Egykor volt vasárnapok szép emlékei

A fotón csapatnyi öregfiú futballista. Legalábbis erre utal magasodó homlokuk, szélesedő derekuk. Az alsó sorban a kapus Zugébert, pontosabban Zuigébert vélem felfedezni, hátul mintha Magasházit látnám. 

Jönnek elő lassan-lassan a nevek

És eszembe jut Kotász, a válogatott futballista, a kis Török, akivel később gyakran az akkor még Vöröshadsereg úti benzinkúton találkoztam, merthogy akkoriban még nem trafikkal jutalmazták az arra érdemesnek tartottakat, hanem például kutasként folytatták a pályájukat. Fejes, Lennert, Krasznai, Ligeti, jönnek elő lassan-lassan a nevek gyermekkoromból.
Azok a vasárnapok! A focipályán zúgott a "Hajrá Kohász! ", miközben a szurkolók a mozgóárustól vásárolt szotyit köpködték a lelátó "kényelmes" vaskorlátain üldögélve. Gyerekként, apám oldalán engem legalább úgy elvarázsoltak a pályán kívül történtek, mint a meccsek izgalma. Felnőtt emberek vöröslő arccal üvöltöztek, szomszédunk (maga is futball bíró, egyébként mindig komoly, megfontolt embernek láttam gyermekszemmel) azt kiabálta: "Hülye bíró! Vezess inkább kecskét! " 
 
Szotyi, sör, vidámság

Mások szotyit dobáltak a szájukba, aminek a héja aztán úgy hullott a betonkockákra, mintha valamiféle ügyes kis gépecske választotta volna el a magtól. (Apám sohasem köpködte a szotyi héját, így aztán magam nem tettem szert erre a tudományra, aminek ismerete manapság szinte kötelező bizonyos körökben és focipályákon.) 
A szünetben aztán, miután a Kék Egérben a meccs előtt elfogyasztott néhány kori hatása már elmúlt, a tömeg megindult a csapolt sörök felé, mások pedig a kátránnyal festett piszoár elődök előtt állva elemezték a pályán történteket. 
A meccs végén aztán a szurkolók egy része ismét a Kék Egér felé vette az irányt, míg mások csatlakoztak a Vidám Parkba tartó hömpölygő tömeghez.

Jelinek elvtárs öröksége

A Vidám Park igazgatója, Jelinek elvtárs ügyesen végezte dolgát, a leselejtezett eszközök egy részét például idehozatta a fővárosi vidám parkból. Így aztán sztálinvárosiak ülhettek boldog arccal a lovaskörhinta kocsijában, próbálták meglovagolni a festett falovakat, kíséreltek meg átfordulni a hajóhintával. A sikoltozás a lányok, asszonyok privilégiuma volt, csakúgy, mint a 2 emeletnyi magas óriáskeréken.
A férfiak vasalt nadrágban, feltűrt ujjú fehér ingben, a fiúcskák "ördögbőr", vagy szövetből készült kantáros rövidnadrágban, a kislányok rakott szoknyácskában, szalaggal a hajukban, anyáik házilag dauerolt hajjal kartonruhában, karjukon ridiküllel sétáltak egyik játéktól a másikig. 
A teremtés koronái büszke tekintettel zsebelték be az ajándékot, ha sikerült a hengerekből épített tornyocskákat ledönteni, vagy a hurkapálcikát, melyre egy-egy baba, mackó volt tűzve, ellőni.
A hangszórókból a kor slágerei szóltak Vámosi Jánostól, vagy éppen Kazal, Psota valamelyik aktuális sikere, majd később Németh Lehel, a disszidálása után pedig névrokona, Németh József táncdalaitól volt hangos a park. 
Aztán a sok boldog, sugárzó felnőtt és gyermekarc a nyereményekkel! Simi labdákkal és azokkal a csorba bögrékkel, törött szélű tányérokkal vonultak végig a Vasmű úton, amelyekhez Jelinek elvtárs kedvezményes áron jutott a bolti készletekből.
Akkoriban sem voltak túlzó igényei a magyarnak.

Dr. Tóth István
(Képeink korabeli archív felvételek)