Zöld-fehér hajrásiker a jégcsarnokban
Ötvenöt percig kimondottan izgalmas, élvezetes meccset játszottak Acélbikáink a listavezető Ferencvárossal, de hiába támadtak az egyenlítésért, elég volt két hiba, s a hajrában pontosabb és hatékonyabb Ferencváros 5-2-es sikerrel vitte el a három pontot Dunaújvárosból.
A listavezető Ferencváros elleni hazai mérkőzéssel folytatta az Erste Liga alapszakaszát együttesünk ma este, s hokisaink ennek megfelelő hozzáállással is vágtak neki a meccsnek, melynek első öt-hat percében többször is tesztelték Nagy kapust. A Fradi a harmad derekától kezdett megérkezni a meccsbe, volt dolga Kovácsnak is, de az első emberelőny alatt a mieink jártak közelebb a vezető gól megszerzéséhez. Ami nem ment az egyik oldalon, az összejött a másikon, mert a Fradi azonnal élni tudott első emberelőnyével, s Brady "szokásos" rövid felső sarkos bombájával meg is szerezte a vezetést a 16. percben, melyet a szünetig meg is őrzött a fővárosi alakulat (0-1).
A térfélcsere után újra előnyben támadhattak hokisaink, sajnos megint eredmény nélkül, majd miután kiegészült a Fradi, egy csúnya egyéni hibát követően Kestila szemfüles fonák lövésével megduplázta vezetését a 27. percben. A bekapott gól nem vetette vissza a mieink lendületét, s bár Nagy több próbálkozást hárított, a 34. percben Károly szerezte meg első Erste ligás gólját, köszönhetően annak, hogy jó érzékkel ért bele Svars lövésébe (1-2). A harmad hajrájában előbb a mieink egalizálhattak volna, majd a Fradi játszhatott emberelőnyben, s bár többször is közel jártak harmadik góljukhoz, szerencsére rendre célt tévesztettek.
Képek forrása: DAB/Anda Fábián
A harmadik etapot viszont erősebben kezdte a Fradi, s LaPorte pontos lövésével a 42. percben visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget, de a Bikák nem adták fel, Dostalek kapu mögül visszatett korongjára jól érkezett Szalma, s újra teljesen nyílt lett a meccs (2-3). Acélbikáink nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, de az 55. percben elkövettek helyezkedési hibát, s ezt azonnal góllal büntette a jól kontrázó a Fradi Kulmala révén (2-4). A találkozó fél perc múlva végleg eldőlt, mert egy csúnyán eladott koronggal megint kontrázhatott a zöld-fehér gárda, mely LaPorte találatával zárta le a lényegi kérdéseket, s végül 5-2-es győzelemmel vitte el a három pontot a jégcsarnokból.
Mestermérleg
Niko Eronen: – Az első harmadban mindkét csapat kivárt, hogy mi történik ma, s milyen meccs is lesz ez, s bár megvolt a lehetőségünk emberelőnyből, ők voltak azok, akik egyből kihasználták a fórt, amikor megkapták az első előnyt. A második harmadban úgy éreztem, mindkét csapat elkezdett játszani, lerúgták a rozsdát a játékosok a lábukról, míg a harmadikban megvoltak a lehetőségeink, visszajöttünk egy gólra, de egy nagyon könnyelmű hibát követtünk el a negyedik gól előtt. Túl izgatottak voltunk a támadó harmadban, elvesztettük a helyünket, megnyitva nekik a lehetőséget egy kettő az egyes helyzetre, majd jött egy korongeladás, s ezt követően éreztem, hogy innen már túl nehéz lesz visszajönni. Végre lesz pár napunk pihenni és felkészülni, sok meccset játszottunk két hét alatt, de jól kell töltenünk ezt az időszakot, s biztosnak kell lennünk abban, hogy fizikálisan és mentálisan is készen állunk majd a szombati kihívásra, most már ez a legfontosabb számunkra.
Fodor Szabolcs: – Nem volt ez ennyire sima, sokáig szoros volt a meccs. Sosem egyszerű itt játszani és ez ma is ugyanígy volt, de szerencsére 3-2 után egy kicsit meg tudtunk újulni, és ott sikerült még két gólt lőni. Nagyon fontos pontokról volt szó, ezért nagyon örülünk, hogy sikerült a három pontot hazavinni. Nem tökéletes még a játékunk, s bár jövünk ki a hullámvölgyből, még nem tartunk ott, ahol a hullámvölgy előtt voltunk. Az már jó, hogy nincs annyi nagy hibánk, mint korábban, kevesebb hibát vétünk rossz helyeken, s bár azért ez ma is megvolt, de nem annyi mint előtte. A helyzeteinket is végre be tudtuk ütni, s mindig tudtunk plusz egy gólt szerezni, amikor ránk jött az Újváros, s ez adott egy magabiztosságot ahhoz, hogy a végére ne legyünk olyan görcsösek.
DAB – FTC-Telekom 2-5 (0-1, 1-1, 1-3)
DAB: Kovács - Blomberg, Maarnela, Lorraine, Szalma 1, Dostalek (1) – Svars (1), Sziszak, Pinczés, Hadzinikolic, Koskinen - Ahonen, Léránt, Savolainen, Somogyi, Nemes - Belicenka, Zaharevics (1), Károly 1, Szabó. Vezetőedző: Niko Eronen.
FTC: Nagy K. – Roth (2), Hrabal, Nagy G., Brady 1 (1), Kulmala 1 - Marva, Boros, Kestilä 1 (1), LaPorte 2 (1), Németh (3) - Seregély, Karmeniemi, Banga, Bán, Tóth A. - Kocsis, Haranghy, Tóth G., Turcotte, Farkas. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
A rovat további hírei: Sport
Ellenfelünk Európa második legjobb válogatottja
2024. nov. 19.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott keddi ellenfele, a német csapat Európa második legjobbja, ezért nem fog kísérletezni a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában.
Közös mozgás a jótékonyság jegyében
2024. nov. 18.
A Dunaújvárosi Gárdonyis Tanulókért Alapítványt, valamint az Útkeresés Segítő Szolgálat Érted Vagyunk 1987 Alapítványát támogatják a szervezők és résztvevők az Adventi Fitnesz Fesztiválon, melyet a Szent Pantaleimon iskolában rendeznek meg december első napján.
Újabb sima győzelem
2024. nov. 18.
Az első félidőben három, a másodikban négy gólt szerezve aratott magabiztos győzelmet a Nagykanizsa elleni hazai találkozón a Dunaújváros FC női labdarúgócsapata vasárnap.
Nem adott esélyt a Kazincbarcika
2024. nov. 18.
Nem tudta megnehezíteni a házigazda Kazincbarcika dolgát a DKSE felnőtt röplabda csapata a két gárda vasárnap esti találkozóján az Extraligában.
DSTV: jó hírek a Fox SE-ről
2024. nov. 17.
Közel két hónappal ezelőtt jártunk utoljára a Fox SE csapatánál, de ismét örömteli hírek érkeztek az egyesület részéről. A beszámolót Mészáros Márktól hallhattuk, illetve megismerhettük a nemzetköziben debütáló Nyakacska Ádámot is. Hangkép.
Remek játék, sima győzelem a rangadón
2024. nov. 17.
A DFVE ellen veszítette el idei veretlenségét az Eger női vízilabda csapata az OB I-es pontvadászatban szombaton este.
Megérdemelt siker idegenben
2024. nov. 16.
Szepessy Róbert duplájával aratott magabiztos, 2-0-s győzelmet az Ercsi Kinizsi elleni bajnoki találkozón a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton.