Kézművesek és forró tea a piacon, a közelgő ünnepek jegyében

doszerk - 2023. november 27. 16:00

Már az adventi, karácsonyi készülődés jegyében rendeztek termelői és kézműves vásárt a piacon a közelmúltban. Az Adománykuckó és az Epilepsziások Dunaújvárosi Egyesülete pedig arra kapott lehetőséget a rendezvényen, hogy adományokat gyűjtsön rászoruló emberek számára.

Ma már senkinek ne legyen kétsége, pillanatok alatt a karácsonyi készülődés kellős közepén találjuk magunkat. A múlt vasárnapi helyi termelői és kézműves piac kínálata is éppen ezt sugallta. De volt még egy különlegesség: két szervezet is megjelent a piacon, hogy adományokat gyűjtsön. Persze azért, hogy segíthessenek. Az Adománykuckó képviseletében Törő Anikó azt mondta, a piacon meleg teát osztottak a nézelődőknek.
– Óriási megtiszteltetés, hogy meghívást kaptunk a helyi kézműves piacra. Mi úgy gondoltuk, hogy teával kedveskedünk a vásáron részt vevőknek, hiszen beköszöntött a hideg időjárás, és ilyenkor mindenkinek jól esik a meleg ital.
Természetesen az adománygyűjtés az Adománykuckó és az Epilepsziások EPI Egyesülete életében is azt jelenti, hogy segíteni szeretnének az ünnepek közeledtével is azokon, akik erre rászorulnak. És persze úgy kérnek segítséget, hogy közbe adnak is: egy pohár forró teát, meg emberséget, figyelmet, kedves szavakat. Mindezt Szilágyi Ferenc foglalta össze:
– Próbálunk azoknak gyűjteni, akiknek kevesebb, vagy egyáltalán nem jut, hogy nekik is szebb legyen a karácsonyuk. Egyesületünk december 9-én tartja az évzáró ünnepségét, ahová a tagok, szimpatizánsok családjai is eljöhetnek, hogy mindenki úgy érezze, tartozik valahova, egy jó közösséghez.

A termelői és kézműves, illetve adománygyűjtő programon jelen volt Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is, aki szintén készül már az adventi időszakra:
– Közeledik az adventi időszak, valamint a karácsony, és az Adománykuckó csapatára idén is lehet számítani. Az adománygyűjtés ebben az időszakban is nagyon fontos, és a kitelepült két szervezet pontosan tudja, hogy hol van leginkább szükség a segítségre. Ahogy mondtam, hamarosan itt az advent, és mint minden évben, úgy ezúttal is megrendezzük a 4-es választókörzetben, négy héten át az adventi forgatagot. Az Adománykuckó közreműködésével várunk majd minden dunaújvárosit zenés, színes programokkal a Római városrészben.
Hangulatos volt a vasárnap délelőtti piac, forró teával, apróságokkal, ajándékokkal, harmónika szóval és persze sok-sok kedves beszélgetéssel. A két érintett szervezet rendezvényei ilyenek: a közösségről, barátságok születéséről, a figyelmességről, egymás támogatásáról, a bizalomról, és az emberi értékekről szólnak. És persze az időzítés is remek volt Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő szerint, aki támogatóként érkezett a programra:
– Nagyon jókor is van ez, hiszen a vasárnapi piacon már a karácsony jegyében olyan kézműves árusok vannak, akik már kicsit előre is vetítik, hogy milyen szép ünnepi időszak fog érkezni. Ezen kívül a program az adományozásról is szól, és azt gondolom, hogy ezekben a napokban az emberek érzékenyebbek mások sorsára, és a mai piac is ezt az érzést próbálja erősíteni.

A következő hetek az ünnepi felkészülésről szólnak, a ráhangolódásról. Ha tudnak segíteni másokon, tegyék majd meg!

Kölesdi Fanni
(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Mozaik

Nemes célért futottak újra! (galéria)

Nemes célért futottak újra! (galéria)

2025. szep. 06.

A beszámolóra még várni kell, de a képeket már mutatjuk: idén immár kilencedszerre rendezett jótékonysági futóversenyt az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete. A nagy közösségi kezdeményezés keretében több százan vállalták a három táv valamelyikét ma délelőtt – remek időben, remek hangulatban, az elfogadás és a segítségnyújtás jegyében!

Kalandra fel: ha itt az ősz, hát küszöbön a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál!

Kalandra fel: ha itt az ősz, hát küszöbön a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál!

2025. szep. 06.

Idén immár hatodik alkalommal rendezik meg a Dunaújvárosi Képregényfesztivált – ráadásul ezúttal új helyszínen, a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) várják szeretettel a műfaj régi és új szerelmeseit szeptember 13-án, azaz éppen egy hét múlva szombaton. Színes kavalkád készül – ott a helyed!

Bernisek randevúja a Duna-parton

Bernisek randevúja a Duna-parton

2025. szep. 05.

Ismeretterjesztő előadásokkal pettyezendő, sőt, fürdetéssel koronázandó összetartást szerveznek a berni pásztorkutyák híveinek városunkban. A "bernisek" találkozójára szombaton várják a vendégeket a Duna-parton.

DSTV: állati betevő az arborétumban

DSTV: állati betevő az arborétumban

2025. szep. 05.

A Baracsi úti Arborétumnak állandó lakói is vannak, és az ott élő állatok gondozása napi szintű feladat, derül ki a DSTV összegzéséből. Az etetés, az ólak takarítása mellett az egészségügyi állapotukra is figyelni kell; Orosz Csaba önkormányzati képviselőt éppen takarmányszállítás közben érték el. Hangkép.

DSTV: a mozi varázsa – nézői szemmel

DSTV: a mozi varázsa – nézői szemmel

2025. szep. 04.

Sok látogatót vonz a dunaújvárosi Kultik Mozi, derül ki a DSTV összegzéséből. Időről időre futnak teltházas produkciók, illetve olyan filmek is, amelyek hosszú ideig vannak műsoron. De mi adja a mozi máig ható varázsát? Válaszolnak a nézők! Hangkép.

 

Mozdulj velük – népfőiskolai akció a Petőfi ligetben

Mozdulj velük – népfőiskolai akció a Petőfi ligetben

2025. szep. 02.

Új közösségi kezdeményezéssel rukkol ki a Dunamenti Regionális Népfőiskola csapata: Mozdulj meg velünk a Ligetben! címmel várnak mindenkit a szabadtéri gerinctorna-foglalkozásra a Petőfi ligetben szerdán délután.

A felhők ellenére siker volt a "Csillagles" (galériával)

A felhők ellenére siker volt a "Csillagles" (galériával)

2025. szep. 01.

Még az időjárás gonosz tréfája sem riasztotta el a vendégeket, és bár a legutóbbi tumultust ezúttal nem tapasztaltuk, sokan választották az Aquantis Élményfürdő nyárbúcsúztató buliját múlt szombaton.