Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Jubileumi gálával ünnepel a László Imre Nótaklub

Öcaline - 2023. október 26. 10:01

A műfaj népszerűsítését zászlajára tűző dunaújvárosi közösséget 40 éve alapították, eljött a jubileumi sorozat megkoronázásának ideje: hat remek énekművész fellépésével rendeznek bemutatót a Bartók színháztermében pénteken délután.

Ünnepi eseményre készül, "Leszállt a csendes éj" címmel jubileumi gálával emlékezik az alapítás 40. évfordulójára a – teljes nevén – László Imre Magyarnóta, Népdal, Operett és Cigánydal Kedvelők Klubja, közismertebb elnevezéssel a László Imre Nótaklub. Az eseményről Rauf Pál, a klub elnöki tisztét május óta betöltő énekművész, a klub egyik alapítója – és évekig alelnöke – számolt be. Mint kiemelte, a hungarikummá vált műfaj megmentését és népszerűsítését célzó közösség a Bartók színháztermébe várja a vendégeket október 27-én, pénteken 17 órától – az eseményen hatan lépnek közönség elé. A meghívottak között szerepel Somogyi Erika és dr. Fehér Eszter nótaénekes, valamint Szóka Júlia operett primadonna is, de Kapi Gábor, Bokor János és Rauf pál nótaénekesek produkciójának  is tapsolhatnak a vendégek.
Rauf Pál a nótaklub működése kapcsán érdeklődésünkre elárulta: a világjárvány után nehezen állt talpra a közösség, de jelenleg is mintegy 160 taggal működnek, havonta egyszer találkoznak a Pentele Klubházban, és az 1983. november 3-án történt alapítás óta töretlen a lelkesedésük. Klubestjeiken  alkalmanként 2-3 előadót várnak, kiemelt feladatuknak tartják a műfaj határon túli képviselőinek bemutatását, valamint a fiatal előadók népszerűsítését is. 

Az idei alkalmakat a jubileumi év jegyében szervezték – terveik szerint ezt a sorozatot koronázza meg a pénteki gálakoncert!

(Fotó: Bokor János, a nótacsászár – Promenad24)

A rovat további hírei: Kultúra

"Időkapu": Holczer Tibor kiállítása a tamási Kindl Kupola Galériában

"Időkapu": Holczer Tibor kiállítása a tamási Kindl Kupola Galériában

2024. feb. 20.

Városimázs és személyes fotótörténeti barangolás, képek és montázsok egy megrögzött örömfotóstól: nagyszabású önálló tárlaton mutatta be műveit Holczer Tibor Tamásiban: a Kindl Kupola Galériában látható bemutató egészen március 2-ig várja a vendégeket.

DSTV: jótékony célú koncertet szervez a Quintia zenekar

DSTV: jótékony célú koncertet szervez a Quintia zenekar

2024. feb. 20.

Különleges hangversenyre várja a közönséget a Bartók színháztermében a Quintia zenekar február 23-án, pénteken este, derül ki a DSTV összeállításából. A koncert bevételét a Wesley Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola javára ajánlják fel a közreműködők. Hangkép.

JOEBACK: "Evolúció" – klippremier

JOEBACK: "Evolúció" – klippremier

2024. feb. 19.

Apokalipszis hétfőn délután – napvilágot látott a JOEBACK fantázianevű sideprojekt legfrissebb hangképes mutatványa. Az "Evolúció" eredetileg a Júdás című mini albumon jelent meg, most itt a klip – nézzétek!

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Otthonom"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Otthonom"

2024. feb. 18.

Az Enache család – kilenc gyermek és szüleik – húsz éven át éltek a természettel tökéletes harmóniában, egy kunyhóban, a Bukarest-delta vadonjában. KineDok-vetítés kedden!

Ismét muzsikálnak a Zenélő Cukrászda sorozatában

Ismét muzsikálnak a Zenélő Cukrászda sorozatában

2024. feb. 14.

Az évad nyolcadik mini koncertjére várják a közönséget a Vasmű úti bázison, ezúttal a fúvós muzsika rajongóit kápráztatják el – pénteken este.

ICA-D: nagyot szólt a Dunaújvárosi Tárlat (galériával)

ICA-D: nagyot szólt a Dunaújvárosi Tárlat (galériával)

2024. feb. 13.

Remek kollekció, remek esemény, díj az önkormányzattól polgármesteri méltatással koronázva, és ráadásként kirobbanó hangulatú meglepetés köszöntés: megnyílt, megtekinthető és meg is tekintendő a Dunaújvárosi Tárlat!

Útkereső bemutatkozás az MMK galériájában (galériával)

Útkereső bemutatkozás az MMK galériájában (galériával)

2024. feb. 09.

"Keresem az utam" – ezzel a címmel nyílt Kiss Zsuzsanna bemutatkozó kiállítása – a tárlatnak az MMK galériája ad otthont, a megnyitót zsúfolt ház előtt rendezték hétfőn délután.