Elismerték a legjobbakat
A felnőtteknél Horváth Attila, az ifjúságiaknál Mihaldinecz Márkó vehette át az év legjobbjának járó kupát a Magyar Motoros Vízisport Szövetség dunaújvárosi díjátadóján.
A Klub Hotelben tartotta meg díjátadóval egybekötött állófogadását a Magyar Motoros Vízisport Szövetség (MMVSZ) a mögöttünk hagyott hétvégén. Az ünnepségen a 2023-as esztendőben kiemelkedően teljesítő felnőtt és utánpótlás versenyzőket díjazta a szövetség vezetése, mely a tavalyi évben is mindent megtett azért, hogy szakmailag és minden egyéb szempontból támogassa versenyzőit, illetve pártoló tagjait, árulta el érdeklődésünkre Tábori Áron, az MMVSZ elnökségi tagja, akitől megtudtuk, mire voltak a legbüszkébbek 2023-ban, s mit remélnek az idei esztendőtől.
– Rengeteg dolog történt 2023-ban, hiszen tavasszal egy megújult, kibővített elnökség vette át a szövetség irányítását, egy rutinos, jól összeszokott gárda, szóval a fejlődés már a tavalyi év végén szemmel is látható volt. Ugyan világ- és Európa-bajnoki eseményeket nem tudtunk rendezni, azonban a versenyzőink rengeteg versenyen szerepeltek, s szerencsére szép eredmények, világbajnoki dobogós helyezések is születtek, így összességében azt mondom, jónak értékelhetjük a 2023-as évünket. Melyben több eredményre is büszkék lehettünk, de ha ki kell emelnem valamit, akkor kettő eredményt mindenképpen megtennék. Mihaldinecz Márkó a Formula Future kategóriában világbajnoki harmadik helyezést ért el, ezzel is igazolva, hogy az utánpótlás nevelő programunk igenis jó úton halad. A másik pedig Horváth Attila szereplése, aki megbízhatósági katamarán versenyen, világbajnoki futamon harmadik helyezést ért el csapatban. A 2024-es évben szintén szeretnénk maximálisan támogatni pilótáinkat, s valahogy el szeretnénk érni azt, hogy a motorcsónak sport újra a régi fényében tündököljön, s több kategóriában is a világelitben tudjunk szerepelni.
A díjátadót megtisztelte jelenlétével Szántó Péter önkormányzati képviselő is, aki régóta szerelmese a vízi sportoknak, s mint elmondta, nagyon büszke arra, hogy ennyi fiatalnak lehetőséget ad a szövetség és a helyi egyesület arra, hogy folyamatosan fejlődjenek.
– Elnök úrral, dr. Sándor Péterrel hosszú évek óta remek a kapcsolatom, folyamatosan végig kísértük egymás nagy rendezvényeit, s ahol tudtunk, rendre segítettünk egymásnak. Nagyon nagy tisztelettel fogadtam el a meghívásokat a különböző rendezvényekre, versenyekre, mert különleges élmény látni a vizes motorsportokkal foglalkozó versenyzők küzdelmeit. Nagyon büszke lehet a város arra, hogy a szövetség, a helyi vízisport egyesület ennyi fiatalnak adott lehetőséget, s ennyi fiatalnak tudta biztosítani azt, hogy részt vegyenek a különböző versenyeken, melyeken igen szép eredményeket is értek el.
Az ünnepségen előbb Tábori Áron összegezte a megjelenteknek a szövetség 2023-as évét, majd Jelinek Roland utánpótlás szakágvezető ismertette eredményeiket, s emelte ki azt, láthatóan jó kezekben van az utánpótlás, s ez már a különböző versenyeken nyújtott teljesítményen is meglátszik. A beszámolókat követően adták át a 2023-as év legjobbjainak járó díjakat, melyek közül a két legfontosabbat, az év utánpótlás sportolójának járó elismerést Mihaldinecz Márkó, míg az év felnőtt versenyzőjének járó díjat Horváth Attila vehette át.
Végh Zoltán felvételei
A 2023-as esztendő díjazottjai
Sikló hajó kategória
1. Havas Attila (Inter Trim Garázs Kft.)
2. Csákó Ferenc (Király Yacht Kft.)
3. Kaszás Ákos (Király Yacht Kft.)
Veterán hajó kategória
1. Sarkadi Sándor (Tisza-Maros Motorcsónak Club) - Baja
2. Pálfi László (Tisza-Maros Motorcsónak Club) - Makó
3. Kaszás Ákos (Király Yacht Kft.)
Sport hajó kategória
1. Horváth Attila (Starthu Teo Kft.)
2. Fűke Andor (Fűke Yacht Kft.)
3. Sándor Péter Gellért (Jet & Fun Kft, Kasza Racing)
Formula Future kategória
1. Mihaldinecz Márkó (Dunaújvárosi Vízi Sport Club)
2. Virág Máté (Dunaújvárosi Vízi Sport Club)
3. Dömötör Gergő (Tisza-Maros Motorcsónak Club), Volek Noel (Dunaújvárosi Vízi Sport Club)
Különdíj a Horvátországban megrendezett Formula Future Világbajnokságon résztvevő ifjúsági versenyzőknek
Jelinek Raven (Dunaújvárosi Vízi Sport Club), Partizer Márk (Rácalmási Sportegyesület), Hunya László (Kyk5ő Kft.)
Az Év Ifjúsági sportolója: Mihaldinecz Márkó (Dunaújvárosi Vízi Sport Club)
Az Év Felnőtt Sportolója: Horváth Attila (Starthu-Teo Kft.)
Az Év Könyvelője díj: Balogh Lászlóné
A rovat további hírei: Sport
Motorcsónak vb az öbölben
2025. júl. 29.
Dunaújvárosban rendezik meg a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokság küzdelmeit szerdától szombatig.
Nem volt esély a franciák ellen
2025. júl. 29.
Három szettben szenvedett vereséget a francia csapat ellen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.
Szerelmük a Duna és a túrázás
2025. júl. 28.
Dunaújvárosban is megpihentek a hatvannyolcadik Nemzetközi Dunatúra mezőnyének összetartó tagjai, akik bő két hónap alatt közel kétezerötszáz kilométert töltenek a Dunán.
Elkészült a DAB felkészülési programja
2025. júl. 28.
Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.
Győzelemmel kezdett a DFC
2025. júl. 28.
Megérdemelt sikert aratott a Pénzügyőr elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat első fordulójában vasárnap este.
Újra bizonyítottak sárkányhajósaink
2025. júl. 27.
Összesen hét érem megszerzéséből vették ki részüket a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Brandenburgban megrendezett Nemzetek Közötti Világbajnokságon.
Egyetemi Világjátékok: elégedett magyarok
2025. júl. 26.
Hosszú kihagyás után, egy jó gyakorlattal tért vissza a nemzetközi mezőnybe a DKSE tornásza, Kovács Zsófia.