Rendhagyó évzáróra csalogatta a közönséget a Bartók Kamaraszínház még múlt pénteken: remek koncertszínházi bemutatónak tapsolhatott a közönség, egyúttal pezsgővel koccintva a teátrum épületének születésnapjára is!
Ráadásul keresve sem találhatott jobb produkciót a színház a vidám, oldott, kacagós és kacagtató ünneplésre, mint a Milyenek a magyarok című koncertszínházi előadást.
Tabló és látlelet
Az Őze Áron rendezte bemutató egyszerre nagyon erős szövegvilágra épített színházi előadás, meg még a tetejébe remek zenével habosított koncert. Az alap Lackfi János szövege, a magyar groteszk irodalom – és még: filozófia, létélmény, kocsmakultúra – legszebb hagyományaira épülő darab, tele csodás telitalálatokkal. Tabló és látlelet, persze folyamatosan görbe tükörben, de kínosan precíz pontossággal ad választ a címben feltett kérdésre.
Az előadás már az első percben berántja a közönséget, közös játékra csábít, meg persze közös kalandozásra a csodák országába – remek zenei betétekkel a tudomány, a kultúra, a sport és úgy egyáltalán, a történelem, a Mi Országunk és a nagyvilág kitüntetett pontjainak birodalmába, a Los Alamos-i marslakókig, a Hollywood-i géniuszokig. Meg persze a kiadós búslakodás jogáig, a megoldjuk okosba’ alapképletéig, az ügyesbetonig, a „Kérsz-e kovászost/ Hozzak-e lángost?” fenomenális rímpárjáig.
Nagy játék, nagy mutatvány
Végig pengeélen egyensúlyozva a közhelyesség és a stílbravúr, a nemzeti, nemzeties és nemzetieskedő lózungok és a finom irónia mezsgyéjén – így utólag és jobban belegondolva az előadás legfontosabb erénye éppen az, hogy görbe tükör ide vagy oda, végig sikerült pontos képet rajzolni.
A Milyenek a magyarok? című bemutató a Zsámbéki Nyári Színház produkciójaként vendégeskedett a Bartók Kamaraszínházban; a koncertszínházi előadáshoz új dalszövegeket is írt Lackfi János, amelyhez Bori Tamás komponált zenét – és találtak egy remek zenekart is. A The Sharonz tagjai egyfelől remek alapot és hátteret adtak a játékhoz, ráadásul a színészi munka terén főszerepet vállalt Auksz Éva és Holecskó Orsolya mellett a prózai fejezetből is kivették a részüket. A két női főszereplő két külön világ: az egyiknek mindig félig tele, a másiknak mindig félig üres ugyanaz a pohár – ez a kettős személyiség a hivatali packázások jelenetében fut a csúcsra, hadd ne magyarázzam, miért.
Koccintás a finálé
Az ünnepi est nem ért véget a vastapssal és a ráadással, a színpadi produkció után ugyanis pezsgős koccintásra invitálta a közönséget a Bartók Kamaraszínház vezetése: Őze Áron igazgató (aki egyúttal a darab rendezője és szerkesztője is volt) a színház aulájában mondott köszönetet a publikumnak, boldog új évet kívánt minden vendégnek.
És emelte poharát – immár a közönséggel együtt – a jubiláló intézményre is. Az ünnepi előadással tisztelegtek a teátrum jeles évfordulója előtt is – hiszen szinte napra pontosan 70 éve, 1953 végén vette birtokba a közönség a színház jogelődjét, a Bartók Béla Kultúrházat.
Boldog új esztendőt és persze boldog, nagyon boldog születésnapot, Bartók!
(Fotó: DO)
