Dunaújváros Hetilap

A Kolbásztöltő Fesztivállal nyitja kapuját a felújított Mondbach-kúria

Fábos Zsolt - 2023. december 11. 16:00

A Pentele városrész egyik ékköve lesz, de Dunaújváros városvezetése tervei szerint egyúttal hogy a város meghatározó rendezvényhelyszínévé válik a most felújított Mondbach-kúria. Már meg is kezdődtek az ottani az első nagy rendezvény előkészületei. 

Éppen csak megkezdődött az adventi készülődés, de Dunaújváros Önkormányzata már a következő esztendő első nagy rendezvényére készül. És nem is akárhol. 2024. február 24-én Kolbásztöltő Fesztivál lesz a Mondbach-kúria udvarán. Ez lesz a helyszín felújítás utáni első nyilvános nagy eseménye. Pintér Tamás polgármester a helyszínen is tájékozódott. Először magáról a felújításról kérdeztük:
– Az elmúlt hónapokban nagyon jó ütemben haladt a beruházás, a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően minden részletet szépen fel tudtunk újítani, parkolókat alakítottunk ki, belső terek készültek el, kávézó épült. Már most jó érzés itt körbenézni és készülünk, várjuk az első alkalmat, amikor a dunaújvárosiak is megcsodálhatják ezt a helyszínt.

Nem is kell sokat várni erre, hiszen a 2024. évi városi rendezvények sorában az első helyen szerepel a februári Kolbásztöltő Fesztivál, amelynek helyszíne a Mondbach-kúria lesz:
– Nagyon izgatottan készülünk a február 24-i Kolbásztöltő Fesztiválra, hiszen az elmúlt évben rendkívül jól sikerült ez a rendezvény is. Sokan kérdezték, hogy lesz-e, tervezünk-e kolbászfesztivált? Nos, örömmel mondhatom, hogy igen, lesz és ez a csodálatos helyszín lesz majd a rendezvény otthona. Én azt gondolom, hogy február 24-én méltó módon nyithatjuk majd meg a felújított Mondbach-kúria kapuit a nagyközönség előtt. 
Tehát február 24., Kolbásztöltő Fesztivál. A programok között kolbász-, és pálinkakóstoló is várja majd a résztvevőket. Már elkezdődött a regisztráció a versenyre. A kabinet@dunaujvaros.hu e-mail címen várják a csapatok jelentkezését.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

2025. aug. 17.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

2025. aug. 17.

A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

2025. aug. 16.

Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

2025. aug. 15.

Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.

 

Nyári tréningtáboron a kutyások közössége

Nyári tréningtáboron a kutyások közössége

2025. aug. 14.

Bártan mondhatjuk, hogy a nyári hónapokban a Szalki-szigeten szinte mindig történik valami. A közelmúltban különleges brigád foglalta el a területet – a Hungária Malinois Club nyári edzőtábort rendezett a belga juhászkutyák és gazdáik részére.

Közös ünneplésre invitál Dunaújváros

Közös ünneplésre invitál Dunaújváros

2025. aug. 14.

Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.

Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére

Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére

2025. aug. 13.

A városban, városért maradandót alkotó személyek, közösségek részesülhetnek a kitüntetésből, az önkormányzat egyik legrangosabb elismerésére augusztus végéig várják a javaslatokat. Felhívás.