Meteo extra: heves eső, erős szél, zápor, zivatar, jégeső is lehet szombaton

Öcaline - 2023. szeptember 22. 16:45

Heves zivatarok, felhőszakadás és jégeső is kísérheti a nyár és az ősz égiháborúját – nyugaton már ma estétől, holnap délelőtt már térségünkben is befuthat a hullámzó frontrendszer.

Heves viharokat is hozhat a holnapi front – írja az Időkép portál friss prognózisa, amely szerint sok helyre zajosan érkezhet majd a holnapi front. Jégeső, felhőszakadás és szélvihar kísérheti a heves zivatarokat. A részletesebb előrejelzés arról is beszámol, hogy egy hullámzó frontrendszer teszi változékonnyá a hétvége időjárását. A front nagy hőmérsékleti kontrasztot és kiadós csapadékot hoz magával – míg keleten 30 fok feletti csúcsok lehetnek, a nyugati és középső tájakon bezuhan, 17-20 fok közötti értékre csökken a hőmérséklet. 
Ráadásul zivatarokra is készülhetünk, melyeket heves események is kísérhetnek – igaz, ezek kiterjedtsége és lokális jellemzői tekintetében nagy a bizonytalanság: az első zivatarok már ma este, éjjel beköszönhetnek nyugaton, majd szombaton délelőtt a Dunántúlon és a középső tájakon alakulhatnak ki az eső mellett beágyazott záporok, zivatarok. A komolyabb események azonban délután és este várhatóak – főként a középső ás keleti országrészben.
A front ekkorra nagyjából a Duna vonalánál jár majd, és a frontvonal mentén, illetve annak előoldalán dél, délnyugat felől szalagszerűn, egymást követve érkezhetnek heves zivatarrendszerek. Jelentős mértékű szélnyírás is lesz a légkörben, így az úgynevezett szupercellák, valamint bow-echos zivatarláncok kialakulásának esélye is jelentős. A prognózis arra is kitér, hogy ezeket heves, akár 90-100 km/h-t meghaladó kifutószél, valamint jégeső is kísérheti. És bőven lesz eső, ugyanis az egymás után érkező, önmagunkban is intenzív zivatarok kiadós felhőszakadást (rövid idő alatt 30-40 millimétert meghaladó csapadékot) is hozhatnak, így nagy eséllyel alakulhatnak ki villámárvizek, vízátfolyások. 

Az előrejelzés szerint lesznek olyan zivatargócok, ahol rövid idő alatt akár egy hónapnyi csapadék hullhat.

(A kép illusztráció)

A rovat további hírei: Mozaik

Hogyan enyhítsd az orrdugulást?

Hogyan enyhítsd az orrdugulást?

2024. ápr. 19.

Te is szinte mindennapos orrdugulással küzdesz? Szerte a világon emberek millióit érinti, és nagyon zavaró tud lenni ez a probléma. Sokszor úgy érezzük, hogy nincs is rá hatékony gyógyír. A legtöbben különféle gyógyszeres orrspray-vel igyekeznek enyhíteni a tüneteket, pedig az irritálja a nyálkahártyát, és gyors függőséget alakíthat ki.  (X)

A piacon tartják a Csomagtartóvásárt – és vasárnap lesz a vásárnap

A piacon tartják a Csomagtartóvásárt – és vasárnap lesz a vásárnap

2024. ápr. 19.

Új helyen, de a régi lendülettel folytatja az újrahasznosításon és a közösségi élményen alapuló kezdeményezését a Csomagtartóvásár és Bolhapiac szervező csapata: az idei első vásárnap április 21-én, vasárnap lesz, a helyszínként pedig a dunaújvárosi piacot veszik birtokba az árusok, standolók.

"Süss fel, Nap!" a Dunai Kincses Kertben

"Süss fel, Nap!" a Dunai Kincses Kertben

2024. ápr. 18.

A jó idő reményében, igazi tavaszi kavalkádot ígérve szervezi meg a következő forgatagot a Dunai Kincses Kert szervező csapata – szombaton délután várnak mindenkit a Szalki-szigen.

A nyár slágere!

A nyár slágere!

2024. ápr. 18.

Kitalálod, mi lehet? Forró olajban kisütött kelt tészta, ami a mai napig a magyarok kedvence. Leginkább sós, de manapság készítik már édesen is. (X)

Miért és mire jó egy hőszivattyú?

Miért és mire jó egy hőszivattyú?

2024. ápr. 17.

Olyan korszerű fűtési megoldásra vágyik, amellyel környezetbarát módon tudja melegen tartani otthonát? Keresi azt a rendszert, amely télen-nyáron kellemes hőfokot biztosít otthonában? Szeretné alacsonyan tartani a rezsiköltségeket? Ha ezekre a kérdésekre "igen" a válasz, akkor Önnek érdemes kicsit jobban megismernie a hőszivattyúk működését, típusait. (X)

DSTV: 41 éve javítja a lábbeliket

DSTV: 41 éve javítja a lábbeliket

2024. ápr. 17.

Egy letűnő szakma utolsó dunaújvárosi képviselőjét mutatja be a DSTV összeállítása. Majlinger János cipész már több mint négy évtizede dolgozik, Technikum városrészi műhelyének titkaiba is örömmel avatja be a nézőt. Hangkép.

A legalapvetőbb kiegészítők, melyek nem hiányozhatnak a fürdőszobából

A legalapvetőbb kiegészítők, melyek nem hiányozhatnak a fürdőszobából

2024. ápr. 16.

Mindenkivel előfordult már, hogy a zuhany alól kilépve hirtelen rádöbbent, hogy nincs a kéznél törölköző, mert például a mosásban van vagy kint felejtettük. (X)