Dunai Kincses Kert – őszbúcsúztató kínálattal
Az idény ezer színű, ezer ízű kincseit is felvonultatja, de már a télre is kikacsint a Dunai Kincses Kert forgataga: több mint 50 árus kínálatából válogathatnak a vendégek a Szalki-szigeten szombaton délután.
Otelló must és kötött sapkák, sütőtök és adventi ajándékok, lekvárözön és karácsonyi díszek – két évszak találkozását ígéri a Dunai Kincses Kert kínálata november 18-án, szombaton délután. A helyszín természetesen a szokásos lesz, a Szalki-szigeti kemping ad otthont az őszbúcsúztató forgatagnak. A termelői piac és kézműves vásár szervezői ezúttal sem bíztak semmit a véletlenre: több mint 50 árus kínálja majd a portékáját a kincsvadászoknak 13 és 16 óra között.
Az idény zöldségeit és gyümölcseit nyers és feldolgozott formában kínálják, emellett hagyományosan nagyon erős lesz a sajtok, mézek és húsáruk kínálata, de kézműves ékszerek, fonott áruk, textilek, kötött és horgolt termékek, kézműves szappanok is szerepelnek a bőséges felhozatalban. Az alapelv változatlan: kizárólag a város és a térség termelői, kézművesei kínálják portékáikat.
Az ősz kincseit kínálják – csak tessék, tessék!
(Illusztráció: Dunai Kincses Kert – facebook)
A rovat további hírei: Mozaik
Így kaphatnak új életet a régi ékszerek
2024. okt. 22.
Kifejezetten szeretjük azokat a lehetőségeket, amikor a régi, megunt vagy feleslegessé vált tárgyainkat újrahasznosíthatjuk. Nagyon sok mindenre igaz ez, így az ékszerek világában is remek hír, hogy ezt gond nélkül és értő kezek segítségével megtehetjük. (X)
Kiderítettük, hogy miért annyira népszerűek a napelemes kültéri lámpák!
2024. okt. 22.
A házak tetején gyakran találkozhatunk napelemekkel, amelyek a háztartások energiafogyasztását hivatottak szolgálni. Ám ez a technológia nem korlátozódik beltérre, hiszen a kertben és az udvaron is nagy hasznát vehetjük. (X)
Vegyszermentes szájhigiénia: az egészséges mosolyért
2024. okt. 21.
A szájápolás mindennapi része az életünknek – fogmosás, szájvíz használata, fogpiszkáló, fogselyem, szájzuhany – mind az egészséges fogazat és friss lehelet fenntartásában segítenek. A fogkrémek és szájvizek ízvilága igen változatos: mentolos, gyümölcsös, édes, sós, sőt, még alkohol is lehet egyes termékekben. (X)
Ködös és fagyos reggelek, napos napok – folytatódik a kellemes ősz
2024. okt. 21.
Napos, derűs, száraz időszak várható a következő napokban a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. A hét végére jöhet csapadékzóna, de addig kitart a jó idő.
Ezért bízza szakemberre a riasztórendszer telepítését!
2024. okt. 21.
Számtalan betörésről és jogosulatlan belépésről szóló hírrel lehet találkozni nap mint nap. Sokszor ezek hátterében nem is a riasztórendszerek hiánya áll, hanem azoknak nem megfelelő telepítése és kalibrálása. (X)
DSTV: elsősavató a Lorántffyban
2024. okt. 21.
Egymást érik a város középiskoláiban az intézményi elsősavató események, derül ki a DSTV összeállításából. Minden érintett készül rá, az osztályközösségek összekovácsolásának fontos terepe – stábunk legutóbb a Lorántffy középiskolában járt. Hangkép.
Most vásárolni, és csak később fizetni érte? Lehetséges!
2024. okt. 20.
A prémiumminőségű övek, kiegészítők minden alkalomra jól jöhetnek. Akár kihagyhatatlan akció kerül a szemünk elé, akár ajándékvásárlási időszak érkezett el, a BNPL, vagyis a "Buy Now, Pay Later" – vásárolj most, fizess később – lehetőség segíthet nekünk. (X)