Versennyel búcsúztatták az évet
Remek hangulatban köszöntek el a 2023-as esztendőtől a dunaújvárosi darts közösség tagjai a Szöglet Sport Bárban.
Kép forrása: Körmendi Mihály
A Szöglet Sport Bárban tartották évzáró versenyüket a dunaújvárosi dartsosok december 30-án. Az immáron hatodik alkalommal megrendezett Whisky Kupán huszonnyolc játékos mérette meg magát délelőtt tíz órától egészen délután ötig, s mint azt a viadal szervezője, Körmendi Mihály érdeklődésünkre elárulta, ezúttal nem elsősorban a versenyzés volt a cél, hanem az, hogy ez a remek közösség együtt, jó hangulatban búcsúzzon el a 2023-as esztendőtől.
A hangulatra tényleg nem lehetett panasz, de emellett azért a játékkal, a versenyzéssel is törődtek a résztvevők, akik nyolc csoportban vágtak neki a küzdelmeknek, s bár az első körben még nem volt búcsúzó, az egyenes kieséses szakaszban már komoly csatákat vívtak egymással a játékosok. Mint azt Körmendi Mihály elárulta, a végső sikernek Erdős Andor (DDC) örülhetett, a második helyen Németh Aurél (DDC) végzett, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Kertész Péter (DDC) állhatott fel az eredményhirdetésen.
Ahogy azt megszokhattuk, díjazták a legtöbb 180-as dobó versenyzőt, valamint a legmagasabb kiszállót is: előbbi Takács Zsoltnak (Dömik DC) sikerült kétszer is, míg utóbbiban Tonka Péternek sikerült 130-ról befejeznie a játékot. A verseny végén érthetően elégedetten értékelt Körmendi Mihály is, aki elmondta, jár a köszönet mindenkinek, aki részt vett a versenyen, melyen a Tonka-testvéreknek köszönhetően értékes whiskyvel, míg Schreiber Gábor jóvoltából különleges chili-szószókkal gazdagodhattak a legjobbak.
A rovat további hírei: Sport
Sportban és tanulásban is remekeltek
2025. dec. 04.
A DKSE négy birkózóját, valamint Fehér Krisztián edzőt is elismerték az adonyi Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtárban megrendezett Dunaújváros körzet "Jó tanulója - jó sportolója" ünnepélyes díjátadóján.
Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága
2025. dec. 04.
Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.
Hozta a kötelezőt a DFVE
2025. dec. 04.
Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Nincs megállás a röpiseknél
2025. dec. 03.
A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.
Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében
2025. dec. 03.
A Szeged elleni hazai mérkőzéssel zárja az alapszakasz küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától. A találkozó jótékonysági célt is szolgál, ugyanis együttesünk idén is csatlakozott a "Boldog Délután" elnevezésű kezdeményezéshez.
Így nem volt esély a pontszerzésre
2025. dec. 03.
A dunaújvárosi fegyelmezetlenségeket könyörtelenül kihasználó FEHA19 magabiztosan győzte le Acélbikáinkat az Erste Liga kedd esti összecsapásán.
Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)
2025. dec. 02.
Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.








