Dupla ünnep a Bartók Kamaraszínházban
Rendhagyó évzáróra csalogatta a közönséget a Bartók Kamaraszínház még múlt pénteken: remek koncertszínházi bemutatónak tapsolhatott a közönség, egyúttal pezsgővel koccintva a teátrum épületének születésnapjára is!
Ráadásul keresve sem találhatott jobb produkciót a színház a vidám, oldott, kacagós és kacagtató ünneplésre, mint a Milyenek a magyarok című koncertszínházi előadást.
Tabló és látlelet
Az Őze Áron rendezte bemutató egyszerre nagyon erős szövegvilágra épített színházi előadás, meg még a tetejébe remek zenével habosított koncert. Az alap Lackfi János szövege, a magyar groteszk irodalom – és még: filozófia, létélmény, kocsmakultúra – legszebb hagyományaira épülő darab, tele csodás telitalálatokkal. Tabló és látlelet, persze folyamatosan görbe tükörben, de kínosan precíz pontossággal ad választ a címben feltett kérdésre.
Az előadás már az első percben berántja a közönséget, közös játékra csábít, meg persze közös kalandozásra a csodák országába – remek zenei betétekkel a tudomány, a kultúra, a sport és úgy egyáltalán, a történelem, a Mi Országunk és a nagyvilág kitüntetett pontjainak birodalmába, a Los Alamos-i marslakókig, a Hollywood-i géniuszokig. Meg persze a kiadós búslakodás jogáig, a megoldjuk okosba’ alapképletéig, az ügyesbetonig, a „Kérsz-e kovászost/ Hozzak-e lángost?” fenomenális rímpárjáig.
Nagy játék, nagy mutatvány
Végig pengeélen egyensúlyozva a közhelyesség és a stílbravúr, a nemzeti, nemzeties és nemzetieskedő lózungok és a finom irónia mezsgyéjén – így utólag és jobban belegondolva az előadás legfontosabb erénye éppen az, hogy görbe tükör ide vagy oda, végig sikerült pontos képet rajzolni.
A Milyenek a magyarok? című bemutató a Zsámbéki Nyári Színház produkciójaként vendégeskedett a Bartók Kamaraszínházban; a koncertszínházi előadáshoz új dalszövegeket is írt Lackfi János, amelyhez Bori Tamás komponált zenét – és találtak egy remek zenekart is. A The Sharonz tagjai egyfelől remek alapot és hátteret adtak a játékhoz, ráadásul a színészi munka terén főszerepet vállalt Auksz Éva és Holecskó Orsolya mellett a prózai fejezetből is kivették a részüket. A két női főszereplő két külön világ: az egyiknek mindig félig tele, a másiknak mindig félig üres ugyanaz a pohár – ez a kettős személyiség a hivatali packázások jelenetében fut a csúcsra, hadd ne magyarázzam, miért.
Koccintás a finálé
Az ünnepi est nem ért véget a vastapssal és a ráadással, a színpadi produkció után ugyanis pezsgős koccintásra invitálta a közönséget a Bartók Kamaraszínház vezetése: Őze Áron igazgató (aki egyúttal a darab rendezője és szerkesztője is volt) a színház aulájában mondott köszönetet a publikumnak, boldog új évet kívánt minden vendégnek.
És emelte poharát – immár a közönséggel együtt – a jubiláló intézményre is. Az ünnepi előadással tisztelegtek a teátrum jeles évfordulója előtt is – hiszen szinte napra pontosan 70 éve, 1953 végén vette birtokba a közönség a színház jogelődjét, a Bartók Béla Kultúrházat.
Boldog új esztendőt és persze boldog, nagyon boldog születésnapot, Bartók!
(Fotó: DO)
A rovat további hírei: Kultúra
"Írás a löszfalon" – Egresi Zsuzsa emlékére
2025. okt. 27.
Kötetének címét kölcsönözve szervez emlékezést Egresi Zsuzsa dunaújvárosi képzőművészre a József Attila Könyvtár – méghozzá az elhunyt alkotó versei, művei, barátai visszaemlékezései tükrében csütörtökön délután.
DSTV: Szoborváros V.
2025. okt. 24.
Újabb érdekes epizóddal folytatódott a DSTV köztéri szobrokat ismertető városjáró sorozata. A Szoborváros című magazin V. epizódjában két, a Béke téren található köztéri alkotást mutatnak be Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével. Hangkép.
Vastapsot érdemelt, csodás matinékoncert a Viadanával a Magyar Nemzeti Galériában
2025. okt. 22.
Remek ősbemutató és a régi repertoár nagy kedvencei, gyerekkari közreműködés és parádés finálé: emlékezetes hangversenyt adott a főváros ikonikus koncerthelyszínén a Viadana Kamarakórus múlt vasárnap. És már készülnek a folytatásra – az is nagyon erősnek ígérkezik!
DSTV: 22 éves a Cimbora Klub
2025. okt. 21.
Ünnepi eseményről tudósít a gyermekkönyvtárból a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban működő Cimbora Klub fennállásának 22. évét ünnepelte a közelmúltban – ahogy szokták, a közösség tagjai idén is "Ki mit tud?" produkciókkal és tortával köszöntötték egymást. Hangkép.
Nagy László nyomában a József Attila Könyvtárban
2025. okt. 20.
"Öntörvényű konok csillag" – ezzel a címmel rendeznek a Nagy László 100 emlékév keretében irodalmi estet a József Attila Könyvtárban kedden délután.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Csillagokban bízva"
2025. okt. 19.
A nápolyi asztrológusnak, Lucianának megvan a biztos módszere arra, hogy ügyfeleit hozzásegítse vágyaik teljesüléséhez. Cosodás filmmel folytatódik a Szabad Szemmel sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden.
DSTV: találkozás a gyermekkönyvtárban
2025. okt. 19.
A gyermekkönyvtárban is sok-sok elfoglaltságot rendeztek az Országos Könyvtári Napok színes programsora keretében, derül ki a DSTV összegzéséből Először fogadták például Schmöltz Margit írónőt, aki az alkotás műhelytitkaiba is beavatta az ifjú könyvbarátokat. Hangkép.









