Ismerkedni hívnak az óvodák – nyitott napokra várják a kicsiket és nagyokat

doszerk - 2024. február 26. 16:30

Közeleg az ovimustra: a korábbi évekhez hasonlóan a dunaújvárosi tagóvodák idén is megnyitják kapuikat a szülők és a gyermekek előtt. Menetrend és fontos tudnivalók itt!

Az óvodai nyitott napok az áprilisi beíratást megelőzően nyújtanak segítséget a legmegfelelőbb óvodai intézmény kiválasztásában.

Nyitott Napok az óvodákban 

Az immár hagyományos nyitott napokra idén március 18-án, 19-én és 20-án (hétfőn, kedden, szerdán) várja a kicsiket és nagyokat a Dunaújvárosi Óvoda.
A nyitott napok sorozata fontos tradíció az intézmény életében, célja, hogy a kicsik és szüleik a közelgő óvodai beíratás előtt (erről részleteket lentebb olvashatnak) rövid betekintést nyerjenek az óvodai nevelésbe, a tagóvodák életébe, és megismerkedjenek az ott dolgozókkal.
Mind a három napon 9-11 és 15-16.30 közötti időpontban minden érintett érdeklődő kisgyermeket és szülőt szeretettel várnak a tagóvodák.
Ugyanakkor fontos, hogy a három említett nap alatt minél több óvoda életébe pillantsanak be, de egy oviba csak egyszer látogassanak el, illetve egy kisgyermeket csak egy szülő kísérjen el. Mindemellett váltócipő felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt kötelező!
További információért a Dunaújvárosi Óvoda honlapján tájékozódjanak a kedves szülők, illetve itt valamennyi tagóvoda bemutatkozását, valamint a felvételi körzeteket is megtekinthetik.

Közeleg az óvodai beíratás

A szülők április 8-án és 9-én 8-17 óra között írathatják gyermeküket az óvodákba, amely az intézmény tájékoztatása szerint az alábbiak szerint történik:
 A szülőknek ki kell tölteniük egy jelentkezési lapot, amelyen az alapadatok mellett szükséges megjelölniük fontossági sorrendben, azt a három óvodát, amelyek közül szeretnék, hogy az egyikbe mindenképpen felvételt nyerjen gyermekük.
Ezt a jelentkezési lapot                                                                      
– a Dunaújvárosi Óvoda honlapjáról, www.dunaujvarosiovoda.hu (Közérdekű adatok, Nyomtatványok címszó alatt) letölthetik és kinyomtathatják,
– valamint kinyomtatott formában megtalálják a Dunaújvárosi Óvoda portáján (2400 Dunaújváros, Lilla köz 1.), 
– illetve Dunaújváros valamennyi bölcsődéjében is. 

A beiratkozáshoz az alábbi dokumentumok szükségesek:
– a gyermek születési anyakönyvi kivonata, lakcímkártyája, TAJ kártyája, személyi azonosító igazolványa, az egyik szülő lakcímkártyája, 
– azon gyermekek esetében, akik rendelkeznek szakértői bizottság által kiállított véleménnyel, annak másolata, illetve 
– az adatkezelési tájékoztatóról szóló szülő/szülők által aláírt nyilatkozat, valamint
– orvosi igazolás a gyermek óvodaérettségéről, illetve bölcsődéből érkező gyermek esetében bölcsődei vélemény. 

DMJV Önkormányzata
(Fotó: DO-archív – Végh Zoltán felvétele)

A rovat további hírei: Oktatás

Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)

Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)

2025. okt. 21.

Hat intézmény sok-sok szakmáját vonultatta fel az immár hagyományos sokadalom: a Dunaújvárosi Szakképzés Napja elnevezésű seregszemlének a Dunaferr iskola villamos tagozata adott otthont a pályaorientáció és a kedvcsináló elemek jegyében még múlt pénteken.

DSTV: ünnepelt a Bóbita Tagóvoda

DSTV: ünnepelt a Bóbita Tagóvoda

2025. okt. 13.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda a napokban. A remek hangulatú rendezvényre nagyon készült az ovi közössége. Hangkép.

 

DSTV: mindent a gyerekekért

DSTV: mindent a gyerekekért

2025. okt. 05.

A gyermekek fejlődése nem csak az iskolai tananyagon és az ott nyújtott teljesítményen múlik, derül ki a DSTV összegzéséből. A segítő tevékenységek javíthatják a gyerekek tanulási készségeit – városunkban is új lehetőség nyílt a nebulók számára. Hangkép.

 

DSTV: évnyitó a "magdásoknál"

DSTV: évnyitó a "magdásoknál"

2025. szep. 06.

Sok gyermek élete változott meg szeptember 1-jén az iskolakezdéssel, derül ki a DSTV összeállításából. Nem volt ez másképp a BIROK Szabó Magda Tagintézményében sem – az iskola felkészült az új tanév kihívásaira. Hangkép.

DSTV: iskolakezdésre tanárportré

DSTV: iskolakezdésre tanárportré

2025. szep. 01.

Fiatal pedagógus portréjával folytatódott a DSTV sorozata. Az idei tanév első napjára időzítve Illés Nóra, a Vasvári iskola munkatársa beszél hivatása szépségeiről és kihívásairól, a gyerekek és a közösség kínálta különleges miliőről. Hangkép.

 

Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium

Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium

2025. aug. 21.

A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)

Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!

Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!

2025. aug. 16.

Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.