Újtelepi ÖKO-nap: a nagy takarítás
Folytatja az elmúlt esztendők szép hagyományát a Városvédők Újtelepért Egyesület – idén is megszervezik az Újtelepi ÖKO-nap kavalkádját, szombaton délelőtt várják közösségi kezdeményezés résztvevőit!
A Dunaújvárosi E-Elektra Zrt.-vel és a Dunanett Nonprofit Kft.-vel közös program fókuszpontjában idén is a műszaki- és fémhulladékgyűjtés, valamint a lomtalanítás áll.
Ha egy városrész takarít!
A részletekről Nyári Ica, a városvédő egyesület elnökhelyettese adott tájékoztatást – kezdjük az alapvető tudnivalókkal: március 23-án, szombaton 8 és 13 óra között lehet leadni a megunt, feleslegessé vált holmikat. a Vak Bottyán utca és a Móra Ferenc utca sarkán, a Városvédők Újtelepért Egyesület székháza előtt. A szervezők ezúttal is kiemelték a programról szóló felhívásukban, hogy idegeneket ne engedjenek be az ingatlanokba, és senki ne tegyen ki "elvitelre" lomokat az utcára. A hulladékot, lomot a már említett helyszínen, a játszótér mellett lévő, őrzött konténerekbe lehet bedobni, méghozzá kizárólag a fent írt időpontban. A forgalmat polgárőrök irányítják, a helyszínt a mellékelt térképen megjelölt útvonalon lehet megközelíteni. Szintén fontos, hogy a szervezők a helyszínen segítséget biztosítanak a konténerbe pakoláshoz.
A közösségi gyűjtőakció kizárólag a háztartásokban keletkező műszaki- és fémhulladékok, valamint megunt használati tárgyak, bútorok körére vonatkozik, idén sem lehet vinni építési és bontási törmeléket, veszélyes hulladékot, gumiabroncsot, festéket – az átvételt folyamatosan ellenőrzik az akciót koordináló szervezetek.
BikeSafe és kürtőskalács
A gyűjtés és lomtalanítás mellett fontos, hogy kiegészítő programokkal is készülnek az Újtelepi ÖKO-nap szervezői: idén is üzemel a BikeSafe regisztrációs pont – az ingyenes országos kerékpáros adatbázisba 9-13 óra között kerülhetnek a járgányok a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya jóvoltából.
Aki mindeközben megéhezik, helyben készült frissen sült kürtőskalácsot is vehet.
Végül, de nem utolsósorban még egy kis segítség a közlekedőknek: a helyszínre a behajtás a Kölcsey Ferenc és Móricz Zsigmond utca felől, kihajtás a Móra Ferenc és Rákóczi Ferenc utca felé lehetséges. Fontos még, hogy a Jókai utca 13 óráig csak az ott lakók részére lesz használható lakóhelyük megközelítése céljából! A Vak Bottyán utca érintett szakaszát a rendezvény miatt 13.30-ig lezárják az átmenő forgalom elől.
A közösségi akció nyitott – mindenkit várnak, aki szeretne megszabadulni a fölöslegessé vált hulladéktól, lomoktól!
(Archív fotó: Végh Zoltán; illusztráció, térkép: Városvédők Újtelepért Egyesület)
A rovat további hírei: Közélet
Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján
2025. nov. 29.
Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.
Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak
2025. nov. 28.
Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.
Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"
2025. nov. 28.
Egy év értékeléséről, közéletről, hangulatokról és sok-sok apró, de annál fontosabb emberi gesztusról beszélgetünk. Bár a politikai tér ma gyakran elidegenítő és tehetetlenséggel teli, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a valódi munka még mindig ott kezdődik, ahol az emberi szó és az odafigyelés találkozik.
DSTV: sikeres gyűjtőakció
2025. nov. 28.
Fontos, hogy támogassuk rászoruló, nehéz helyzetben élő embertársainkat. A DSTV összeállítása nemes kezdeményezést mutat be: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országos akciója keretében városszerte gyűjtöttek – az adományok elosztását az Útkeresés Segítő Szolgálat is segíti. Hangkép.
Levelek a Jézuskának – már hatodik éve!
2025. nov. 27.
Változik a résztvevők köre és picit a lebonyolítás rendje is, de a lényeg marad: a DO/DSTV műhelye idén immár hatodszorra vág neki ajándékgyűjtő közösségi kezdeményezésének. A fő cél változatlan: a Családok Átmeneti Otthona kis lakóinak gondoskodunk karácsonyi ajándékról!
DSTV: biztonságosabb játszótér
2025. nov. 27.
A híradást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a Hajnal utcában található játszótérnél történt fejlesztésről. Nem látványos, de a lakók miatt nagyon fontos munkálatok értek véget a közelmúltban: a tér népszerű közösségi pont – immár kerítés teszi még biztonságosabbá. Hangkép.
Folyamatos a korszerűsítés-hibaelhárítás
2025. nov. 26.
Az EUCF projekt kapcsán korábban már foglalkoztunk olyan témákkal, amelyek például a hőszigetelés fontosságát vizsgálták, vagy épp a korszerűtlen energiafogyasztók cseréjére hívták fel a figyelmet. Most is hasonlóan zsebbevágó téma következik – lássuk, miért fontos a távhővezetékek cseréje.









