Szakmai délután az autizmusról

Öcaline - 2023. november 10. 15:30

A pedagógiai szakszolgálat dunaújvárosi bázisán, valamint az online térben Beszélgessünk az autizmusról címmel szerveznek tanácskozást jövő szerdán. Hétfőig lehet még jelentkezni!

A program részleteiről Bordácsné Ágoston Krisztina gyógypedagógus, a szakszolgálat munkatársa, a szakmai tanácskozás szervezője adott tájékoztatást. Mint hangsúlyozta, a szakmai fórum során az érintett kisgyermekekkel foglalkozó nevelőket, pedagógusokat szeretnék segíteni:
– Vizsgálataink és tapasztalataink szerint a járás óvodáiban, bölcsődéiben megnövekedett az autisztikus tüneteket mutató, és autizmussal diagnosztizált gyermekek száma az utóbbi években. Ez nagy kihívást, és szakmai felelősséget vár a kisgyermeknevelőktől, óvodapedagógusoktól, akik tanulmányaik során nem – vagy csak érintőlegesen – tanultak az autizmusról, most pedig szembenéznek ezekkel a gyermekekkel, családokkal. Szükségük van segítségre. Mesterpogramom része a szülői segítségnyújtás, ami Szülő Fórum formájában működik – ennek a kiszélesített része a korai intervenció ágazatközi szereplőinek megsegítését célzó program, ahol közösen gondolkodunk az autizmus tüneteiről. 
A program érdekessége, hogy a tanácskozást  hibrid formában – online és kontakt kapcsolat során – rendezik november 15-én, szerdán délután 14 órától. A szakmai délutánra várják azokat a szakembereket (kisgyermeknevelő, óvodapedagógus, dajka), akik munkájuk során szembesültek az autizmussal – várják a résztvevők kérdéseit, nehézségeit. A tanácskozás célja, hogy az autizmus témakörét körbejárva közösen gondolkodva segíteni tudjanak egymásnak.
A műhelybeszélgetés helyszíne a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye lesz a Bóna István utca 7. cím alatt, valamint online a Microsoft Teams felületén követhető a tanácskozás (az online részvétel feltétele gmail-es cím, az értekezlet linkjét a jelentkezés során megadandó e-mail címre küldik).
Jelentkezni Bordácsné Ágoston Krisztina gyógypedagógusnál lehet az agaston.krisztina@fejermepsz.hu címen, a jelentkezés határideje november 13., hétfő déli 12 óra. Kérik, a jelentkezésben ki-ki írja meg a nevét, az intézményt, ahonnan érkezik, és azt, hogy személyesen vagy kontakt venne-e részt a szakmai beszélgetésen.

A program természetesen nyitott – minden érintett érdeklődőt szeretettel várnak!

(A kép illusztráció) 

A rovat további hírei: Oktatás

Lomtalanítással összekötött állatvédelmi családi napot tartottak a Petőfiben

Lomtalanítással összekötött állatvédelmi családi napot tartottak a Petőfiben

2024. okt. 17.

Idén is megrendezte családi napját a Petőfi Sándor Általános Iskola közössége – az eseménysor az állatvédelem és a környezetvédelem jegyében zajlott a közelmúltban. 

Danube Education Alapítvány: népszerű a tehetséggondozó, felzárkóztató program

Danube Education Alapítvány: népszerű a tehetséggondozó, felzárkóztató program

2024. okt. 10.

A kínálatról egy felhívás erejéig beszámoltunk már lapunkban, most a második tanév kezdőpontjához ért a kezdeményezés – mint az alábbiakban is kiderül, egyre többen aspiráltak a Danube Education Alapítvány segítségével megvalósuló ingyenes magánórákra.

DSTV: sportos programözön az Arany János iskolában

DSTV: sportos programözön az Arany János iskolában

2024. okt. 09.

Több városi iskola is csatlakozott a magyar diáksport napja kezdeményezéséhez, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Arany János Általános Iskola sportágválasztóval ünnepelt a közelmúltban, az esemény szó szerint megmozgatta a diáksereget. Hangkép.
 

Programözönt ígér a Vasvári hét kavalkádja

Programözönt ígér a Vasvári hét kavalkádja

2024. szep. 29.

Az évi rendes eseménysorozat már pénteken megkezdődött, de igazán hétfőtől pörög föl a gépezet a Vasvári iskolában. Minden napra jut a kínálatból, a csúcspontnak a csütörtöki zöld-sárga sokadalom ígérkezik.

DSTV: tripla jubileum a Rosti iskolában

DSTV: tripla jubileum a Rosti iskolában

2024. szep. 28.

Gazdag programmal készül egyszerre három évfordulóra a Rosti, derül ki a DSTV összegzéséből. A 60 éves alapított jogelőd három évtizede vette föl a jeles tudós-fotográfus nevét – ráadásul Rosti Pál halála alkalmából éppen emlékév is tart. Hangkép.

"Minden gyermek megérdemel egy esélyt"

"Minden gyermek megérdemel egy esélyt"

2024. szep. 23.

A felzárkóztatást, a fejlesztést és a tehetséggondozást a zászlajára tűzve működik városunkban a Danube Education Alapítvány. A közösség koncepciója is csodás – ráadásul történetük éppen aktuális: hamarosan lejár a rászoruló diákoknak hirdetett ingyenes magánórák pályázata.

Szemenyei István maradt a Rudas középiskola igazgatója

Szemenyei István maradt a Rudas középiskola igazgatója

2024. szep. 16.

Néhány hete vált biztossá, hogy a következő 5 éves ciklusban is Szemenyei István lesz a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium igazgatója. A tapasztalt szakember számára nem volt kérdés, hogy folytatni szeretné munkát az intézményben.