Egész napos ünnep a jégpályán

spigott - 2023. november 10. 17:30

Utánpótlás és női meccsekkel, műkorcsolya bemutatókkal, illetve a DAB 2013-as bajnokcsapatának gálamérkőzésével ünnepelhetjük meg szombaton a jégpálya 50. születésnapját.

Kép forrása: Varga Róbert

Kicsivel több mint ötven esztendeje, november 7-én adták át a dunaújvárosi műjégpályát, melynek ötvenedik születésnapját egész napos programokkal, illetve egy gálamérkőzéssel ünneplik meg most szombaton. Az elmúlt hónapokban komoly munkát végzett a jubileumi ünnepség szervezői csapata, melyet Varga Róbert, Sártory Endre, Berényi Norbert, Azari Zsolt, ifjabb Azari Zsolt alkotott, mert a közös cél az volt, hogy egy emlékezetes, szép nappal örvendeztessék meg azokat, akik kilátogatnak az egész napos rendezvénysorozatra.

Az ünnepség végleges programja természetesen kialakult már, így délelőtt fél tíztől egészen fél háromig az utánpótlás csapatok veszik birtokba a jeget, s játszanak egymással bemutató meccseket minden korosztályban. Délután háromnegyed háromtól az Angels JSE női hokisainak találkozóján szórakozhatnak a jeges sportágak kedvelői, majd öt órától jöhet a fő attrakció, melyen a DAB 2013/2014-es magyar bajnok és kupagyőztes csapata mérkőzik meg az Andersen Liga válogatottjával.

Kép forrása: Bali Attila

A mérkőzés szünetében műkorcsolya bemutatók, tombola várja a gálára érkezőket, akik között értékes relikviákat, nyereményeket sorsolnak ki a szervezők. A gálameccs után, este hét órától a jégen köszönhetjük azokat a hokisokat, jégkorcsolyázókat, akik részesei voltak a pálya elmúlt ötven esztendejének, majd este nyolc órától születésnapi jégfény party zárja az ünnepélyes programot.

Fontos információ, hogy az ünnepi program ingyenesen megtekinthető mindenki számára, egyedül az este nyolc órakor kezdődő jégfény partyra kell belépőt váltani.

A gálameccs résztvevői

Dab.Docler: Sevela Péter, Pinczés Bendegúz, Erdélyi Tamás, Hegyi Ádám Zoltán, Huba Péter, Hüffner Adrián, Hruby Gellért, Léránt René, Heinrich Jabornik, Azari Zsolt, Borsos Attila, Galanisz Nikandrosz, Kiss Ákos, Pavuk Attila, Peterdi Imre, Somogyi Balázs, Szappanos Dávid, Szepessy Máté, Virág Tamás

Andersen All Star: Garbacz Máté (Goodwill Pharma Szeged), Monostori Tamás (Lehel HC), Bányai Keve (Óbuda HA), Borbát Márk (Lehel HC), Horváth Alexander (Vasas), Láday Bence (UNI Győr ETO HC), Léhi Kristóf (DAB-ASP), Grigori Popov (Lehel HC), Vízi Ádám (Sportországi Cápák), Almási Márk (UNI Győr ETO HC), Balogh Bence (Goodwill Pharma Szeged), Bánki Dávid (DAB-ASP), Bata Dániel (MAC Ikonok), Borbás Gergely (Worm Angels), Glofák Zsombor (Sportországi Cápák), Hamvai Szilárd (Worm Angels), Horváth Dávid (Worm Angels), Hrabák Mikes Milán (Óbuda HA), Mayer Zsolt (Vasas), Calvin Kaden Meuer (Goodwill Pharma Szeged), Strenk Olivér (DAB-ASP)

A születésnapi gála programja

A rovat további hírei: Sport

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában

2025. júl. 30.

A holland ZV De Zaan, valamint a francia Grand Nancy lesz a DFVE női vízilabdázóinak ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Önzetlen segítség a szőnyegen

Önzetlen segítség a szőnyegen

2025. júl. 29.

A súlyos betegséggel küzdő, mindössze másfél esztendős Balogh Nolen Botond gyógyulásának elősegítéséért rendezett jótékonysági eseményt a Fox SE a mögöttünk hagyott hétvégén.

Motorcsónak vb az öbölben

Motorcsónak vb az öbölben

2025. júl. 29.

Dunaújvárosban rendezik meg a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokság küzdelmeit szerdától szombatig.

Nem volt esély a franciák ellen

Nem volt esély a franciák ellen

2025. júl. 29.

Három szettben szenvedett vereséget a francia csapat ellen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.

Szerelmük a Duna és a túrázás

Szerelmük a Duna és a túrázás

2025. júl. 28.

Dunaújvárosban is megpihentek a hatvannyolcadik Nemzetközi Dunatúra mezőnyének összetartó tagjai, akik bő két hónap alatt közel kétezerötszáz kilométert töltenek a Dunán.

Elkészült a DAB felkészülési programja

Elkészült a DAB felkészülési programja

2025. júl. 28.

Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.

Győzelemmel kezdett a DFC

Győzelemmel kezdett a DFC

2025. júl. 28.

Megérdemelt sikert aratott a Pénzügyőr elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat első fordulójában vasárnap este.