A Fradit fogadják az Acélbikák
Komoly kihívás vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóira a Ferencváros elleni hazai találkozón ma délután negyed háromtól.
Kép: DAB-archív
Bőven megvoltak a lehetőségei arra, hogy győztesen hagyja el a jeget, ám a helyzetek kimaradtak, így a kapuk előtt élesebb DEAC végül 4-2-re legyőzte Acélbikáinkat a két gárda péntek esti találkozóján. A legutóbbi három találkozót megnézve, nem a játék minőségével van a legnagyobb problémája együttesünknek az ellenfelek harmadában, hanem a helyzetek értékesítésével, hiszen a FEHA19 ellen 30, az UTE otthonában 32, míg Debrecenben 46 lövésig jutottak el hokisaink, s ezekből mindössze három találatot tudtak szerezni.
Elsősorban ebben kell tehát javulni ahhoz, hogy végre elkezdjék gyűjteni a pontokat Acélbikáink, ám a következő feladat egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis vasárnap délután negyed háromtól az a Ferencváros látogat a Dunaújvárosi Jégcsarnokba, mely eddig mindössze négy találkozót játszott az Erste Liga idei kiírásában, s mind a négyet megnyerte úgy, hogy huszonhét gólt lőtt, s mindössze tizenegyet kapott. Nagy kihívás vár tehát együttesünkre, mely a szezon előtt már egyszer összemérte erejét a zöld-fehérekkel, s a fővárosi találkozón 2-2-es rendes játékidő után a Fradi örülhetett a szétlövéses, 3-2-es sikernek.
Bár a találkozó esélyesének a vendégek számítanak, remélhetőleg sikerül javítania hokisainknak a helyzetek értékesítésén, s elkerüli azokat az egyéni hibákat is, melyekből az ellenfelek gólokat szereztek a közelmúlt meccsein. Amennyiben ezt megvalósítják, s a fegyelmezett csapatjáték mellett jönnek a jó egyéni teljesítmények is, úgy képesek lehetnek "pontos" meccset játszani a zöld-fehérekkel.
A rovat további hírei: Sport
Hajdu Jonatán 200-on is döntős
2025. aug. 21.
Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.
DSTV: hazai pályán szerepeltek
2025. aug. 21.
Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.
Jó kezdés a világbajnokságon
2025. aug. 21.
Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Még jókor jött a balhorog?
2025. aug. 20.
Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
DSTV: Bimmer Parádé a szigeten
2025. aug. 19.
Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.
Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE
2025. aug. 19.
Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.
Szoros siker a NEKA otthonában
2025. aug. 19.
Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.