Amikor meg akarták állítani, nagy gázzal továbbhajtott, még a kocsiból kiugorva is menekülni próbált, de a spuri sikertelen volt. Bónusz: jogerős tiltás ellenére vezetett – ráadásul három helyen is eljárást kezdtek ellene, értesült a DO.
Őrizetbe vették a dunaújvárosi rendőrök azt az ámokfutót, akit többször rajtakaptak már eltiltás hatálya alatti járművezetésen – nem mindennapi elfogásról tudósít a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A komoly autós üldözés epizódjait is bemutató videóval koronázott szóvivői összegzés szerint a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság egyenruhásai legutóbb csütörtökön délután Dunaújvárosban, a Szabadság utcában figyeltek fel a korábbi jogsértései miatt előttük már ismert, személygépkocsival közlekedő férfira. Megállítása érdekében megkülönböztető fény- és hangjelzést használtak, ő azonban nagy gázt adva továbbhajtott, majd egy parkolóban a hátrahagyta az autót, és futásnak eredt. Néhány méter megtétele után azonban már a rendőrök fogságában volt.
A férfit az elmúlt néhány hónapban többször elkapták a helyi egyenruhások ugyanezen jogsértés miatt. Volt, hogy úgy próbált elmenekülni a hatóság elől, hogy közben veszélyeztette a közút forgalmát, de olyan eset is előfordult, hogy azért sikerült megállítani, mert kifogyott az üzemanyag az autójából. Mint kiderült, nemcsak a Dunaújvárosi, de a Kalocsai és a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányságon is folyik büntetőeljárás a notórius elkövetővel szemben, akit a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerősen eltiltott a járművezetéstől.
A dunaújvárosi gyanúsítottat a sorozatos bűncselekmények elkövetése miatt őrizetbe vették a rendőrök – és kezdeményezték letartóztatását is.
(Illusztráció: FVMRFK)

