Újra munkában a jégkorongozók
Nekivágott nyári felkészülése második szakaszának is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melynek tagjai a jövő héttől már a jégen is bizonyíthatják tudásukat.
Véget ért a "nyári szünet" a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói számára, s hétfőtől már együtt készül együttesünk az Erste Liga 2023/2024-es szezonjára. A gárda nyolchetes alapozásával ellentétben, ezúttal már a teljes keret megkezdte a felkészülést, így a finn különítmény mellett, az Acélbikák cseh, amerikai, ukrán légiósai is felvették a munkát kedden délelőtt. A felkészülés első hetében még nem mennek jégre hokisaink, ugyanis péntekig minden nap különböző teszteknek veti alá a játékosokat Niko Eronen vezetőedző és stábja, hogy tisztán lássák, milyen állapotban vannak a gárda tagjai.
A májusban megkezdett nyolchetes alapozó munka is alaposan megizzasztotta a játékosokat, akik az Erste Liga szeptember végi rajtjáig sem panaszkodhatnak majd az unalomra, ugyanis napi két edzést vezényel majd a keret tagjainak a szakvezetés. A jövő héttől azonban már nemcsak szárazon, hanem jégen is gyakorolhatnak hokisaink, akik Szekszárdon kezdik meg a jeges edzéseket, de a tervek szerint augusztus 21-étől már a Dunaújvárosi Jégcsarnokban is edzésre alkalmas felület várja majd a csapatot.
Képek forrása: DAB
Melynek tagjai nagy izgalommal vágtak neki a nyári felkészülés második felének, árulta el érdeklődésünkre Somogyi Balázs, az Acélbikák csapatkapitánya, aki szerint nagyon kemény munka vár rájuk a bajnokság kezdetéig.
– Régen volt ilyen, hogy ennyit edzettünk a nyáron, de úgy volt összerakva a program, hogy nemcsak az erő volt a fontos, hanem a technika is, s úgy gondolom, a felkészülésünk első szakasza sikeres volt, hiszen együtt lehetett a csapat, mert annál nincs jobb, ha nyáron is együtt lehetünk, s nem csak akkor, amikor a szezon elkezdődik. Idén szerencsére sikerült együtt tartani a csapat magját, a légiósok lettek főként lecserélve, szóval kicsit könnyebb dolgunk van a tavalyi szezonhoz képest, hiszen a szokások kialakultak, s mivel az újak barátságosnak tűnnek, nem hiszem, hogy gond lesz majd a beilleszkedésükkel. Az előttünk álló időszak bőven elég lesz arra, hogy tovább erősítsük a csapatszellemet, s bár ez a hét még egy kicsit könnyebb lesz, biztosan nagyon kemény lesz az augusztusunk, hiszen a jövő héttől már jégen is gyakorolhatunk.
A rovat további hírei: Sport
Vereség a görögöktől is
2025. aug. 13.
Csoportja negyedik helyén végzett a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.
DSTV: párosok versengése az MMK-ban
2025. aug. 12.
Rendszeresen visszatérünk az MMK-ba, ugyanis a Dunaújvárosi Darts Club sportolói ott mérkőznek meg időről időre. Az augusztusi nyári meleg sem tartotta vissza a versenyzőket, szép számmal akadtak táblára célzók a közelmúlt eseményén is. Hangkép.
Két vereséggel kezdték a vb-t az U20-asok
2025. aug. 12.
A véghajrákat nem bírta a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság csoportkörének első két mérkőzésén.
Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)
2025. aug. 11.
A Pannon Pump Track kupasorozat egyik legszínvonalasabb versenyét rendezték meg a dunaújvárosi pumpapályán a mögöttünk hagyott hétvégén.
Látják, hogy miben kell javulni
2025. aug. 11.
Nagy küzdelemben aratott egygólos sikert Kecskeméten az NB II-es felnőtt bajnokságra készülő DKKA U20-as együttese.
A hajrában bukta el a győzelmet a DFC
2025. aug. 11.
Hiába vezetett az első félidő után már két góllal, emberhátrányba került, és "csak" egy pontot szerzett az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson
2025. aug. 10.
Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!