt. járműparkja. Az Autó Máté Kft. jóvoltából a társaság állománya három korszerű MG ZS típusú személyautóval és egy Peugeot Boxer duplakabinos platós tehergépkocsival gazdagodott.
Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály
2025. aug. 08.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.
A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog
2025. aug. 07.
Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.