Vége a nyárnak, kezdődik a tanév
Szeptember elseje olyan ikonikus dátum, amin nincs túl sok magyarázni való, megkezdődik a tanév. Ez feladatot jelent a családoknak, a pedagógusoknak, az intézményeknek, fenntartóknak, de egyszerre megváltozik százezrek élete, szokása, napi rutinja is.
Az óvodák, általános iskolák már jó ideje készülnek a tanévkezdésre, nevelőtestületi értekezleteket tartottak, különböző beosztások és órarendek készültek.
Jelentős mérföldkő így is, úgy is
Arról már ne is beszéljünk, hogy az első évesek "beszoktatása" mindenhol kiemelt feladat, óvodában, általános iskolában, de még középiskolában is, ott legfeljebb úgy hívják már, hogy gólyanap, vagy gólyatábor.
Szeptember elsejével megváltozik a családok élete is, iskolába menni-jönni, tanulni, különórára, szülőire menni, vagy csak egyszerűen közlekedni.
Apropó, közlekedni
Szeptember elsején reggel 7 és 8 óra között egy csettintésre változik meg egy-egy település forgalma. Tömegével indulnak az autók, hogy aztán leparkolhassanak az iskola kapujában, de lehetőleg a legközelebb hozzá és a szülők elindíthassák a csemetéiket. Tele lesznek a buszok, a buszmegállók, az élelmiszerboltok, a pékségek. Sokan indulnak útra, és mint mindig, rendőrök és polgárőrök is segítik a biztonságos közlekedést. De e nélkül is legyünk türelmesek, figyelmesek, segítsünk mi is a magunk módján.
Sikeres tanévkezdést mindenkinek
Az előző tanévek nem voltak egyszerűek, járványhelyzet, vagy energiakrízis nehezítette a tanítást és a tanulást. Sokan megtanulták, illetve újra értelmezték az online tanulás, vagy éppen a home office fogalmát. Amint arról már beszámoltunk a DO hasábjain, Dunaújváros közgyűlése módosította, újraszabályozta az iskolakezdési támogatás igénylésének feltételeit. A rendeletmódosítás nyomán az egy főre jutó jövedelemhatár jelentős emelésével bővült a jogosultak köre.
A döntésről, illetve az igénylés feltételeiről és tudnivalóiról az alábbi címre kattintva olvashat!
Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása (katt) >>
Mindannyiunk érdekében azt kívánjuk, hogy az előttünk álló tanév legyen egyszerű, eseménytelen, de sikeres!
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
URBACT gyakorlati gyűjtemény készül
2025. dec. 05.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Van megoldás a hódok okozta károk ellen
2025. dec. 05.
A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
2025. dec. 05.
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
2025. dec. 05.
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.
Értékőrzés a könyvtár közreműködésével
2025. dec. 04.
Mint arról már korábban beszámoltunk, fakataszter készül Dunaújvárosban. A témához kapcsolódóan a DARING projekt keretében szakmai egyeztetésre látogatott el a József Attila Könyvtárba Szabó Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője.









