Városlakói javaslatra hamarosan bevezeti a közösségi költségvetést az önkormányzat
Érdekes és újszerű megoldás a lakossági érdekérvényesítésre – a közelmúltban tartott közmeghallgatás nyomán Szabó Zsolt alpolgármester számolt be a nem mindennapi közösségi kezdeményezésről.
A februári közmeghallgatáson az önkormányzat vezetői részletesen ismertették a múlt évi munkájukat, és tájékoztatást adtak arról is, hogy az idei költségvetés keretében milyen terveik vannak, milyen irányokban képzelik el a város fejlesztését.
Fontos a városlakók véleménye
Egy közmeghallgatásnak ezen túl fontos része az is, hogy a város polgárai is elmondhassák a várost, vagy annak egy részét érintő gondjaikat, vagy akár javaslatokat is tegyenek, amelyek előre vihetik a helyi ügyeket, és javaslataik továbbgondolására késztethetik a városvezetőket.
Egy ilyen megbeszélésre került sor Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármesternél a napokban. A közmeghallgatáson felszólalt ugyanis Für Tibor, aki javaslatot tett az úgynevezett részvételi, vagy közösségi költségvetés bevezetésének megfontolására. Ennek lényege, hogy a város vezetése a lakosságot is bevonja a közpénzek felhasználásának tervezési, és döntési folyamatába. Ez a javaslattételi lehetőség természetesen csupán a város költségvetésének egy kis részét érintheti, mégis közvetlen beleszólást jelenthet a civil szféra részéről a város ügyeibe.
Remek példa az együttműködésre
A megbeszélésen elhangzott, hogy számos élő példa létezik már a közösségi költségvetés megvalósítására itthon és külföldön is, fontos ezek tanulmányozása és a jó gyakorlat átemelése. Szabó Zsolt alpolgármester azt mondta, fontos a párbeszéd kialakítása az önkormányzat és a városlakók között, és a közösségi költségvetés létrehozása is egy példája lesz ennek:
– Nagyon támogatom a kezdeményezést, mert ez egy további lehetőséget jelent arra, hogy alulról jövő kezdeményezésként a helyi civil szférát még intenzívebben be tudjuk kapcsolni a városról történő gondolkodásba, erősítsük a közösségi összetartozást és szorosabbá tegyük a kapcsolatot az önkormányzat és a városlakók között. A megbeszélés eredményeként elindul egy közös gondolkodás, a megfelelő jogi keretek kialakítása, amelyet a nyár folyamán egy civil kerekasztal követ majd, ahol összegyűlhetnek mindazok, akik személyesen is be kívánnak kapcsolódni ebbe a munkába.
A témáról további hasznos információk találhatók a Közösségi költségvetés – Dunaújváros facebook felületen.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)
2025. aug. 11.
A család mellett barátok és tisztelők, volt munkatársak és a jelenlegi városvezetés is részt vett a közelmúltban elhunyt Almási Zsolt temetésén. A város első polgármesterétől pénteken búcsúztunk – nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!
"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart
2025. aug. 09.
Dunaújváros mindig is tele volt művészi vénájú emberrel. Festészet, költészet vagy zene – mindenhol vannak fontos szereplőink. A táncműfajokban is sok tehetség tűnt fel az elmúlt évtizedekben, a Medusa Dance Művészeti Egyesület nemzetközi terepen is megmutatta már magát. Zsorda Erikkel, a táncegyesület vezetőjével beszélgettünk táncról, csapatról és értékekről – és persze az összetartozásról.
Segítő kéz az álláskeresésben
2025. aug. 08.
Gyakorlati tanácsadó napot szerveznek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében jövő kedden. Az eseményre a Dunaferr utódcégeinek csoportos leépítése nyomán munkát keresőket várják!
Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja
2025. aug. 08.
Négy új autóval bővült a DVG Zrt. járműparkja. Az Autó Máté Kft. jóvoltából a társaság állománya három korszerű MG ZS típusú személyautóval és egy Peugeot Boxer duplakabinos platós tehergépkocsival gazdagodott.
Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály
2025. aug. 08.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.
A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog
2025. aug. 07.
Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.