Október végéig igényelhető az iskolakezdési támogatás
A közgyűlés még februárban módosította az iskolakezdési támogatás igénylésének feltételeit; a jövedelemhatár jelentős emelésével a rendelet kiterjeszti a jogosultak körét.
A módosítással az általános iskolában és középiskolában nappali oktatásban részt vevő gyermekek családjának nyújt egyszeri 6 ezer forint pénzbeli támogatást Dunaújváros önkormányzata. A kérelmező családjában az egy főre jutó jövedelemhatár jelentős emelésével a rendelet kiterjeszti a jogosultak körét. A rendelet az egy főre jutó jövedelem határát a szociális vetítési alap összegének 900 százalékában határozza meg, amely így jelenleg 256 ezer 500 forintra nőtt.
A rendelkezés értemében iskolakezdési támogatásra jogosult a gyermekét saját háztartásában nevelő szülő, törvényes képviselő, aki dunaújvárosi bejelentett lakóhellyel, ennek hiányában dunaújvárosi bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik és életvitelszerűen Dunaújvárosban él, valamint akinek gyermeke nappali rendszerű oktatásban, általános iskola 1-8. évfolyamán vagy középiskola 9-12. évfolyamán tanul és családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a fent említett összeghatárt.
Az iskolakezdési támogatás iránti kérelmet minden évben egy alkalommal, július 1. napjától október 31. napjáig lehet benyújtani, Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán Szolgáltatási Főosztály Szociális Osztályán (2400 Dunaújváros, Városháza tér 2. "B" épület földszint). A határidő elmulasztása jogvesztő. Ügyfélfogadási idő: hétfőn 8-12 és 13-16 óráig; szerdán 8-12 és 13-18 óráig; pénteken 8-12 óráig.
Az iskolakezdési támogatás igénybevétele iránti kérelemhez mellékelni kell a jövedelemigazolásokon túl a köznevelési intézmény igazolását arról, hogy a gyermek az iskola nappali tagozatos tanulója.
A támogatás megállapítása iránti kérelmet az iskolakezdési támogatás kérelemnyomtatványon kell benyújtani, mely elérhető Dunaújváros Megyei jogú Város Önkormányzata hivatalos honlapján, valamint a Városháza tér 2. „B” épület földszintjén.
A nyomtatvány letölthető az alábbi címen is!
Iskolakezdési támogatás .doc (katt) >>
(Forrás és fotó: dunaujvaros.hu)
A rovat további hírei: Közélet
Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)
2025. jún. 17.
Pedagógusnap alkalmából városunkban hagyomány, hogy az óvodapedagógusokat is megünneplik. Erre idén is sor került – a Dunaújvárosi Óvoda mind a tíz tagintézménye egyszerre vett részt a jeles eseményen hétfőn délelőtt a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében.
Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség
2025. jún. 13.
Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.
Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!
2025. jún. 13.
A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.
Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla
2025. jún. 12.
Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.
Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)
2025. jún. 12.
Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.
Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért
2025. jún. 11.
A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.
Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!
2025. jún. 06.
Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.