A Dunaújvárosi Sportcsarnok 2019-es elképzelések és Magyar Közlönyben megjelentek szerint hatmilliárd forintból újult volna meg teljesen.
Óriási tervek születtek, szálláshelyekkel, sportszállóval, kollégiummal és persze vadonatúj csarnokkal. Ma 2023-at írunk; persze ez sem teljesen igaz, hiszen mindjárt 2024-et. És az sem igaz, hogy az elmúlt években nem történt semmi, hiszen nagyjából egy éve a kormányzat visszavonta a projektet, a pénzt pedig visszafizettette a várossal.
Ettől függetlenül a csarnokra költeni kell, ahogyan az most szerencsére meg is valósul, persze nem az eredeti tervek szerint. Pintér Tamás polgármester a közelmúltban látogatott ki a csarnokba, és az éppen folyó munkálatok megtekintése mellett a fejlesztés fejleményeit is összegezte:
– A kormányzat sajnos hosszú évekig hitegette a dunaújvárosiakat a sportcsarnok felújításával, erre hatmilliárd forintot át is utaltak, de nem engedték elindítani a beruházást, majd egy huszárvágással le is állították az egészet, és vissza kellett utalnunk a pénzt. Szerencsére a Magyar Kézilabda Szövetség folytatta a megkezdett létesítményfejlesztési koncepcióját – ennek keretében felújítási programot támogató nyílt pályázatot hirdetett meg, melynek célja a leromlott állapotba került, kézilabdázásra alkalmas tornatermek és sportcsarnokok korszerűsítése volt. A DKKA eredményesen pályázott és megfelelt a felhívás feltételeinek, az önkormányzat pedig, mint tulajdonos, teljes támogatást nyújtott a projekthez. Most 300 millió forintból zajlik a felújítás – ez a tetőszerkezet cseréjét teszi lehetővé, így megszüntetve a beázásokat. Ha marad forrás, akkor felcsiszolják és újra lakkozzák a pályák parkettás felületeit is. Az önkormányzat támogatásával a felnőtt sportolók és az utánpótlás hamarosan egy megújult csarnokban, méltóbb körülmények között folytathatja majd a munkát!
(Fotó: Végh Zoltán)

