Dunaújváros Hetilap

Köszönet járt a mindennapi hősöknek

Fábos Zsolt - 2023. október 27. 11:30

Ki gondolná, hogy a Virágos Dunaújvárosért verseny már a huszonnegyedik születésnapját ünnepli idén, és az idő múlásával nemhogy veszítene vonzerejéből, egyre többeket hódít meg?!

Ezáltal egyre többen önkéntelenül is városszépítőknek számítanak – szerdán őket köszöntötte és ünnepelte a város; vagyis megtartották az idei verseny eredményhirdetését. Beszámolónk legelején leszögezhetjük, hogy aki csupán egyetlen színes virágládát kihelyez a háza elé, az erkélyére, vagy az ablakába, az az egész város környezetéért tesz, szebbé varázsol, az egész közösséget szolgálja, mi pedig valamennyin csak köszönettel tartozunk neki és nekik.

Meggyőző számok

Ezer oka van annak, hogy miért nagyszerű ez a huszonnégy évvel ezelőtti kezdeményezés. Az egészen biztos, hogy egy egész város látja mindennek hasznát. Az idei versenyre 53 pályázó 57 pályázatot nyújtott be. Többen is vannak, akik 5 éve, 15 éve, vagy éppen 20 éve folyamatosan jelen vannak a versenyen, 4 új pályázó pedig az idén először nevezett be. 
A Városházán szerda délután tartott díjátadó eseményen az elismeréseket ezúttal Szabó Zsolt alpolgármester adta át és jelen volt Szántó Péter, Motyovszki Mátyás és Tóth Kálmán önkormányzati képviselő is. Az eredmények kihirdetése előtt Szabó Zsolt alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket és köszönte meg a hozzáállásukat, munkájukat.

Mindennapi hősök 

Szabó Zsolt mindennapi hősöknek nevezte azokat, akik munkájukkal szebbé, virágosabbá teszik városunkat:
– Nagy köszönettel és tisztelettel tartozunk azoknak, akik sokat tesznek azért, hogy Dunaújváros szebb és élhetőbb legyen. Én azt gondolom, hogy bennünk, dunaújvárosiakban megvan az igény környezetünk védelmére, ápolására. Az én szememben azok, akik tesznek is érte, akik áldoznak ezért: mindennapi hősök. Köszönjük nekik! Hiszem azt, hogy a "Rajta, Újváros!" városvezetése is jól gondolkodik zöld kérdésekben, hiszen már elnyertünk egy nemzetközi pályázatot is, ahol európai városokkal karöltve dolgozhatunk környezetünk védelme érdekében.

A virágosítás győztesei

Bár már tisztáztuk, hogy ennek a versenynek kollektív győztesei vannak, az elismerés azonban jár azoknak, akik dolgoztak is környezetünk érdekében. Az előző évekhez hasonlóan ebben az évben is minden pályázó oklevelet és ajándékot vehetett át.

A "Legszebb virágosított intézményudvar/homlokzat/előkert" kategóriában első helyezést ért el a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola. A kategória különdíjasa a Dunaújvárosi Egyetem lett.
A "Legszebb családi házas előkert" kategóriában a legjobbnak bizonyult Horváth Andrea és Veszeli Géza a Baracsi úti ingatlanukkal pályázva. A kategórián belül különdíjban részesült Maradáné Králl Edit, Péterné Lombos Melinda és Vigh-Iványi Piroska.
A "Legszebb lakosság által virágosított ablak/franciaerkély" kategóriában, első helyezést ért el Bognár Csilla (Táncsics Mihály utca) és Gégény Istvánné (Weiner Tibor Krt.) lakók.
A "Legszebb lakosság által virágosított erkély" kategóriában az aranyérmet Varga Sándor (Római krt.) vehette át. A kategória különdíjasa Mórocz Gabriella (Szabadság út.) lett. 
A "Legszebb közterületi lakossági előkert" kategóriában nagyon sok, összesen 17 pályázat érkezett. A legjobbnak Sraj Istvánné (Erkel kert) bizonyult. A kategórián belül három különdíjat osztott ki a zsűri, Kóbor Etelka (Bartók Béla utca), Kozár Tivadarné (Dózsa György út) és Varga Sándorné (Római krt.) részére.
A "Legszebb közterületi lakossági előkert" kategóriában első helyezett Hódi Ferenc (Ady Endre utca) lett, aki azóta sajnos elhunyt, így a posztumusz elismerést felesége vehette át.
A "Legszebb közterületi társasházi előkert" kategóriában is sok pályamunka érkezett, összesen kilenc. A legjobbnak a Dobó István út 23. Társasház bizonyult. Különdíjat a Szabadság út 23-25. Társasház vehetett át. 
A "Legszebb virágosított üzlet/vállalkozás/szervezet előkert/homlokzat" kategóriában elismerést vehetett át a Kristály Egészség Stúdió (Táncsics M. utca)
A "Legszebb közterületi lakossági virágláda" kategóriában első helyezett lett Markovics Mártonné (Lajos király krt.)

