Lassan, de biztosan véget ér a tikkasztó hőség
Elvétve már ma is, holnaptól többfelé lehet csapadék, ami véget vet a brutális kánikulának, biztat a DO időjárási szakértője. Megfagyni azért nem fogunk.
"Estétől már kitörhetnek zivatarok" – rég várt mondattal startol Krausz Mikes Miklós hétindító prognózisa. A Köpönyeg.hu tematikus portál szakértő szerkesztője szerint ma estig jobbára a fátyolfelhők mellett napos időre számíthatunk. Éjjel délnyugat felől zivatarok érhetik el az országot. Eleinte a délkeleti, majd az északnyugati szél élénkül meg – nyugaton 29, másutt 34-39 fok között alakul a csúcshőmérséklet.
A friss modellek szerint kedden következik az áttörés: a napsütést gyakran zavarják gomolyfelhők, és többfelé várható csapadék: nyugaton eső, zápor, keleten főleg zivatarok. Heves zivatar is lehet, különösen az északi hegyes-völgyes vidékek lakói figyeljenek, nehogy otthon hagyják az ernyőt. A tartósan csapadékos (nyugati) tájakon bezuhan a hőmérséklet, ott 22-24 fokos csúcsok lehetnek, a keleti országrészben élők még tikkasztó 35 fok körüli értékekkel számolhatnak. Fontos adalék – közlekedők, figyelem! –, hogy nagy területen erősödik meg, és a csapadékos területeken akár viharossá is fokozódhat az északnyugati szél.
Gomolyfelhős időre van kilátás szerdán, immár az egész országban lecsökken a hőmérséklet – keleten többfelé, nyugaton csak elszórtan várható zápor, de helyenként zivatar, akár felhőszakadás is lehet. Élénk marad az északnyugati szél, országszerte 23-25 fok körüli értékeket mérhetünk – vagyis végre keleten is megszűnhet a hőség.
A középtávú előrejelzések specialistája szerint csütörtökön és pénteken gyakran lesz erősen felhős az ég, és mindkét nap elszórtan alakulhat ki zápor. 20-29 fok valószínű – vagyis mérsékelten meleg marad az idő az iskolakezdésre. A hét végére csökken a csapadékhajlam, napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, de elvétve előfordulhat egy-egy futó zápor; a hőség megszűnik, de megfagyni továbbra sem fogunk – szombaton és vasárnap is 27-29 fokos csúcsok lehetnek.
Az elmúlt napok kegyetlen kánikulájának viszont – végre – vége.
(Fotó: Így látjuk MI! – Meskál József felvétele)
A rovat további hírei: Mozaik
Online marketing stratégiával az élen – tartsd távol a konkurenciát!
2025. jún. 12.
Biztosan hallottál már arról, mennyire fontos egy jól átgondolt online marketing stratégia ahhoz, hogy vállalkozásod sikeres legyen. Ahogy egy háznak is szüksége van erős alapra, úgy a te üzleted is megnyugtató alapként támaszkodhat rá még a legnehezebb időkben is. (X)
Garázsos kincskeresés és véradás Újtelepen
2025. jún. 11.
Közel félszáz árusítóhellyel csalogatja a kincsvadászokat a közösségi kezdeményezés, amelyet idén már hatodszorra rendez a Városvédők Újtelepért Egyesület jövő szombaton. Mindenkit várnak szeretettel – a véradókat is nagyon!
Sorozatzáró előadás a népfőiskolán
2025. jún. 10.
Az egészség és a spiritualitás határmezsgyéjére kalauzolja az érdeklődőket a Dunamenti Regionális Népfőiskola következő, egyúttal tavaszi utolsó előadása. A programra szerdán délután várják az érdeklődőket.
Lassan, de biztosan visszatér a hőség
2025. jún. 09.
A borongós kezdetek után folyamatosan emelkedő hőmérsékleti értékeket, a hét végére igazi strandidőt és kánikulát ígér a DO meteorológiai szakértője. 30 fok feletti csúcsok lehetnek péntektől – újra támad az igazi nyár!
DSTV: gyermeknapi horgászverseny
2025. jún. 07.
Számos szép hagyományt ápol a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezek egyike a gyermeknapi horgászverseny, amelyet évente azzal a céllal szerveznek, hogy megismertessék és megszerettessék a horgászatot a fiatal korosztállyal. Hangkép.
Hamarosan nyit az Aquantis Élményfürdő – és kezdődik a napközis tábor is
2025. jún. 06.
Berobbant a nyár, és június 13-án megnyitja kapuit a dunaújvárosi Aquantis Élményfürdő. Azonban a nyitás nemcsak a fürdőzés szerelmeseinek kedvez, hanem lehetőséget ad arra is, hogy kaput nyisson az önkormányzati napközis tábor is.
Programkavalkád a Mondbach-kúriában
2025. jún. 06.
A Dunai Kincses Kert termelői piaca mellett tárlatvezetés, valamint kézműves foglalkozás csalogatja a vendégeket a Mondbach-kúriába szombaton. Itt a tételes kínálat!