Dunaújváros Kedvence 2023 – itt a végeredmény!
Véget ért az online voks, ezúttal is nagy versenyt hozott a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog évzáró megméretése. Négy kategóriában hirdettek győztest – mutatjuk az eredményt, és persze szívből gratulálunk!
Visszatérő jelöltek és újoncok is szerepeltek az immár hagyományos online megméretésen – a jelölési szakasz lezárultával az elmúlt hetekben versengtek a szavazatokért a Dunaújváros Kedvence 2023 elnevezésű verseny indulói; egészen szombaton estig!
Lássuk a főszámokat!
Mindenképpen beszédes, és egyúttal jól jelzi a viadal rangját is – nem utolsósorban a nomináltak körében –, hogy idén is több, szám szerint négy kategóriában hirdette meg szokásos évzáró online viadalát a várostörténeti blog. Érdekesség, hogy a a kultúra, a sport, a szórakozás mellett ezúttal is megmérettek a közösségi színterek – nem is akármilyen eredménnyel, de erről majd később.
A böngészői aktivitást jelzi, hogy ezúttal is ezres nagyságrendben mérhető a voksok száma – igaz, egy szavazó többször is voksolhatott, de a szavazatok száma így is imponáló. E téren is akad érdekes adalék: pont a Közösség kategória vitte el a pálmát a maga 9 ezer 729 szavazatával. Brutál.
TADÁMM – eredmények itt
A Kultúra kategória versenyét – sokadszorra! – a Munkásművelődési Központ nyerte, méghozzá utcahosszal: a voksok 44 százalékét gyűjtötte be, 3 ezer 491 szavazattal lett győztes. Nagyon szép eredmény a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) második helye, de természetesen a képzeletbeli dobogó harmadik fokát elhódított Bartók Kamaraszínháznak, valamint az Intercisa Múzeumnak és a Kultik Dunaújváros mozinak sem lehet oka panaszra – már a döntős pozíció nagy eredmény!
A Sport kategória mezőnyében tavaly robbant be az R'Angels – KCR alakulata, és nagyon komoly fegyvertény, hogy ezúttal a duplázás is összejött – 42 százalékkal, 1 ezer 502 vokssal lett győztes a hokis alakulat. Ez annak fényében figyelemre méltó, hogy a második helyet is egy jégkorongcsapat, a Dunaújvárosi Acélbikák hódította el – a jeges sportok szerelmeseit sorrendben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület és a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület követi. Így vagy úgy, de mindenkinek jár a zászlólengetés – és persze a buzdítás: Hajrá, Dunaújváros!
Többször volt már döntős, de most először győztesként ünnepelhet a Szórakozás kategória trónján a Kaptár Music Pub; hiába, az élőzenés megmozdulások, a jeles közösségi események valóban győzelmet érnek – a Kaptár a kategória összes voksának 36 százalékát összeszorgoskodta, 879 vokssal lett első. Nagyon szépen csillog a Juharos Rendezvényház ezüstje, de kiválóan szerepel a Maarsk Cafe, a Bal2 és a Dunafitt is. Ráadás: ha az összes döntőst elhelyezzük a város térképén, gyönyörűen kirajzolódik a helyi vigalmi negyed szinte teljes spektruma, az öt döntősből négy három perces sétával bejárható, és a Dózsa György úti műintézmény sincs mindezektől nyolc-tíz percnél messzebb, közepes tempóval. (Azt, hogy mindennek mi köze van/lehet a Dunaújvárosi Egyetem elhelyezkedésének, másik kocsmakulturális szociometriai vizsgálat hivatott eldönteni.)
Végül, de nagyon-nagyon nem utolsósorban: a Közösség kategória vokscunamijának végén a Máltai Játszótér/Játszóház csapata örülhet, a voksok 40 százalékának elhódítása, vagyis a 3 ezer 891 szavazat egyúttal az egész megméretés csúcsára repítette a máltais közösséget. Kiugróan szerepelt a Dunai Kincses Kert Termelői Piaca, új aspiránsként ért el ragyogó eredményt az Üdvözlettel Dunapenteléről, de persze jár a gratuláció a Csomagtartóvásár & Bolhapiac, valamint az Inksane Tetováló Stúdió közösségének is!
Akit még ennél is részletesebben és pontosabban érdeklenek az eredmények, kattintson ide!
Dunaújváros Kedvence 2023 – eredmények (katt) >>
A végére nem maradhat más, csak a köszönet szava: tiszta szívből gratulálunk az összes döntősnek – és hálásak vagyunk azért, hogy szó szerint színt visznek szeretett városunk életébe!
(Illusztrációk: DunaújvárosMesélPontHu; a DO, a DSTV és a Dunaújváros közéleti hetilap idén is a viadal médiatámogatójaként vette ki részét a kezdeményezés népszerűsítéséből)
A rovat további hírei: Mozaik
Miért fontos a részecskeszűrő folyadék?
2025. nov. 18.
A dízelmotorok elmúlt évtizedben bekövetkezett fejlődése új kihívások elé állította az autóipart, különösen a környezetszennyező anyagok kibocsátását illetően. A modern dízelmotorok egyik legfontosabb alkotóeleme a részecskeszűrő, amelynek feladata, hogy megakadályozza a koromrészecskék levegőbe kerülését. (X)
Innováció a konyhában: a technológia és a kávékultúra találkozása
2025. nov. 18.
Az otthoni kávéfőzés mára már nem csak egy egyszerű ital elkészítését jelenti. Ez egy olyan élmény, amely különleges pillanatokkal gazdagítja a mindennapokat. A modern technológiák lehetővé teszik, hogy a kávézás különleges rutinná váljon, amely minden érzékszervedet kényezteti. (X)
DSTV: látványos madárbemutató az Aprók Házában (galériával)
2025. nov. 18.
Dunaújvárosban jó dolog óvodásnak lenni – sokszor történik valami izgalmas, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban például solymász látogatott az Aprók Háza Tagóvodába – a gyerekeket lenyűgözték a Helt Enikő ragadozó madarai. Hangkép és suhanás – alkalmi képtárral!
Változékony, esős, hűvös őszidő
2025. nov. 17.
Már ma befuthat a csapadékzónával koronázott hidegfront a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. Változékony, hűvös napokra készülhetünk – közlekedők, figyelem, szerdától már fagyos reggelekkel!
Vasműs sorozatot tervez, alanyokat is vár
2025. nov. 15.
Nem mindennapi kezdeményezéssel (és koncepcióval) találta meg műhelyünket Kiss Mikes Tamás, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakos hallgatója. Egyetemi projektet tervez a Dunai Vasmű bezárásáról – elsősorban az "emberi oldal" feldolgozását célozza.
ABolhapiac: évzáró sokadalomra készülnek
2025. nov. 14.
Már bevallottan a közelgő ünnepek, az advent és a karácsony jegyében rendezik az Abolhapiac sorozatának idei utolsó kincsvadászatát a piac területén vasárnap. Komoly kavalkád készül, barátságos legkörrel és árakkal!
MMK: két kavalkád csalogat
2025. nov. 14.
Egy napon két kavalkádra várja a kincsvadászokat a Munkásművelődési Központ szombaton. A programsor természetesen nyitott, várják a kincskeresőket!








