Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"
Különleges kísérlettel, a Pillanatragasztó Társulat produkciójával ért véget a Dunaújvárosi Tárlat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) a közelmúltban. Kádenciák, playback színház, visszanéző így is, úgy is.
A szíves invitáció szerint az ünnepeltek ünneplik az ünneplőket – szép közösségi élménnyel, beszélgetéssel, kóstolgatós szeretetvendégséggel, és egy különleges bemutatóval búcsúzott a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) a Dunaújvárosi Tárlat remeg gyűjteményétől.
"Köszönjük, hogy itt voltak!"
A bemutató jelentőségét a finisszázs múlt csütörtöki előtt Deák Nóra igazgató hangsúlyozta lapunk érdeklődésére:
– A kiállítók száma és az anyag művészi színvonala, valamint a közönség visszajelzése egyaránt azt jelzi, hogy nagyon sikeres bemutatón vagyunk túl. 38 kiállítóval büszkélkedhetünk, és örömmel állapíthatjuk meg, hogy nemcsak stílusok, koncepciók, alkotói pályák, de egyúttal generációk találkozását is hozta a Dunaújvárosi Tárlat. Ez volt az év első bemutatója, és a kollégáim, az egész intézet nevében állíthatom, hogy nagyon örültünk neki. Ilyenkor látjuk, milyen sokan vannak, milyen sokszínű, milyen nívós a paletta. Ez a bemutató azt is fényesen igazolta, hogy csak az gondolhatja, lehet képzőművészet nélkül élni, aki még soha nem tette be a lábát egyetlen kiállítóterembe sem – nagyon örültünk, hogy a közönség mennyire szerette a helyi, illetve a városhoz így vagy úgy, de folyamatosan kötődő alkotók gyűjteményét, és persze mennyire szerette magukat az alkotókat. És ezzel pont így voltunk mi is. Köszönjük, hogy itt voltak!
Inspirációtól a reflexiókig
Az ICA-D ráadásként nem mindennapi kísérlettel kedveskedett a "záróra" vendégeinek – a Pillanatragasztó Társulat Kádenciák című playback színházi bemutatójának koncepciójáról az immár 14 éve működő közösség egyik alapembere, Koszi Ferenc mesélt a DSTV kamerája előtt:
– Ahogy a kísérlet címe is jelzi, ez a bemutató valaminek a lezárásáról szól – a búcsú fájdalmáról és az emlékek szépségéről. Ráadásul itt egy olyan együttműködésre készülünk a közönség tagjaival, ami reményeink szerint valóban megmozgatja őket. Akár a mostani kiállításhoz, akár életük meghatározó alkotójához vagy művészi élményéhez kapcsolódó emléket eleveníthetnek föl a csapat és persze a többi néző előtt, majd a társulat tagjai rövid jelenetekben, sok-sok improvizációval, zenei keretezéssel „megidézi” ezeket az emlékeket, élményeket. Nem könnyű a feladat, hiszen azonnal kell reagálni, hangolódni – de pont ez adja a szépségét is!
Az ICA-D közönsége remek "alapanyagok" egész sorával szolgált, a Pillanatragasztó Társulat pedig szép vagy éppen borzongató színházi pillanatok özönével ajándékozta meg a nézőket. Koncentrált figyelemmel, kényes egyensúllyal a koncert és színház, a kacagtató komédiázás és a súlyos élveboncolás határmezsgyéin – köszönet az élményért minden ötletadónak és minden közreműködőnek.
A végjáték vége egy nagy közös muzsikálás lett, a tárlat emléke itt van, itt marad – él.
(Fotó: DO)
A rovat további hírei: Kultúra
Ünnepi író-olvasó találkozó a könyvtárban
2025. máj. 25.
A közelgő 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából Bauer Barbara író, újságíró lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
DSTV: teltházas Wesley-gála
2025. máj. 25.
Szép élményekkel gazdagodhattak mindazok, akik ellátogattak a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola év végi gálájára, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont a tánc világnapjára időzített eseménynek, ahol az intézmény büszke növendékei csillogtatták meg tudásukat. Hangkép.
Hangolás után orgonakoncert a templomban
2025. máj. 24.
Különleges zenei csemegét ígér a komolyzene szerelmeseinek az evangélikus templomban rendezendő orgonakoncert vasárnap. A hangszer időszerű hangolása után ez lesz az első bemutató.
DSTV: "Fény és Érzelem" az MMK-ban
2025. máj. 23.
Újabb tárlat nyílt a Munkásművelődési Központ kiállítóterében, derül ki a DSTV összegzéséből. Gallainé Nagy Erzsébet Fény és Érzelem címmel mutatta be legújabb fotóit – a megnyitót zenei aláfestés tette érdekesebbé. Hangkép.
ICA-D: finisszázs és szabadtéri koncert csalogat
2025. máj. 22.
Festés és hangfestés, tárlatvezetés és muzsika – vonzó programmal ér véget az Elefánttá vált köd című kiállítás a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) pénteken délután. Hangkép és kedvcsináló itt! Ne válj köddé – gyere!
Élő sporttörténelem a jégkorongozókkal
2025. máj. 21.
Legendás játékosokkal és a nagy rivális korábbi vezetőjével együtt emlékeznek meg a dunaújvárosi jégkorong kezdeteiről és aranyéveiről az Intercisa Múzeum sporttörténeti előadás-sorozatának második állomásán csütörtökön délután öt órától.
Sajtófotókkal folytatódik a tantermi tárlatok sora a Rostiban
2025. máj. 21.
Szabóné Zsedrovits Enikő fotóiból – és a képek születéséhez kapcsolódó történeteiből – rendeznek válogatást a Tantermi tárlatok a Rostiban című sorozat keretében. A kiállítás megnyitója csütörtökön délelőtt lesz.