Ennyi volt, mese (se) volt – vége a Modern Városok Programjának
Van abban valami sorsszerű, hogy az Orbán-rezsim pont csütörtök este, halottak napján hozott rendeletet a Megvalósulatlan Vágyképek Programja kapcsán. Vigyázat, castellumos visszatekintés!
Kezdjük a valóban szomorú ténnyel: a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva a kormány csütörtök este közzétett rendeletével lezárta a Modern Városok Programot – vagy, picit finomabban: a vidéki nagyvárosokkal kötött megállapodásokat a kormány felülvizsgálja és módosítja.
Csúszós tréning
Az Orbán-rezsim egyik meghatározó Kész átverés show-ját – a főszereplő-showman szerepében maga a miniszterelnök turnézta végig az érintett nagyvárosokat – a Castellum kötelékében követtem 2016-ban, így az alábbiakban az akkori, hát hogy is írjam, nem éppen NER-kompatibilis felület írásaiból idézek majd.
Kezdjük azzal, hogy településünkre a városok közül utolsó előttiként (ezt ellensúlyozandó viszont saját szülinapján) látogatott Orbán Viktor. Mint az Index korabeli híradását idézve a Castellumon megjelent, a csúszás a helyi Fideszt uraló belharcokkal magyarázható:
"Látszólag nagy lesz az öröm, pedig a miniszterelnöknek már nagyon elege van a helyi Fideszből. Az elmúlt években kemény dolgok történtek a városban, hullottak a fejek a párt körül, és még hullani is fognak."
A cikk tételesen beszámol az említett belharcokról, szót ejtve mára szép lassan feledésbe merült témákról is:
"A vizit időzítése az Index szerint sem véletlen – az persze kérdés, a Gál Roland-ügy, a még mindig katasztrofális közvilágítás, és legutóbb a Helyi Választási Bizottság első fokon elmarasztaló döntése mennyit ártott a hatalmi többség reputációjának –, miközben az összeállítás szerint a kormányfői vizit éppen kilenc hónapja várat magára."
A tartalom teljes terjedelmében az alábbi címen érhető el:
Orbán-vizit Dunaújvárosban: nehéz szülés (katt) >>
Ígérni jött, szerződés lett a vége
Arról, hogy pontosabban kinek és mit ígért, milyen sok forrás elkötésének lehetőségét lengette be Orbán Viktor, Tóth Dávid kollégám írt egy tételes összegzést. Az alacsonyan szálló milliárdok tündöklése persze sokakat elvakított, ám a castellumos összegzés legfontosabb téziseként nem az idézendő, melyik (azóta sem megvalósult) vetítésre mennyit szánt az immár bátran Megvalósulatlan Vágyképek Programjának tételezhető tervezet, hanem az a máskor is, azóta is megszokott gyakorlat, hogy az ígéretet nem ígéretnek, hanem gránitba, kősziklába vésett, megmásíthatatlan ténynek tételezi. Az alábbiakban magától Orbán "Igazmondó" Viktortól idézünk:
"Ez egy szerződés. Tehát mindent, ami benne foglaltatik, meg kell csinálni – az első betűtől az utolsóig!"
Öööö, khmm, hmmm, keresem a szavakat: az úgynevezett valóság aztán picit másképp alakult.
A teljes tartalom itt olvasható!
Szülinapi ígéretkosár Dunaújvárosnak (katt) >>
Pocak tábornok tündöklése
A vizitről, az ígéretektől, meg úgy általában a korabeli városról néhány nappal a nagy mutatvány után írtam terjedelmes összegzést. A bevezetőre máig nagyon büszke vagyok, íme:
"Meghív a főnököd ebédelni. Örömmel veszed a szíves invitálást, de kiderül, hogy nemcsak azt dönti ő el, hogy hol kajáljatok, de azt is megszabja, mit egyél. Ja, és te fizetsz. Ráadásul a főnök haverjai elteszik a túlárazott ebédpénz fölét is. Viszont a kaja meg, hát mondjuk már ki, szar. Modern város-e Dunaújváros, és ha igen, miért nem? Orbán Viktor nyomában."
Az írás arról szól, hogy bár lehet jönni ígérgetni, mondani nagyot, itt a DOLGOK alapszinten és éppen a helyi Fidesz hatalmi tömbjének múlhatatlan érdemei nyomán lettek elszúrva, mindeközben – megjegyezve, hogy Dunaújváros Kis-Magyarország jellege kétségbevonhatatlan – néhány, tényleg totál riasztó, de máig aktuális-feszítő gondot is felemlítettem. 2016, őrület:
"Az ígéretek özönében azt se felejtsük el, ha kérhetem, hogy az is nagyon fontos tud ám lenni, mit nem ígért a kormányfő mifelénk. Senkinek sem hiányzik az oktatás terén bármi? Vagy olyan terv, elképzelés, program, ami révén újabb befektetők tűnhetnének föl, akik egyfelől új munkahelyek sokaságát teremtik, másrészt – okosan kihasználva az évtizedes tudást – új utakra irányítják, nota bene modernizálják szeretett városunkat? A kultúra frontjain – az egy szem múzeumi elképzelést leszámítva – akármi? Az egészségügy vonatkozásában valami? Vagy legalább valamicske? Tényleg elég lesz, ha csippentünk a szemünkkel, huncutul, kihúzzuk magunkat peckesen, és azt mondjuk középhangosan, itt van már a Kánaán, eljött a létezhető világok legjobbika? Jók vagyunk?!"
Végül, de nem utolsósorban az egész történet, és vele együtt a dunaújvárosi MVP vonal egyik meghatározó bekezdése – benne néhány kérdéssel, tessék:
"Van viszont egy másik nagy gond az Orbán-vizit során tett ígéretekkel. Jelesül az, hogy: ígéretek. A teljesülésük: egyelőre ábránd. Érdemes lenne egy röpke kérdéssorral végigszaladni a városokon, ahol már korábban, hónapokkal, esetenként közel egy évvel ezelőtt járt a kormányfő. Mi lett az ígéretekből itt? Mit kezdtek el ott? Mi teljesült emitt, s mi amott? Mire futotta, mennyi testesült a belengetett és bezengetett milliárdokból? Az a gyanúm, lennének meglepetések."
A teljes cikk itt olvasható!
Orbán-vizit, utóhang: az ígéretes város (katt) >>
A "Mi lett belőle?" valóban fogós kérdésére egyébként éppen a tegnap napvilágot látott rendelet adott szabatos, tiszta, világos és egyértelmű választ. Egy szóval összegezhető, az ígéretek számához, nagyságrendjéhez, léptékéhez mérten: semmi.
(Archív fotó: Index)
A rovat további hírei: Közélet
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!
Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján
2025. nov. 29.
Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.
Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak
2025. nov. 28.
Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.
Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"
2025. nov. 28.
Egy év értékeléséről, közéletről, hangulatokról és sok-sok apró, de annál fontosabb emberi gesztusról beszélgetünk. Bár a politikai tér ma gyakran elidegenítő és tehetetlenséggel teli, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a valódi munka még mindig ott kezdődik, ahol az emberi szó és az odafigyelés találkozik.
DSTV: sikeres gyűjtőakció
2025. nov. 28.
Fontos, hogy támogassuk rászoruló, nehéz helyzetben élő embertársainkat. A DSTV összeállítása nemes kezdeményezést mutat be: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országos akciója keretében városszerte gyűjtöttek – az adományok elosztását az Útkeresés Segítő Szolgálat is segíti. Hangkép.









