Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Egy pont jutott a lilák ellen

Sport
jégkorong
DAB
Erste Liga

facebook megosztás

spigott - 2024. jan. 20., 07:30

Nagyot küzdött, kétgólos hátrányból felállt, de végül büntetőlövések után szenvedett 3-2-es vereséget együttesünk az UTE elleni hazai találkozón az Erste Ligában pénteken este.

A tabellán hatodik UTE elleni hazai összecsapással folytatta együttesünk az Erste Liga küzdelmeit pénteken este hat órától. Mindkét gárda a siker reményében vágott neki a találkozónak, s a kezdés a lilák szája íze szerint alakult, mert az első hat-hét percben többször is tesztelték Kovács kapust, de Acélbikáink fiatal sorának jó cseréje után mintha a többiek is erőre kaptak volna, s innentől már játékban is felvettük a vendégek tempóját. Jött is egy emberelőny, s bár ebből ziccerig, majd kapuvasig jutottak a mieink, gól nem született, nem úgy a másik oldalon, ahol Savolainen könnyű síppal befújt kiállítása alatt Silfver lőtt takarásból a haza kapuba (0-1). A bekapott gól nem vetette vissza hokisainkat, daráltak, mentek előre becsülettel, de Hadzinikolic ziccerét is védte Rajna, így az szünetre minimális újpesti fórral vonultak a felek.

A második felvonás elején emberhátrányban voltak meleg pillanatai a Bikáknak, de ahogy kiegészültek, újra többet voltak ellenfelük kapuja előtt, de Hadzinikolic üres kapunál ütött luftot, majd Sillanpää szólóját fogta Rajna. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az ellentámadásból gólt kaptak a mieink, méghozzá egy igen balszerencséset, mert Kiss keresztpassza egy hazai bekk lábáról pattant be a kapuba (0-2). A folytatásban is nagy csatát vívtak játékosaink a vendégek válogatott hálóőrével, aki Lorraine és Ahonen ziccerét is bravúrral fogta, de Savolainen emberelőnyös lövése ellen már ő sem tehetett semmit a 39. percben. A lilák a középkezdés után gyorsan betaláltak, de miután visszanézték a találatot a játékvezetők, les miatt érvénytelenítették a gólt, így bőven maradt még izgalom a harmadik etapra.

Képek forrása: DAB/Anda Fábián

Melyben láthatóan visszább húzódtak a lilák, így jobbára a vendégek harmadában folyt a játék, de olyan nagy helyzeteket, mint korábban, már nem tudtak kialakítani hokisaink. Egészen az 57. percig, mikor egy korongszerzést követően Nemes passzolt a kapu mögül az érkező Savolainen elé, aki kapásból lőtt, s újból mattolta Rajnát (2-2). A hátralévő három percben mindkét gárda megnyerhette volna a meccset, de sem itt, sem a ráadásban nem született újabb találat, így jöhettek a büntetők.

Ezekben idén sajnos nagyon rosszul álltak eddig a mieink, s a mérleg csak tovább romlott, mert mind az öt rávezetést kihagyták hokisaink, míg a túloldalon Kiss Patrik betalált, így az UTE kettő, míg Acélbikáink megint csak egy ponttal gazdagodtak.

Edzői értékelések

Niko Eronen: – Az első hat-hét percben kerestük a játékunkat, de a negyedik sorunk bejött, volt egy nagyon jó cseréjük a támadó harmadban, amiből a többiek is merítettek egy kis önbizalmat, s nyugodtabban játszottak. Úgy éreztem, egy pontnál többet érdemeltünk ma, ilyen a jégkorong, de biztosnak kell lennünk abban, hogy ez az egy pont is számít számunkra az előttünk álló vasárnapi meccsen, ahol közelebb kerülhetünk legnagyobb vetélytársunkhoz.

Markus Juurikkala: – Természetesen minden mérkőzésen nyerni akarunk, s megtalálni az utat a győzelemhez, ugyanakkor nem örülök a mai teljesítményünknek, szoros meccs volt, ellenfelünk nagyon szorossá tette számunkra, keményen harcoltak, keményen dolgoztak, míg mi sokkal több dolgot jobban kellett volna csináljunk. Lehetett volna nulla pont, de három is, végül kettő lett belőle, a győzelem az győzelem, megyünk tovább.

DAB – UTE 2-3 (0-1, 1-1, 1-0, 0-0, 0-1) – büntetőkkel

DAB: Kovács - Belicenka, Maarnela, Lorraine (1), Szalma, Dostalek - Svars, Sziszak, Sillanpää, Hadzinikolic, Koskinen - Ahonen, Léránt (1), Savolainen 2, Somogyi, Nemes (1) - Léhi, Zaharevics, Károly, Nagy B. Vezetőedző: Niko Eronen.

UTE: Rajna – Silfver 1, Nyquist, Laakkonen, Metsavainio, Saarelainen (1) - Tornyai, Kiss D., Tiala (1), Just, Kiss P. 2 - Erdőhelyi, Franyó, Kovács A., Benk, Lőczi - Szabó Rácz, Nagy A., Nádasy, Laskawy. Vezetőedző: Markus Juurikkala.

A rovat további hírei: Sport

Sikeres kezdés az Európa-bajnokságon

Sikeres kezdés az Európa-bajnokságon

2020. dec. 17.

Csapatban a harmadik helyen jutott Eb-döntőbe a magyar női tornász válogatott, míg egyéniben hatan várhatják biztosan a szerenkénti döntők fináléját.

DSTV: közös gyakorlás!

DSTV: közös gyakorlás!

2020. dec. 17.

Ifjabb Balzsay Károly tanítványaival készültek együtt az elmúlt napokban a Dunai Ökölvívó SE fiatal sportolói.

Torna Eb: a juniorok is szépen teljesítettek a pódiumedzésen

Torna Eb: a juniorok is szépen teljesítettek a pódiumedzésen

2020. dec. 17.

Kis hibák ugyan becsúsztak, de összességében jól teljesítettek a juniorok a mersini torna Európa-bajnokság pódiumedzésén - erről Altorjai Sándor csapatvezető és Draskóczy Imre szövetségi kapitány számolt be a tréninget követően.

Megalapoznák a jó folytatást!

Megalapoznák a jó folytatást!

2020. dec. 17.

Mélyről kellett visszakapaszkodnia ősszel a Dunaújváros PASE labdarúgó csapatának, melynek szakvezetése komolyan bízik a tavaszi előrelépésben.

Sorsoltak az Euroligában

Sorsoltak az Euroligában

2020. dec. 16.

Németországban kell medencébe ugrania a DUE-Maarsk Graphics női vízilabdázóinak a legrangosabb európai kupasorozatban.

Torna Eb: Kovácsék sikeres pódiumedzése

Torna Eb: Kovácsék sikeres pódiumedzése

2020. dec. 16.

Túl van a pódiumedzésen a tornászok női felnőtt és junior mersini Európa-bajnokságán a Bácskay Csenge, Böczögő Dorina, Kovács Zsófia, Makovits Mirtill, Székely Zója alkotta felnőtt női válogatott.

Tizedik lett a magyar válogatott

Tizedik lett a magyar válogatott

2020. dec. 16.

A magyar női kézilabda-válogatott 32-21-re kikapott Norvégia csapatától a dániai Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, kedden, így két győzelemmel és négy vereséggel zárta a tornát.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  2. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  3. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  4. A fővárosba látogat a DKSE

  5. DSTV: a tisztább közterületekért

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő