A Technikum városrész eredményeiről beszéltek, lehetőségeket, terveket egyeztettek
Folytatta a város képviselőivel közös körzetbejárásait Pintér Tamás polgármester: a kedd délelőtti találkozó során ezúttal Szabó Zsolt, a 6-os választókerület képviselője számolt be az elmúlt évek eredményeiről, és vázolta fel a jövőre vonatkozó terveit is.
Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt alpolgármester, a Technikum, azon belül is a 6-os választókerület képviselője a Kiskohász Étterem előtti parkolóban találkoztak, ahol elsőként az új közösségi pontot nézték meg, amit a környéken élők közül már nagyon sokan használnak.
Példaértékű közösségi tér
Pintér Tamás polgármester szerint beváltak a város több pontjára is telepített utcabútorok, szeretik és használják a fiatalok és az idősebbek egyaránt, így a Technikumban is:
– Nagyon szeretek erre a környékre járni, mert olyan közösségi terek jöttek létre, amelyek példaértékűek. És ezt most szó szerint értem, ilyen és ehhez hasonló tereket szeretnék a közeli jövőben létrehozni a város más pontjain is. Ezek a helyek jók időtöltésre, jók közösséget formáló központokként is. Nagyon fontosnak tartom, hogy Szabó Zsolt itt él ebben a körzetben, itt él az emberek között. Amíg most itt voltunk és beszélgettünk ketten is megállították, hogy kérjenek, kérdezzenek tőle. Ezt nagyon fontosnak tartom, ez az igazi képviselet. Ráadásul Szabó képviselő úr mindig azt mondja, hogy az emberek nélkül ne szülessenek döntések. Ezzel pedig csak egyet tudok érteni.
Semmit róluk, nélkülük
Szabó Zsolt arról beszélt, hogy büszke azokra az eredményekre, amiket a városrészben élőkkel közösen értek el:
– Mindig azt mondom, hogy a választókörzetben élők nélkül ne hozzunk döntéseket, azaz, semmit róluk, nélkülük. Amiket elértünk, azt közösen értük el. A leglátványosabb fejlesztés itt történt, ezzel a közösségi térrel, ami egy modern, XXI. századi központtá változott. Látom, hogy működik az okospad, hiszen itt élek. Látom, hogy használják a könyvszekrényt. Ráadásul kezd egyfajta minőségi könyvcsere kialakulni. Nagyon büszke vagyok rá, nagyon örülök neki.
Szabó Zsolt szerint az elmúlt időszak másik nagy eredménye az illegális parkolás visszaszorítása és újak kialakítása volt. Hamarosan több helyen is napelemes lámpák segítik majd az éjszakai tájékozódást, növelik a biztonságérzetet. Szabó Zsolt azt is hangsúlyozta, hogy ez a választókörzet nem csak a Technikumból áll, hanem a Liget közből, a Görbe utcából és a piac környékéből, ahol hasonló fejlesztések történtek és fognak történni. Nemrég parkolókat létesítettek, most zajlik éppen a parkolók felújítása. Még egy nagy tervéről beszélt Szabó Zsolt:
– A legnagyobb álmom, hogy a különböző generációk számára egy olyan zárt közösségi teret hozzunk létre, ahol fiatalok és idősek egymás mellett élve, szociális biztonságban közösségre lelhetnek.
Miután egyirányú lett a Kallós
A körzethez tartozik a Kallós Dezső utca is, ahol két hete ideiglenes forgalomváltozás lépett életbe, ami megmozgatott bizonyos közösségi felületeket és sokan féltették a környék közlekedését a káosztól. Aztán gyakorlatilag napokon belül kiderült, hogy teljesen feleslegesen. Szabó Zsoltot erről is kérdeztük:
– A Kallós Dezső utca egyirányúsítása egyfelől példaértékű, hiszen a lakókkal együttműködve, hatékonyan és határozottan tudtunk fellépni az otthonaik védelme érdekében. Másfelől viszont elképesztően kiábrándító, amit egyes hírportálok és politikusok megengedtek maguknak, mert a lakók otthonainak biztonsága nem lehet politikai csatározás terepe. Sajnálom, hogy ezt nem tartották tiszteletben.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Tavaszi nagytakarítás a Technikumban
2025. máj. 07.
A "Tiszta udvar, rendes ház" elvet követve a Technikum városrészben, pontosabban a Dunaújvárosi Járási Hivatal mögötti parkolóban is elkezdődtek a tavaszi munkálatok. Ennek részleteiről számolt be Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője.
Zöld értékekkel startol a Generációk Háza
2025. máj. 07.
Jótékony célú kiállítás mellett színes programkavalkád várja az EU-s pályázatból megvalósuló Esze Tamás utcai bázis nyitányának vendégeit pénteken délután. Sok-sok természetbarát tényezővel kezdenek – itt a tételes kínálat!
Újra teljes útzár lesz a Pentele hídon
2025. máj. 06.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) friss tájékoztatása szerint májusban két alkalommal is lezárják a közlekedők előtt a Pentele hidat. Először péntektől!
Remek nyitány – de még lesz bőven esély
2025. máj. 05.
A Sugárúti Fesztivál keretében rendezett alkalommal startolt a véradások sora májusban; a Kultik Moziban tartott közösségi akció példás eredménnyel zárult – 75 ember vállalta a csapolást, csak így tovább, önkéntesek!
"... ők a támaszaink, akik mindig ott vannak mellettünk, amikor szükség van rájuk"
2025. máj. 04.
"Az ő bátorításuk és tanácsaik segítenek az élet kihívásaiban, és emlékeztetnek minket arra, hogy sosem vagyunk egyedül." Pintér Tamás polgármester anyák napi gondolataival köszöntünk minden anyát, nagymamát, déd- és üknagymamát. Sok-sok szeretettel!
Partizán-turné Dunaújvárosban: esélylesők
2025. máj. 03.
Több megállót, összesen három fontos helyszínt/eseményt érintett a Partizán csapata országjárásának dunaújvárosi állomása. Címszavas összegzés, egy perdöntő kérdéssel.
DSTV: különleges együttműködés
2025. máj. 02.
Czibere Cecília és a Duna Dog Center Alapítványának munkájáról számos alkalommal adtunk már hírt. A DSTV összeállítása különleges kísérlet előkészületeiről számol be annak kapcsán, hogy az alapítvány szakemberei és ebei a kórház gyógyító munkáját segítenék. Hangkép.