90 évesen is derűsen, sok boldogságot!

Mráz Józsefné Juhász Margit néni 1934-ben született a nyírségi Kótajban egy nagy családba, hiszen nyolcan voltak testvérek. Városunkba, azaz akkori nevén az épülő Sztálinvárosba Margit néni is, mint abban az időben sokan, a megélhetést keresve indult el.

A kótaji lány Sztálinvárosban

1953-ban hetedmagával érkezett a városba. Szállást egy már lakással rendelkező, szintén a szülőföldjéről származó családnál találtak. A körülmények nem voltak túl fényesek: matracokon aludtak, éjszaka télen jeget vágtak a Kossuth Lajos utcán, majd a Téglagyárban lapátoltak.
Margit néni azt mondta, a fárasztó, munkás hétköznapokat szebbé tették a táncos estek, ahol a kótaji lányok bizony komoly védelemben részesültek, mivel az ottani szomszédos településről, Kemecséről származó fiúk „vigyázták őket”:
– Nem engedtek a közelünkbe „idegen” férfiakat, csak velük, kemecseiekkel táncolhattak a kótaji lányok. Ebből a védelemből aztán az egyik lakatos fiúval életre szóló kapcsolat alakult ki. 1955-ben összeházasodtunk, lakást kaptunk, majd 1956-ban megszületett kisfiunk, 1960-ban pedig a kislányunk. Így lett teljes a boldogságunk.

Margit néni arról is mesélt, hogy az akkor még élő „régivágású gondolkodás” megbélyegezte azt a férfit, aki nem tudta eltartani a családját, ezért Margit néni, amint várandós lett, már otthon maradt. Hat éven át csak a családdal, a gyerekekkel foglalkozott, majd később még férje idős szüleit is magukhoz vették. Aztán Margit néni újra munkát vállalt, így következett öt év lemezcsomagolás a Dunai Vasműben. Majd évekig délelőttös konyhai kisegítő munkásként dolgozott különféle intézményekben, óvodában, szociális otthonban. Időközben férje vendéglátással kezdett el foglalkozni, akitől a fia is elleste a főzés, a vendéglátás tudományát.

Margit néni sosem panaszkodik

Margit néni szellemileg friss, kis segítséggel ellátja magát, szép időben lejár a ház előtti padra. Azt mondta, ha csak az összegyűlt hulladékot viszi le a lakásból, de az is sokat számít, hiszen addig is mozgásban van, és el-elcsíp közben egy-egy szomszédot, barátnőt a padon, akikkel kicsit beszélgethet.

Imádja a két unokáját és a három dédunokáját, akik gyakran látogatják. Sohasem panaszkodik, mindig jól van, pedig a kisebb-nagyobb betegségek őt sem kerülték el. Mindenkivel megértő és kedves, nem haragtartó. Úgy hiszi, amikor eljön a pillanat és az embernek számot kell adnia az életéről, akkor addig kell az esőben állni, amíg az az adott lelket tisztára nem mossa – úgy próbálja irányítani az életét, hogy ne kelljen ott sokáig ázni.
Isten éltesse, Margit néni!

(Mráz Józsefné életútjához a család által összeállított anyagot vettük alapul – a szerk.)