A hűségesek  és a fecskék

Az idei évben is voltak olyan nevezők, akik 20, 15 és 5 éve minden évben folyamatosan részt vesznek a virágosítási versenyen, ezért megköszönve munkájukat és a versenyhez való hűségüket, jubileumi díjban részesültek. 5. éve hűséges pályázója címet vehetett át Mihály Károlyné. 15 éve hűséges pályázó cím illette meg Becs Albint (Vasmű út.). 20 éve hűséges pályázó címet vehetett át Maradáné Králl Edit (Arany János utca).
Négy új pályázó csatlakozott az idén a versenyhez, akik az "Első Fecskék" kategóriában vehettek át ajándékot: Pál István, Tar Zoltánné és Fekete Árpádné, valamint az Erdő sor 35. Társasház és a Bóna István utca 35. Társasház.

Szívből gratulálunk a díjazottaknak – és még egyszer köszönet minden nevezőnek!

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: ha nyár, hát komoly felújítások

DSTV: ha nyár, hát komoly felújítások

2024. júl. 28.

A nyár ellenére is mozgalmas időszakot él a Szent Pantaleimon Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Komoly felújítások zajlanak, hogy szeptembertől még szebb köntösben kezdődhessen a tanév. Hangkép.

DSTV: a felelős állattartásért

DSTV: a felelős állattartásért

2024. júl. 27.

Mit tudnak kezdeni a gazdák rendkívüli helyzetben, hogyan tudnak segíteni kedvenceiknek? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület sorozata, amelynek legutóbbi állomásának még múlt szombaton adott otthont a Városháza közgyűlési terme. Hangkép.

Még lehet nevezni a lakossági virágosítási versenyre!

Még lehet nevezni a lakossági virágosítási versenyre!

2024. júl. 26.

Az önkormányzat környezetvédelmi osztálya idén már 25. alkalommal hirdette meg a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várják a nevezéseket a hónap végéig. 

Tegyen javaslatot, hogy ki kapja meg idén a Dunaújvárosért Díjat!

Tegyen javaslatot, hogy ki kapja meg idén a Dunaújvárosért Díjat!

2024. júl. 25.

Az 1991-ben alapított Dunaújvárosért díj olyan személynek vagy közösségnek adományozható, aki vagy amely Dunaújvárosban vagy Dunaújvárosért maradandót alkotott, tett. Felhívás. 

DSTV: együtt a virágos városért

DSTV: együtt a virágos városért

2024. júl. 25.

A hírről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújváros is csatlakozott a Virágos Magyarország versenyhez. Az idei megméretés során két kategóriában indulunk – a közelmúltban a megméretés zsűrije ismerkedett a város zöld értékeivel. Hangkép.

Dr. Szilágyi Örs vezeti a Szent Pantaleon Kórházat

Dr. Szilágyi Örs vezeti a Szent Pantaleon Kórházat

2024. júl. 24.

Új főigazgató főorvos vezeti a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet: dr. Szilágyi Örs július 15-én kezdődően irányítja a gyógyító komplexum tevékenységét, miután két éven át stratégiai igazgatói feladatot látott el. Sok sikert a nemes, de nehéz feladathoz!

DSTV: újra segített a Duna Plazma

DSTV: újra segített a Duna Plazma

2024. júl. 24.

Évek óta jelen van Dunaújváros közösségi életében a Duna Plazma, derül ki a DSTV összegzéséből. A plazmaadók számának örvendetes növekedése nyomán karitatív tevékenységük is rendszeressé vált – ezúttal a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete volt a kedvezményezett. Hangkép.