Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 26. István Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A török vendégszeretettel is megismerkedtek kenusaink

Sport
kajak-kenu
Hajdu Jonatán
Slihoczki Ádám

facebook megosztás

doszerk - 2024. már. 30., 07:30

Három edző, három nagy csapattal dolgozik együtt a törökországi Dalyanban, ahol különleges körülmények között, igen szívmelengető fogadtatásban részesültek az ott edzőtáborozó sportolóink, így a dunaújvárosi Hajdu Jonatán és Slihoczki Ádám is. A kiutazó kajakosokkal és kenusokkal Matyus Zsolt, Pétervári Pál és Németh Szabolcs foglalkozik.

"Március 11-én állt össze a teljes csapat, addigra már mindenki megérkezett. Valakik autóval, mások repülővel jöttek meg. Azonban hamarosan vége az edzőtábornak, pénteken pakolunk, szombaton pedig már utazunk is haza" – emelte ki a Dalyanból jelentkező Németh Szabolcs a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapján. Egy még az előző évből felelevenített kapcsolatnak köszönhetően idén kis falusi villákban laknak kint tartózkodó versenyzők. "Tavaly megismertem egy Murat nevű török úriembert. Neki több villája is van a faluban, hármat ki is adott nekünk, amelyek egy utcában vannak, szinte egymás mellett helyezkednek el. A csapatainkat itt szállásoltuk el."

Habár mint tudjuk a török konyha igen szeret fűszeres ételeket készíteni, az edzőtáborban nem jött volna jól egy gyomorrontás sem. Annak érdekében, hogy ne kelljen sokáig akklimatizálódni a versenyzők gyomrának a helyi fogásokhoz, inkább könnyen fogyasztható, de tápláló ételeket kapnak. "Az étkezés két részre osztható. Van egy barátom, aki nagyon jó szakács és kijött velünk, kint szokott velünk főzni. A többségnek, 22 főnek ő készíti az ételeket. A kiemelt versenyzőknek pedig egy helyi étteremnek a tulajdonosai csinálnak mindenféle kajákat. Az elején volt egy kis mizéria, mivel nem volt elég a hús, de szóltunk nekik és nagyon hamar rendeződött a helyzet. Itt azért elég fűszeresen főznek, szóval könnyedebben fogyasztható változatot kértünk. De a csirke, rizs és ezek mindenféle változatait, valamint helyi kajákat is hoznak. Mindenki szerint megfelelő az étel."

Az edzések igen kemények, de az edzőkhöz visszaérkező információk szerint mindenki bírja a gyűrődést. "Bragato Giada és Benkucs Kíra Androkity Marcell-lel és a Krucsai József vezényletével csinálják az edzéseket. Illetve azok a lányok, akik nem kiemeltek a csapattal edzenek. Én viszem az én kenus csapatomat, Hajdu Jonatán, Koczkás Dávid, Slihoczki Ádámot, Lugosi Gergely és Uhrin Dávid tartozik hozzám. Mi az egyes edzésünket csináljuk. Adolf Balázs és Varga Ádiék együtt edzenek a Matyáékkal és a Pali bácsiékkal."

Németh Szabolcs hozzátette, ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor Adolf Balázs és Hajdu Jonatán ötszáz párosban is indulnak a válogatókon. "Balázsnak és a Dzsoninak már vannak páros edzései, ők a versenyszezonban is együtt terveznek indulni. Az elmúlt három hétben mi szálltunk be Dzsonival a Matyáék edzésébe, így készültünk a párosra. Eddig nagyon jól haladunk, jó a felkészülés. Ügyesek a srácok, meg szerintem jól is érzik magukat. Nem volt panasz a részükről."

