Adventi koncertre készül a Dunaújvárosi Vegyeskar
Ünnepi dallamok és meglepetés bemutató, az immár hagyományos hangversenyre ezúttal az evangélikus templomban várják a kórusmuzsika szerelmeseit vasárnap.
Ünnepi bemutatóra, adventi koncertre készül a Dunaújvárosi Vegyeskar: az eseményt az evangélikus templomban rendezik advent második vasárnapján, azaz december 10-én. A 18 órakor kezdődő hangversenyen természetesen ünnepi repertoárt hallhat a közönség: többek között Kodály Adventi éneke, Szokolay Sándor Ima rontás ellen című remeke és Bárdos Lajos Karácsonyi bölcsődala is felcsendül. A kórust az ünnepi eseményen is két karnagy, Könyves Ágnes és Kurucz Gergely dirigálja majd, közreműködik és önálló kis koncertet is ad Baráth Bálint orgonaművész.
Az eseményre az ünnepi kínálat, a kórusmuzsika gyöngyszemei mellett különleges bemutatóval is készül az együttes – ebből mutatunk ízelítőt itt!
A kép egy fejezet a vegyeskar – itt még: központi énekkar – történetéből; ugyanis a tavalyi, ünnepi évad "ráadásaként" most állítják ki azokat a tablókat, amelyek a 70 éves jubileumra készültek, és a kórus történetét mutatják be, méghozzá időszakokra osztva a kezdetektől napjainkig.
A koncert tehát egyúttal kiállításmegnyitó is lesz – mindenkit szeretettel várnak!
(Címlap- és nyitókép: DO-archív; tabló: Dunaújvárosi Vegyeskar)
A rovat további hírei: Kultúra
Rockmaraton: parádés péntek (galériával)
2025. júl. 05.
Remek bulik egész sorával csalogatta a rock/metál műfajok híveit a Szalki-szigetre a Rockmaraton Fesztivál pénteki kínálata. A mai menü is nagyon bőségesnek ígérkezik, a hangulat változatlanul egyszerre fergeteges és barátságos – a finálé során sem lesz másként!
Irodalmi találkozás a Líra Könyvesboltban
2025. júl. 04.
Folytatja az írók és olvasók közvetlen találkozását segítő sorozatát a Vasmű úti egység: Andrea O'Lacy lesz a következő vendég, a Lady Anna Bell – Két világ között című kötetről szombaton szerveznek beszélgetést.
Dübörgés és gitárpárbaj a Szalki-szigeten (galériával)
2025. júl. 04.
A műfaji sokféleség és a derűs pillanatok jegyében folytatódott a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten: a csütörtöki kínálat is bővelkedett izgalmas eseményekben, ma sem lesz másképp – három színpadon, "váltott lovakkal" dübörög a fesztivál ménese a rock/metál útján. Második nap, sok-sok kép!
Fantasztikus nyitány, egyből csúcshódítás (galériával)
2025. júl. 03.
Kegyetlenül erős felhozatallal startolt a Rockmaraton Fesztivál: az első nap kínálatában máris komoly csúcsokat járhattak be a látogatók, tegnap este már több ezren tomboltak a The Hu és a Powerwolf koncertjén a Szalki-szigeten. A hangulat változatlanul frenetikus – és mennyi jó arc, atyavilág!
"Velem volt tele a sajtó" – fotókiállítás a könyvtárban
2025. júl. 02.
Szabóné Zsedrovits Enikő bemutatójával folytatódik a József Attila Könyvtár kiállításainak sora – a fotótárlat megnyitójára csütörtökön délután várják a vendégeket.
Elstartolt a Rockmaraton: nyitott kapu, mosolygós döngetés (galériával)
2025. júl. 02.
Hatalmas és nagyon vidám tömeg, villámbeengedés, gyorsan születő sátortábor és a buli olthatatlan vágya – újra elkezdődött a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. Négy napig tart a rőzserázás, yeaaaah!
DSTV: könyvmolyok hete az MMK-ban
2025. júl. 02.
Különleges csapattal kezdte meg a nyári táborok sorát a Munkásművelődési Központ, derült ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény árnyas ligete a könyvmolyokat várta, akik nemcsak az olvasás, de az olvasónaplók készítése terén is jeleskedtek. Hangkép.