Csak egy pad, meg ami mögötte van
Szépségdíjas történet a közösség és az összefogás erejéről, egyenesen a Római városrészből. Gerendás Antal emléke él.
A Római városrészben is folyamatosak a lakókörnyezetet építő és szépítő munkálatok. A közelmúltban parkolók épültek, kézi szemeteseket cseréltek, régi padokat javítottak és újakat helyeztek ki. Most viszont egyetlen padról lesz szó, egy különlegesről, egy egyediről.
A közösség ereje
Városunk önkormányzata köztéri berendezések beszerzése, telepítése kapcsán 45 darab új padot helyezett, helyez ki városszerte a közterületekre. Most még is egyetlen padról fogunk beszélni, illetve Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője, aki szerint ebben a történetben legkevésbé a pad a fontos, sokkal inkább az, ami és aki mögötte van.
– Ez az egész egy a szívemnek kedves történet. Ez a pad lakossági kérésre került ide. A Római 38 lakóközössége egy itt lakó emlékére kérte ezt a padot és azt, hogy egy kis emléktáblát helyezhessenek el rajta, megemlékezve az egykori Gerendás Antalról. Anti bácsi már nincs közöttünk, de ő volt az, aki gondozta, ápolta az épület melletti kis kertet. A közösség pedig úgy gondolta, hogy emléket állítanak egykori lakótársuknak. Azt gondolom, hogy megható és példaértékű ez a megnyilvánulás, őszintén csak dicsérni tudom.
Szerették is, tisztelték is
Tehát mostantól a Rómain van egy pad, Gerendás Antal emlékére. Ő egy egyszerű ember volt egy lakóközösségben, de minden bizonnyal szerették és tisztelték őt. Végtelenül egyszerű és egyben nagyon szép történet. Csak egy pad és persze ami mögötte van. És lesz-e, lehet-e bármilyen tekintetben is folytatás, hogy akarunk-e, merünk-e igazi érző emberként egy közösségben élni, figyelünk-e egymásra, észrevesszük-e a másik munkáját, vagy éppen a másik hiányát? Motyovszki Mátyás szerint van remény:
– Ezekre a kérdésekre alapvetően az a válaszom, hogy: igen. Nem ez az első eset, hogy különleges, vagy éppen egyszerű emberi érzéseket tapasztalok kisebb, vagy nagyobb közösségekben. Többször vettem részt olyan rendezvényeken itt a Rómain, amit magánemberek szerveztek és nagyon jól sikerültek. Szerintem egyre több és egyre jobban összetartó közösségeket lehet találni. És ez nagy dolog. Főleg figyelemmel arra, hogy milyen világot élünk, mennyi problémával kell szembenéznie mindenkinek. Gondoljunk csak bele, mennyivel jobb vidám, őszinte, jó emberek társaságában létezni. Minden cicoma nélkül egyszerűen csak embernek lenni. Igazából ez visz előre mindent.
Ez tehát egy pad története. A Rómain. Gerendás Antal emlékére.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)
2025. szep. 21.
Átütő sikerrel ért véget a Richter Egészségváros dunaújvárosi programja a Városháza téren szombaton. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, a prevenciós program révén pedig a dunaújvárosiak összefogásával több mint 15 millió forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.
Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)
2025. szep. 20.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A pénteken megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt.
Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát
2025. szep. 19.
Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.
"...hogy az intézmény stabilan működjön"
2025. szep. 19.
A Bartók Kamaraszínház évadnyitó előadásán – pontosabban az Ahogy tetszik című Shakespeare-bemutató csütörtöki főpróbáján – vett részt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki komoly bejelentéssel is szolgált az alkalom apropóján.
Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában
2025. szep. 19.
Középiskolás diákokkal találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester az Almási Zsolt teremben csütörtökön. A városvezető fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megoszthassák gondolataikat a város jelenét és jövőjét illetően.
Hamarosan kezdődik a fűtési szezon városunkban – és már igényelhető a pótfűtés
2025. szep. 19.
A távhőszolgáltató DVG Zrt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a 157/2005. (VIII. 15.) Kormányrendelet szabályozza a fűtési időszakot, amely szeptember 15-én el is kezdődött, és következő év május 15-én ér véget. Ettől a naptól a távfűtési rendszereknek bekapcsolható állapotban kell lenniük. Tájékoztató.
Továbbra is támogatják az álláskeresőket
2025. szep. 18.
Már nem az első állásbörzét tartották meg a Városháza „C” szárnyában a napokban. A vasmű válságát követően nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe – a városvezetés ahogy és ahol csak tudja, támogatja az érintetteket.









