A Vasas-család nagy ünnepe lett a jubileumi gála (galériával)
70+1 évet ünnepelt, kétszer töltötte zsúfolásig a Bartók színháztermét, fergeteges műsorokkal rukkolt ki a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Mint egy nagy család, minden túlzás nélkül!
Nagyon készültek, rengeteg energiát mozgósítottak, és csodás ünnepet varázsoltak – kétszer is! – a Bartók színpadára: a tavaly elmaradt jubileumi gálát pótolta most, 70+1 éves működésére emlékezett és emlékeztetett a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes.
Varázsos nyitány
Nemcsak a közönség fokozott igénye, hanem a műsorstruktúra okán is duplázott a Vasas múlt szombaton: a kora délutáni műsorban elsősorban a jelenre és a közeljövőre fókuszált összeállításnak tapsolhatott a közönség, hiszen a Vasas jelenlegi felnőtt csapata, valamint az utánpótlás együttesek mutatkoztak be.
Szépséges, igényes műsorral, sok-sok játékkal, varázslatos programmal tekinthette át a közönség, legkivált persze a hozzátartozók köre, hol is tart, milyen szakmai munkát végez most a Szőke Genovéva és Lengyel Szabolcs Micsi irányításával dolgozó együttes. A műsor egyfelől híven reprezentálta a Vasas jelenét, másrészt szó szerint határok nélküli kalandozásra csalogatta a közönséget a Kárpát-medencei tánckultúra sokszínű csodavilágába. A moldvai örömtánc éppen úgy a bemutató szerves része volt, mint a mezőföldi, kalocsai táncok, de szilágysági, méhkeréki és szatmári koreográfia is színesítette a repertoárt.
És már itt, az első műsor során kitűnt, mennyire érvényes a már-már legendás Vasas-család frázis: a legkisebbek is érzékelhető lelkesedéssel, ugyanakkor a helyzetüket, helyüket, szerepüket az első pillanattól az utolsóig ezer százalékosan átérezve ropták. Játék és komolyság, remek muzsika Samu Zoltán és zenekara tolmácsolásában – varázslatos nyitány kerekedett.
Két műsor, két méltatás
A jubileumi gála érdekes adaléka volt, hogy a két műsor előtt két méltatást hallott a közönség: a kora délutáni összeállítást Pintér Tamás polgármester köszöntője vezette be, míg a második program előtt Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester lépett a mikrofonhoz.
A város első embere szerint a Vasas már fogalommá vált a dunaújvárosiak számára, és csak büszkék lehetünk a csapatra – az együttes nem véletlenül szerepel a Dunaújvárosi Értéktárban, mint ahogy az elmúlt évtizedek elismeréseit, rangos díjait is komoly szakmai munka révén hódította el a táncegyüttes. Pintér Tamás kiemelte: ahogy a hét évtizedes színvonalas munkáért köszönet jár, úgy a jövőre tekintve a közönség múlhatatlan szeretetét kívánja a Vasasnak.
Hasonló húrokat pendített köszöntőjében Barta Endre is: a jubileum és a Vasas-család méltatása mellett azt is kiemelve, hogy az együttes évtizedes távlatban is eredményes és hatékony munkát végez a magyar kultúra megóvása, átörökítése terén.
Évtizedek öröksége
A második, késő délután kezdődött, de bőven az estébe hajló program során a Vasas-család elmúlt évtizedeinek közösségei léptek színre – és arattak rendre hatalmas tapsokat. A műsorban éppen úgy feltűntek a Neuwirth Annamária és Szögi Csaba nevével fémjelzett, a Vasast az országos, mi több, nemzetközi folklórszcéna nagy térképére visszavonhatatlanul felrakó Dunaújvárosi Műhely legendái, mint a Dijoni Folklór Olimpián kétszer is komoly sikert aratott, Skaliczky Andrea és Rácz Attila Ciceró vezette csapat tagjai vagy éppen a közelmúlt nagy együttese, amely Halmi Zoltán irányításával ért el komoly sikereket. Az "aranykorok" formációit erősítő táncosok mellett a korábbi nagy csapatok tagjai is közönség elé léptek – Bőhm János személyében akadt olyan táncos, aki az 1960-as években lett tagjai a Vasas nagy családjának, és szombaton szerepet vállalt a gálát koronázó Lakodalmas című koreográfiában.
Amely előtt felvillantak az elmúlt évtizedek örökségének valóban legendás epizódjai – a Silladri parttalan lendületétől az ifjak és a jelenlegi felnőtt csapat bemutatkozásán át a táncszínházi vonalat könnyfakasztó város- és közösségtörténeti tablóvá emelő "Az a vonat elment...” című játékig az első felvonásban. Majd sorra-rendre újra a Vasas-történelem megkerülhetetlen mérföldkövei – mezőségi, kalocsai, szilágysági koreográfiák, a végén a már említett lakodalmas örömünneppel.
Fergeteges, szép, felemelő és torokszorító pillanatokat is hozott a gála – nagy-nagy köszönet jár minden közreműködőnek. Csoda volt – és erről mesélhetnek a képek is!
(Fotó: Végh Zoltán; Kováts Blanka)
A rovat további hírei: Kultúra
Remek évadzáró a Dunaújvárosi Vegyeskarral (galériával)
2025. júl. 01.
Csodás zenés időutazás, pazar műsor, kirobbanó siker: újra az Intercisa Múzeum immár fedett kertje adott helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. Telt házas koncert kerekedett még múlt pénteken – megérdemelt vastapsokkal.
Violin: fényes fesztiválsiker után vizsgák
2025. júl. 01.
Idén már három csoporttal vettek részt a baracsi SZÉZSI Színjátszó Fesztiválon a Violin Alapfokú Művészeti Iskola színi tagozatának növendékei – a sikeres szereplések után a közelmúltban egymást érték a vizsgaelőadások a Bartókban.
Visszaszámlálás: közeleg a Rockmaraton – a volt vasműsöknek ingyen!
2025. jún. 28.
A tavalyi nagy és szó szerint tüzes jubileumi visszatérés után újra a Szalki-szigetre költözik a Rockmaraton Fesztivál: a fergeteges programot kínáló tombolda jövő szerdán nyitja meg kapuit a rock/metal zene rajongói előtt! A szervezők nemes gesztust is tettek – hadd szóljon!
Szép évadzáróra készül a Dunaújvárosi Vegyeskar
2025. jún. 26.
Ismét az Intercisa Múzeum kiváló akusztikájú kertje biztosít helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. A koncertre pénteken várják a kórusmuzsika híveit.
Újra zene szól a cukrászdában
2025. jún. 25.
Gazdag programmal, de rendhagyó időpontban, ezúttal csütörtökön várják a Zenélő Cukrászda sorozatának következő előadására az érdeklődőket a Vasmű úti bázison.
DSTV: Wesley-tárlat a Cornerben
2025. jún. 24.
Folytatódott a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola bemutatóinak sora. A képzőművészeti tanszak növendékeinek munkáit a Cornerben állították ki – a megnyitót pedig szép műsorral tette emlékezetessé az intézmény közössége. Hangkép.
A velünk, bennünk élő történelemről is mesélt a múzeumok kavalkádja (galériával)
2025. jún. 23.
Két intézmény három helyszínen csalogatta a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat keretében a vendégeket múlt hét végén városunkban. A program gazdag és változatos volt – ráadásul aki azt hiszi, hogy ez a móka a múltról szól, nagyon nagyot téved: a közös munkálkodás, ténykedés, az alkotó energiák kibontása is nagyon fontos szerepet kapott a kínálatban.