Már épül és a város legmodernebb közösségi pontja lesz
Szabó Zsolt, a 6–os választókörzet önkormányzati képviselője néhány héttel ezelőtt okosparkot, egy különleges közösségi pontot ígért a Munkácsy utcába, a Kiskohász előtti térre. Nos, ez a terület ma már munkaterület, dolgoznak a szakemberek, nemsokára telepíthetik az okospadokat.
Okos padok, ingyenes wifi, telefontöltő, ugrálóiskola, kihelyezett könyvszekrény, kerékpárjavító – ezek a tételek szerepelnek a már megépítés alatt álló közösségi központban, amit a Kiskohász parkolója melletti területen építenek. Szabó Zsolt, a terület képviselője szerint hamarosan kész is lesznek a munkálatokkal:
– Azt gondolom, hogy ez egy fontos állomás a városrész megújulása szempontjából. Én ezt is ígértem annak idején, hogy igyekszem megtenni ennek érdekében mindent. Azt is szeretném elmondani, hogy ez nem az én egyedüli érdemem, hanem az itt élőkkel közös. Én ettől a lakóközösségtől kapom az információkat, javaslatokat, időnként kritikákat és ezekből kell építkeznünk. Ami pedig a konkrét építkezést illeti, ma már ott tartunk, hogy a DVG elkezdte a kivitelezési munkálatokat és elég látványosan haladnak is. Bízom benne, hogy az ősz folyamán egy méltó rendezvény keretében tudjuk majd átadni az itt élőknek.
A Munkácsy utcába tervezett közösségi pont építése néhány héttel ezelőtt már nyilvánosságot kapott és akkor többféle vélemény is megfogalmazódott. Azt kérdeztük Szabó Zsolttól, hogy milyen visszajelzéseket kapott a tervezett beruházással kapcsolatban?
– Nagyon sok visszajelzést kaptam és sokan voltak kíváncsiak arra, hogyan fog működni, sokan már most féltik az új területet a vandáloktól, a hangoskodóktól, vagy éppen a hajléktalanoktól. Azt gondolom, hogy el kell indulnunk, aztán okulunk a tapasztalatokból.
Az biztos, hogy vannak bizonyos írott és íratlan szabályok, amiket mindenkinek be kell tartania – sok múlik majd ezen a közösségen.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.
Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi
2025. jún. 19.
A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.