Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A végére nyílt ki az olló

Sport
jégkorong
DAB
DEAC

facebook megosztás

spigott - 2024. már. 02., 07:30

Szűk két harmadon keresztül remekül tartották magukat Acélbikáink a DEAC ellen, ám a házigazdák végül ötgólos sikerrel tartották otthon a pontokat.

Főoldali és belső kép forrása: DEAC

Debrecenben lépett pályára a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken este, s bár a csapatból kiesett sérülés miatt Savolainen és Nemes is, illetve Niko Eronen vezetőedző sem utazott el betegség miatt, a cél az volt, hogy sikerüljön, szoros, jó meccset játszania házigazdákkal.

Az első felvonásban ezt sikerült maximálisan megvalósítani, mert hiába volt valamivel aktívabb a DEAC, Kovács és a védelem is jól állt a lábán, így sikerült kapott gól nélkül lehozni a nyitó húsz percet, igaz a túloldalon is mindent védett Hetényi. A gólcsend a 22. percben tört meg, méghozzá Szalmának köszönhetően, aki egy blokkolt Ahonen-lövést húzott a kapuba emberelőnyben (0-1). Nem sokkal később újra fórban játszhattak hokisaink, ám ebből sajnos most ők kaptak gólt Vasziljev szép egyéni alakítása után (1-1).

A folytatásban egyre nagyobb fölénybe kerültek a debreceniek, de sokáig sikerült tartani a döntetlent fiataljainknak. A 37. percben sajnos már nem volt kegyelem, mert Dobmayer értékesített egy kipattanót, majd két és fél perccel később Usnyev is betalált, s már 3-1-re vezetett a DEAC. A záró felvonásban is sokkal hatékonyabbak voltak a vendéglátók, akik a 47. percben már negyedik góljukat szerezték, ráadásul a hajrájuk is jobban sikerült, mert az 57. és 59. percben szerzett újabb találatokkal alakították ki a 6-1-es debreceni sikert jelentő végeredményt.

Sok pihenője egyik gárdának sem lesz a péntek esti találkozó után, ugyanis szombaton délután fél négytől már Dunaújvárosban mérik össze egymással erejüket a felek.

DEAC – DAB 6-1 (0-0, 3-1, 3-0)

DAB: Kovács - Léránt, Ahonen (1), Pinczés (1), Szalma 1, Somogyi - Bánki, Varga, Zorin, Strenk, Janech - Belicenka, Sziszak, Zaharevics, Károly, Atamancsuk - Marosi, Léhi, Vaculik, Kuminka. Edző: Revák Zoltán.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: mindenből jutott az asztaliteniszezőknek

DSTV: mindenből jutott az asztaliteniszezőknek

2025. szep. 26.

A Pentele ASE asztaliteniszezőinek mindhárom csapata megmérette magát a bajnokságok legutóbbi fordulójában. Az NB I-es alakulat biztosan nyert, az NB II-esek döntetlent játszottak, míg a harmadosztályú gárda vereséggel zárta újabb bajnokiját. Hangkép.

A BJA csapatához látogat a DAB

A BJA csapatához látogat a DAB

2025. szep. 26.

A Vasas Jégcentrumban, a BJA HC elleni összecsapással folytatja az Erste Liga csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este.

DSTV: ismert nevek csatlakoztak a FitCity programjához

DSTV: ismert nevek csatlakoztak a FitCity programjához

2025. szep. 25.

Hétfői összeállításunkban már említettük, hogy nagyon sok edző és támogató csatlakozott a Fitcity tervezett rendezvénysorozatához. A szakemberek széles sportági palettát képviselnek, így biztosak vagyunk abban, hogy hogy mindenki talál majd magának érdekes mozgásformát. Hangkép.

Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra

Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra

2025. szep. 25.

A magyar férfi futsalválogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, mivel a múlt csütörtöki 3-2-es győzelem után a pótselejtező szerdai visszavágóján 2-2-es döntetlent játszott Románia vendégeként Craiovában.

BL-selejtező az uszodában

BL-selejtező az uszodában

2025. szep. 25.

A Fabó Éva Sportuszodában rendezik meg a női vízilabda Bajnokok Ligája két selejtezőcsoportjának mérkőzéseit péntektől vasárnapig, s a megméretésen a DFVE együttes is medencébe ugrik.

Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében

Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében

2025. szep. 24.

Remekül szerepeltek korosztályos birkózóink a Csongrádon megrendezett országos diákolimpiai fináléban a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: sporttörténelem a múzeumban

DSTV: sporttörténelem a múzeumban

2025. szep. 24.

Folytatódott a Sporttörténelmi Előadássorozat az Intercisa Múzeumban. A legutóbbi vendég Szabó József "Dzsoni" volt – a város sportmúltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettek Farkas Lajos történésszel, a múzeum igazgatójával. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Az elmaradt karbantartás veszélyei az ingatlankezelésben

  2. "Levelek a Jézuskának" – újra nagy sikerrel

  3. Fontos csata vár a DKSE röplabdázóira

  4. Ünnepi akciókkal készül a könyvtár!

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Embedded thumbnail for DSTV: emlékek az óvodákból

DSTV: emlékek az óvodákból

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő