Fontos pont a fa alá

spigott - 2023. december 23. 7:30

Tartalékosan is nagyot küzdve, kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot a Ferencváros elleni mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a fővárosban.

Az Újpest legyőzése után a listavezető Ferencváros otthonában öltöttek korit hokisaink pénteken este. A találkozónak erősen tartalékosan vágtak neki a mieink, hiszen Elomaa, Somogyi és Ahonen sem tudott beöltözni, így a harmadik sort fiatalokkal kellett feltöltenie Niko Eronen vezetőedzőnek, aki már a 4. percben szomorúan jegyezhette fel, hogy Hrabal révén gyorsan kihasznált egy emberelőnyt a házigazda (1-0). A fővárosiak a folytatásban is fölényben játszottak, s ugyan akadt lehetősége a mieinknek is, az első szünetig már nem született újabb találat.

A térfélcsere után látványosan feljavultak hokisaink, több helyzetük is volt arra, hogy egalizáljanak, de vagy egy hazai blokk, vagy Nagy kapus megakadályozta együttesünket a gólszerzésben. A 35. percben ráadásul megduplázta előnyét a Fradi, melyből Nagy Gergő volt eredményes egy kontra végén, még nehezebb helyzetbe hozva ezzel a Bikákat, akik azonban ennek ellenére sem adták fel a küzdelmet.

A harmadik felvonás elején újabb emberelőnyt kaptak a mieink, s ezzel már élni is tudtak, mert Szalma kotorta be a pakkot közelről, újra visszahozva ezzel a dunaújvárosi reményeket (2-1). A 48. percben megint előnyben támadhattak hokisaink, újra eredményesen, mert Szalma remekül ért Bele Sillanpää lövésébe, így két nap alatt már az ötödik góljának örülhetett (2-2).

Képek forrása: FTC-Telekom/Tumbász Hédi

A harmadból hátralévő időben a mieinknek kellett két emberhátrányt is kivédekezniük, de ezt is sikerrel oldották meg, majd az utolsó percben már a Bikák támadhattak fórban, de az eredmény már nem változott. A hosszabbításban sajnos nem tudott élni együttesünk az áthúzódó fórral, majd miután kiegészült a Fradi, Lorraine-re fújtak rá könnyű síppal egy kiállítást, s ezt már értékesítették a házigazdák, akik Roth lövésével húzták be 3-2-re a meccset, de a mieink sem lehettek elégedetlenek a nagy küzdelemben szerzett egy ponttal.

Edzői értékelések

Fodor Szabolcs: – A DVTK elleni meccs után azt mondtam, a játékunk rendben volt, de becsúsztak olyan hibák, amikkel végül eldobtunk magunktól két pontot. A mai meccs után viszont azt kell mondanom, a játékunk sem volt rendben, és el is dobtunk magunktól egy pontot. Sajnos tényleg nem játszottunk jól, káosz volt a jégen. Annak persze azért örülni kell valamennyire, hogy rossz játékkal is valahogy meg tudtuk nyerni a meccset. De a játék képe nem nézett ki jól. Ráadásul kevesebb mint 24 óránk van orvosolni ezt, mert holnap nagyon komoly idegenbeli rangadó vár ránk a BJA HC ellen. A tabellaelső játszik a második otthonában, ráadásul a BJA nagyon komoly sorozatban van, jó formában vannak. Szóval kevesebb, mint 24 óránk van, hogy magunkra találjunk és megtaláljuk a módját, hogy jól játsszunk, csak így adhatunk esélyt magunknak holnap a győzelemre. Mert az egyértelmű, hogy olyan játékkal, mint a mai, semmi esélyünk nem lesz.

