Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Otthonom"
Az Enache család – kilenc gyermek és szüleik – húsz éven át éltek a természettel tökéletes harmóniában, egy kunyhóban, a Bukarest-delta vadonjában. KineDok-vetítés kedden!
A família tagjai élik a maguk békés, természetközeli életüket, méghozzá azon az elhagyatott vízgyűjtő területen, amely különleges és ritka állat- és növényfajok százaival a világ egyik legnagyobb természetes városi rezervátuma.
Új helyen, de a régi lendülettel folytatódott tavaly szeptemberben a KineDok új évada kínálatának bemutatása: a Szabad Szemmel című program a kiváló helyszínként üzemelt Szertelen Házból a kiváló helyszínként üzemelő Kortárs Művészeti Intézetbe költözött, ahol immár az évad hatodik, 2024-ben már a második vetítésre várunk mindenkit. A sorozat következő darabja az Otthonom című román dokumentumfilm lesz február 20-án, kedden 17 órától.
Radu Ciorniciuc filmje sajátos "kisvilágba” nyújt bepillantást – a filmes/újságíró csapat négy éven át követi a család útját, méghozzá egy nagyon drámai időszakban. Amikor ugyanis a hatóságok úgy döntenek, hogy visszakövetelik és turistalátványossággá alakítják e ritka, a főváros szomszédságában, mi több, belterületén lévő vadont, a Enache famíliára is új élet vár. A vadon és a civilizáció kettőssége nyom bélyeget a sorsukra: az idilli élet csak addig tartott, amíg ki nem űzték őket a paradicsomból – onnantól kénytelenek voltak alkalmazkodni a nagyváros életéhez.
A film előzetese az alábbi címen érhető el!
A vetítés után szokás szerint kötetlen műhelybeszélgetést terveznek a látottakról – az esemény nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várnak!
(Illusztráció: KineDok Magyarország – facebook)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: a csomagolás kihívása a papíriparban
2025. aug. 21.
Remek bemutató várja a vendégeket a Magyar Papírmúzeumban, derül ki a DSTV összeállításából. Az érdeklődők a csomagolástechnika történetével, illetve papíripari vonatkozásaival is ismerkedhetnek a Papírgyári úti intézmény kiállítóterében. Hangkép.
DSTV: már a KönyvTérre készülnek
2025. aug. 19.
Egy előhang már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összeállítása és az esemény plakátja arról, hogy már javában tartanak az idei KönyvTér előkészületei: a József Attila Könyvtár immár hetedik kavalkádjának a Városháza tér biztosít helyszínt szeptember 6-án. Hangkép.
DSTV: Hirosima túlélő fái
2025. aug. 16.
A koncert híréről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése a különleges bemutatóról. A városunkból elszármazott kortárs zeneszerző, Nagy Ákos Hirosima fái című darabját a tokiói Liszt Intézetben mutatták be az atomtámadás 80. évfordulójának emléke előtt tisztelgő hangversenyen. Hangkép.
A művészet összekovácsolja az embereket
2025. aug. 14.
A SKICC Művészeti Egyesületnek rendkívül szép múltja van – hosszú évek óta egyengeti a csoporthoz kapcsolódó alkotók útját. A közösség idén immár 18. alkalommal rendezte meg alkotótáborát – az összetartás most sem ismert országhatárt: Erdélyből is érkeztek művészek.
Újra lesz KönyvTér – idén már hetedszerre
2025. aug. 09.
Bár még van idő az eseményig, érdemes előre beírni a naptárba a kultúra összes barátjának: újra a Városháza tér ad otthont a József Attila Könyvtár nyárbúcsúztató seregszemléjének. A KönyvTér című forgatagba szeptember 6-án várják az érdeklődőket!
DSTV: hajkarika a hónap műtárgya
2025. aug. 09.
Apró, de annál becsesebb kincsek bemutatásával folytatódott az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal az úgynevezett S-végű hajkarika lett – a leletanyag jellemzőiről Hodik Mónika történész-muzeológus beszélt. Hangkép.
DSTV: a forint a papírmúzeumban
2025. aug. 08.
A forint születésnapjáról esett már szó korábban is a DSTV összeállításában, ezúttal egy különleges kollekció került a fókuszba: Pelbárt Jenővel, a Magyar Papírmúzeum igazgatójával az intézményi gyűjtemény kapcsán foglalkoztak a pénznem alakulásával. Hangkép.