ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása
A hazánkban a '90-es években kibontakozó neokonceptuális művészet fontos alakja építi be a teret a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új kiállításán. Asztalos Zsolt tárlata pénteken nyílik – mindenkit szeretettel várnak!
A Dunaújvárosi Tárlat gyűjteményes anyaga után egyéni bemutatóval folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kiállításainak sora: Asztalos Zsolt műveit Töredékes emlékezet címmel láthatják az érdeklődők – a kiállítás kurátora Boros Lili, a megnyitóra március 22-én, pénteken várják a vendégeket.
Komoly pályán ível
A kiállítás meghívójához mellékelt összegzés szerint Asztalos Zsolt a Magyarországon a '90-es években kibontakozó neokonceptuális művészet szemléletmódjában alkot. A művész 1993-1999 között festő szakos hallgató volt a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, 2000-ben szerezte meg mesterszakos diplomáját.
Egyéni kiállításokkal 2000-től szerepel Budapesten és külföldön. 2007-ben Derkovits-ösztöndíjban részesült, 2013-ban Kilőtték, de nem robbant fel című projektjével képviselte Magyarországot az 55. Velencei Képzőművészeti Biennálén. Fordulópontot jelentett a komoly művészi pályán a 2014-ben a debreceni MODEM-ben rendezett egyéni kiállítás: a Két hidrogén közösbe adta elektronjait című bemutató óta egyre jellemzőbb, hogy alkotóművészeti tevékenységében a tárgyakat, objekteket és fotókat szertár-, raktár- vagy műhelyjellegű installációs rendszerbe foglalja. 2020-ban a BTM – Kiscelli Múzeum templomterében nyílt nagyszabású, Emlékmodellek című kiállítása.
Műfajok között, változatos térben
Az összegzés szerint Asztalos Zsolt műveit a sajátos témaválasztás mellett a változatos médiumhasználat – objekt, fotó, videó, installáció, interjú, szöveg – jellemzi; videómunkáiban a fotószerűség és az állókép dominál, objektjeit gyakran kísérik a tárgyakról készült, önálló értékű fotóművek. Több mint húszéves alkotói tevékenységének középpontjában a tudományos modellezés, a megismerés és annak nyelvi vonatkozásai, a művészeti és nyelvi konstrukciók vizsgálata áll – munkái a posztmodern gondolkodásból és szemléletmódból fakadó történelem- és múlttapasztalatról tanúskodnak. Ugyanakkor a történelmi narratíva viszonylagosságát is hangsúlyozzák, folyamatosan szembesítve a nézőt/befogadót az egyéni emlékezet megragadhatóságának korlátaival.
Az utóbbi években érdeklődése folyamatosan a kogníció, a mentális megismerésrendszer felé irányul – ezt foglalja össze a Töredékes emlékezet című kiállítás. Mind a tudományos megismerés, mind az emberi emlékezés vizsgálatában Asztalos Zsolt nagy szerepet tulajdonít a (vizuális) reprezentáció megismerésben betöltött funkciójának. Jellegzetes módszere a helyzetteremtés, rámutatás, kevésbé a történeti adatok feltárása és pontos analízise, hanem inkább a reprezentációk, a gondolkodási és vizuális modellek és konstrukciók utóélete, a mögötte megbúvó, nehezen felfejthető emberi érzelmek kiállítása. A művész nem azonosít, kimond, hanem helyzetet teremt: azt már a látogatónak kell – személyes érzelmein, emlékein átszűrve – "megfejtenie", mire is utal(hat) az alkotó.
Töredékes? Zavaros? De emlékezet!
A Töredékes emlékezet című kiállítás a kulturális és tárgyi emlékezetre, a traumadiskurzusokra hívja fel a figyelmet. Kiindulópontja a fragmented memory pszichológiából kölcsönzött – a kiállításban töredékes emlékezetként lefordított – fogalma, mely emlékezetzavarban az egyén nem tudja az emlékeket önéletrajzi (epizodikus) emlékezetéhez társítani, az emlékek érzelmi és személyes tartalma nem kapcsolódik össze az emlékezet többi részével.
A kiállítás szándéka, hogy a korábban különböző módon kiállításokon bemutatott és installált tárgyakon, fotókon, videókon keresztül az emlékezet töredékes, a múlthoz való hozzáférés problematikus jellegét hangsúlyozza, és az életmű utóbbi tíz évének munkáját egyetlen összetett projektként láttassa. Fontos adalék, hogy a kiállítás szűkös anyagi kerete miatt az olcsó barkács- és újrahasznosított anyagok alkalmazásával új lehetőségek kínálkoztak a művész és a kurátor számára. Az installációk különböző módjai – akár a posztamens-sziget, akár a földre helyezett táblák vagy éppen a falon végigfutó konzol – ugyanolyan fontos részei a műveknek, mint maguk a képek és objektek; a befogadás módját és így az egyéni jelentésalkotást befolyásolják.
Asztalos Zsolt tárlatának anyagát Mélyi József művészettörténész ajánlja a vendégek figyelmébe a 18 órakor kezdődő megnyitón – a Töredékes emlékezet című bemutató több mint egy hónapon át, május 3-ig látható.
(Illusztráció: ICA-D)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: gálával búcsúzott az évtől a Vasas
2025. jan. 04.
Színvonalas produkcióval vett búcsút a mozgalmas tavalyi évtől a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes, derül ki a DSTV összegzéséből. Az immár hagyományos évzáró gálának a Szent Pantaleimon iskola adott otthont – minden korosztály bemutatkozott. Hangkép.
Újévi meglepetés és színes szombati kínálat a könyvtárban
2025. jan. 02.
Már ma megkezdődött, és egészen szombatig tart a József Attila Könyvtár évköszöntő sorozata – az ingyenes beiratkozás mellett szombaton képzőművészeti program, majd monodráma csalogat.
DSTV: színes gyermekkönyvtár
2025. jan. 02.
Közösségi programok egész sorával csalogat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény munkatársai ráadásul folyamatosan igyekeznek bővíteni mind a műfajok, mind a célközönség körét. Hangkép.
Január 1-jétől ingyenesen hozzáférhető 250 közkinccsé váló mű a Magyar Elektronikus Könyvtárban
2025. jan. 02.
Január 1-jétől ingyenesen, szabadon hozzáférhető és letölthető lesz 250 közkinccsé váló mű az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában (MEK), ahová az év folyamán további alkotásokat is feltöltenek.
DSTV: Tündér Lala a Bartók színpadán
2024. dec. 30.
Mozgalmas, színes, impulzív produkcióval folytatódott a bemutatók sora a Bartók Kamaraszínházban, derül ki a DSTV összegzéséből. Szabó Magda prózáját adaptálta a társulat – a Tündér Lala című tanmesét zenés formában vitték színre. Hangkép.
Világsztárok érkeznek a jövő évi debreceni Campus Fesztiválra
2024. dec. 27.
A Campus Fesztivál szervezői 2025-ben is világsztárokkal és izgalmas programokkal várják a látogatókat a debreceni Nagyerdőbe - közölte a fesztivál sajtószolgálata hétfőn az MTI-vel.
A Móricztól zengett a nagytemplom
2024. dec. 21.
Hagyományos évzáró adventi koncertet adott a Krisztus Király főtemplomban a Móricz Zsigmond Általános Iskola még hétfőn. Óriási volt az érdeklődés, nem véletlenül: az iskola minden tanulója fellépett.