Niko Eronen: – Azt gondolom, hogy ma jól játszottunk. Tudtuk mi a helyzet, hogy ez a mai egy nagy kihívás lesz, ha bármit szeretnénk innen hazavinni. Nagyon boldog vagyok amiatt, amit a csapattól láttam. Mi mást mondhatnék? Mindig nagyon nehéz itt játszani és örülünk, hogy azért van valami, amit haza tudunk vinni. Komoly sérülésekkel és betegségekkel küzdünk, ezért emelem kalapom azok előtt a játékosaim előtt, akik ma jégre léptek és megtettek mindent ezért a pontért. Talán ezzel az erőfeszítéssel több is lehetett volna, de ez van. Nem kellett volna a végén egy rendkívül buta és felesleges kiállítást összeszednünk az emberelőnyünk alatt, ami miatt végül elvesztettük a pluszpontot, pedig a szezon ezen szakaszában minden egyes pont létfontosságú. De még egyszer mondom, az pozitív, hogy legalább egy ponttal meg tudtuk lepni magunkat karácsonyra, ez jó.

FTC-Telekom – DAB 3-2 (1-0, 1-0, 0-2, 1-0) – hosszabbítás után

FTC: Nagy K. – Roth 1 (1), Hrabal 1 (1), Németh, Brady (1), LaPorte – Marva, Crespi, Turbucz, Nagy G. 1 (1), Kulmala – Seregély, Karmeniemi, Nemec (1), Kestila (1), Kocsis – Turcotte, Haranghy, Banga, Bán, Farkas. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.

DAB: Tóth – Svars, Maarnela, Szalma 2, Nemes, Dostalek (1) – Blomberg, Sziszak, Hadzinikolic, Koskinen (1), Sillanpää (1) – Varga, Léránt, Szabó, Lorraine, Michalevic – Marosi. Vezetőedző: Niko Eronen.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: DÖSE Sparring Day

DSTV: DÖSE Sparring Day

2024. júl. 06.

Nagyon sokan léptek ringbe a DÖSE Sparring Day keretein belül. Darmos József vezetőedző azzal a céllal hívta életre ezt a rendezvényt, hogy edzéslehetőséget biztosítson az egyesületben jelenleg is sportoló, illetve a sportág iránt érdeklődő leendő bokszolók számára. Hangkép.

Végleges a női kézilabdázók párizsi kerete

Végleges a női kézilabdázók párizsi kerete

2024. júl. 05.

Két balátlövő, Szöllősi-Zácsik Szandra és Juhász Gréta, valamint egy jobbszélső, Faluvégi Dorottya maradt ki a magyar női kézilabda-válogatott olimpiai keretéből.

Nyikos Veronika bronzérmes az Európa-bajnokságon

Nyikos Veronika bronzérmes az Európa-bajnokságon

2024. júl. 05.

Két győzelemmel és egy vereséggel, a harmadik helyen fejezte be az újvidéki U20-as birkózó Európa-bajnokság küzdelmeit a DKSE versenyzője, Nyikos Veronika.

Lett csatárral erősített a DAB

Lett csatárral erősített a DAB

2024. júl. 04.

Újabb támadóval bővült a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának kerete a 2024/2025-ös szezonra.

DSTV: véget ért a sorozat

DSTV: véget ért a sorozat

2024. júl. 04.

Izgalmasra sikeredett a végjáték a kispályás labdarúgóknál. A Jóbarátok Ködi Generál együttese nyerte az idei Dunaújváros Kupát, miután 4-2-es győzelmet aratott a Kemi-Ker ellen a sorozat fináléjában. Hangkép.

Eredményes edzőtábor

Eredményes edzőtábor

2024. júl. 04.

A sportági technikák gyakorlása mellett a kikapcsolódásra is jutott idő a DKSE birkózó szakosztályának és fiókszakosztályainak nyári edzőtáborában.

Zsófi megmutatta, mitől nagy egy sportoló

Zsófi megmutatta, mitől nagy egy sportoló

2024. júl. 03.

Rettentő mélyről jött vissza, amikor nagyon kellett, akkor teljesített remekül a DKSE tornásza, Kovács Zsófia, aki mostantól már minden idegszálával a párizsi ötkarikás játékokra készül.