A helyszín is rendhagyó, hiszen a magyar csapat egy olyan helyen állomásozik, ahol különleges engedéllyel lehet csak a motorcsónakot használni a természetvédelmi környezet miatt. "Egy nagy tavon, egy természetvédelmi övezetben vagyunk Dalyanban. Van egy kis folyó része, ami lemegy egészen a tengerig, de ide eddig nem tudtunk eljutni, mivel külön engedély kellett a motorcsónakokra. A teknősök ide járnak költeni, ezért is természetvédelmi övezet. Itt nincsenek nagy szállodaláncok, mint Belekben és Antalyában. Egy nagyon cuki kis város a folyó partján."
Az időjárás is igen kedvezően alakult a sportolóink számára, az eddigi három hetet nagyobb eső vagy szélvihar nélkül megúszták. "Eddig kétszer volt olyan edzés amikor nem tudtunk kimenni a tóra a szél miatt. A folyó szélvédett helyen van, mert hegyek veszik körül, ott simán lehet edzeni. A feltételek is nagyon jók ahhoz, hogy tudjunk alapozni és felkészülni a tavaszi eseményekre. A hőmérséklet is nagyon jó, mert 20-25 fokok vannak."

Sevillával ellentétben Dalyan jelenleg nem felkapott hely, így könnyen elfér a három magyar csoport a vízen. "Külföldiek sem sokan vannak itt, talán egyszer orosz kajakosokkal találkoztunk a vízen. Más ország nagyon nincs itt. Azért jöttünk ide, azért szorgalmaztam Matyáéknak is, mert Sevillában teltház van. Itt meg a többiektől elkülönülve, csak a mi kis csapatunk tud edzeni. Ez a három csoport itt abszolút elfér."

Képek forrása: MKKSZ

Magyar kapcsolatoknak köszönhetően fedezték fel ezt a helyet Németh Szabolcsék, ahol már annyira megkedvelték csapatot, hogy a helyi polgármester is ellátogatott az edzésükre. "Itt külön engedélyt kell kérni szinte mindenre főleg, ha ki akarsz jönni motorcsónakkal. A helyi önkormányzaton keresztül kellett mindent elintéznünk, így kerültünk kapcsolatba a vezetőkkel. Ortaca kerületének a legelső embere és a dalyani alpolgármester jöttek el megnézni a srácokat, majd meghívta őket egy török teára és képeket is csinált velük. Nekik is nagyon különleges, hogy olimpikonok látogatnak el erre a kis török településre."

A csapat a hétvégén utazik haza, a fiúk és a lányok is keményen veszik ezt az időszakot. "Az alapozás jól sikerült mindenkinek, hála az égnek nem volt sérülés vagy betegség, ami akadályozta volna a felkészülést. Elküzdtük a pályafelépítéseket, a versenyiramokat gyakorolni. Most még az alapozás folyik, ha innen hazamegyünk akkor lesz egy pihenő hét, aztán ráfordulunk az utolsó egy hónapra a válogatóig. Otthon már a formába hozás rész jön" – emelte ki zárásul Németh Szabolcs.

A rovat további hírei: Sport

Vereség a görögöktől is

Vereség a görögöktől is

2025. aug. 13.

Csoportja negyedik helyén végzett a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.

DSTV: párosok versengése az MMK-ban

DSTV: párosok versengése az MMK-ban

2025. aug. 12.

Rendszeresen visszatérünk az MMK-ba, ugyanis a Dunaújvárosi Darts Club sportolói ott mérkőznek meg időről időre. Az augusztusi nyári meleg sem tartotta vissza a versenyzőket, szép számmal akadtak táblára célzók a közelmúlt eseményén is. Hangkép.

Két vereséggel kezdték a vb-t az U20-asok

Két vereséggel kezdték a vb-t az U20-asok

2025. aug. 12.

A véghajrákat nem bírta a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság csoportkörének első két mérkőzésén.

Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)

Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)

2025. aug. 11.

A Pannon Pump Track kupasorozat egyik legszínvonalasabb versenyét rendezték meg a dunaújvárosi pumpapályán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Látják, hogy miben kell javulni

Látják, hogy miben kell javulni

2025. aug. 11.

Nagy küzdelemben aratott egygólos sikert Kecskeméten az NB II-es felnőtt bajnokságra készülő DKKA U20-as együttese.

A hajrában bukta el a győzelmet a DFC

A hajrában bukta el a győzelmet a DFC

2025. aug. 11.

Hiába vezetett az első félidő után már két góllal, emberhátrányba került, és "csak" egy pontot szerzett az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

2025. aug. 10.

Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Három pont a fa alá

  2. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  3. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  4. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  5. DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. DKIK: új titkár az iparkamaránál

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő