Enyhe, de változékony idővel búcsúzik az év
Akár 15 fok is lehet ma, de egész hétre extrém enyhe időt ígér a DO meteorológiai szakértője. A havazás már a múlté, nap közben masszívan 10 fok fölötti csúcsok várhatók egész héten. Igaz, némi csapadék is jöhet.
A hét végi havazás egy ideig fehér karácsonnyal kecsegtetett, de tegnap már jelentős enyhülést tapasztalhattunk, és ez folytatódik a következő napokban is, ígéri Krausz Mikes Miklós; a Köpönyeg.hu időjárási szakportál szerkesztője szerint karácsony első napján ugyan még gyakran lesz erősen felhős az ég, de kevés napsütés mindenhol lehet. Elszórtan fordul elő záporeső – elsősorban az északi hegyes-völgyes vidékek lakói számíthatnak némi égi áldásra –, és erős marad a délnyugati szél. Enyhe idő várható, nap közben 9-13 fok körül alakul a csúcshőmérséklet, de a napos tájakon akár 15 fok is lehet.
A friss modellek hasonló mutatókkal kecsegtetnek karácsony második napján, azaz kedden is: változóan felhős időre van kilátás, akár többórás napsütéssel, elvétve egy-egy futó záporral. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, de marad az enyhe idő – 10-12 fok körül valószínű a csúcsérték.
Reggelre párás, napközben változóan felhős időre lesz kilátás szerdán, majd csütörtökön is – csak néhol lehet gyenge eső. Marad a 10 fok körüli idő; ez jóval enyhébb a szokásosnál.
A középtávú előrejelzések specialistája szerint a hét utolsó napjaiban sem várható érdemi változás: a reggeli fagyok is eltűnnek, nap közben pénteken és szombaton változékony, szeles idő várható. Szilveszter napjára egy csapadékzóna érheti el térségünket, egyre többfelé várható gyenge eső, futó zápor, de marad a viszonylat enyhe idő – 10 fok körüli csúcsokkal számolhatunk.
Vagyis már-már kora tavaszias idővel búcsúzik az év – de legalább már láttunk havat...
(Fotó: Így látjuk MI! – Lukács János felvétele)
A rovat további hírei: Mozaik
Feladatkezelő programok használata
2025. ápr. 24.
Manapság könnyen belegabalyodunk a feladatainkba, főleg, ha párhuzamosan több projekten is dolgozunk. (X)
Így megy rá egy kapcsolat a gyermekvállalás nehézségeire
2025. ápr. 23.
Sok pár életében elérkezik a pillanat, amikor úgy érzik, készen állnak a gyermekvállalásra. Azonban ez az időszak gyakran nemcsak örömteli várakozással, hanem frusztrációval, stresszel és kapcsolatot próbára tevő helyzetekkel is jár. (X)
Miért fontos gyermekkorban a szabad játék?
2025. ápr. 23.
Szülőként hajlamosak vagyunk millió meg egy játékkal elhalmozni gyermekünket azt gondolva, hogy ezzel tesszük nekik a lehető legjobbat. Ha csak néhány dolgot helyezünk el a kicsi körül, és a fantáziájára bízzuk a többit, sokkal jobban fejlődnek az alapkészségei. (X)
DSTV: kéken ragyogtak a "Jószolinál"
2025. ápr. 23.
A beszámolót már olvashatták hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése: a közelmúltban újra nagy sikert aratott az érintettek és az érdeklődők körében a Jószolgálati Otthon eseménysora az autizmus világnapjára időzítve. Kéken ragyogó hangkép!
A kutya egyszerre gyerek és legjobb barát
2025. ápr. 23.
A kutyáknak az emberi szociális hálóban elfoglalt szerepét vizsgálta az ELTE Etológia Tanszékének a Scientific Reports folyóiratban kedden megjelent legfrissebb tanulmánya, amelyből kiderül, hogy a kutyával való kapcsolat leginkább a gyerek-szülő és a legjobb baráti kapcsolat keverékeként írható le.
Napelemek a porviharban
2025. ápr. 22.
Ahogy az a hírekben is olvasható, az elmúlt években egyre gyakoribbá váltak Magyarországon is a Szaharából érkező porviharok, és ezek nemcsak a levegő minőségét rontják, hanem a megújuló energiát termelő napelemes rendszereket is komoly kihívások elé állítják. (X)
6 apró jel, ami utalhat arra, hogy szervezetednek extra támogatásra van szüksége
2025. ápr. 22.
Stresszes munkanapok, rendszertelen étkezés, alváshiány és ülőmunka – ismerős, ugye? A modern világ gyakran túl nagy terhet ró a szervezetünkre! (X)