Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!
Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.
Az ünnepelt egy jól bevált recept alapján készült almás süteménnyel fogadta az önkormányzat látogatóit, és mesélt egyebek mellett munkáról, családról és a hosszú élet titkáról is. Imre Józsefné, Mária néni Szentesen született 1934-ben. Azt mondta: szerető, boldog családban nőtt fel öccsével együtt, szívesen emlékszik vissza azokra az időkre:
– A tanulmányaim befejezése után azonban elég korán elkerültem otthonról: egyrészt a munkám, másrészt a házasságkötésem miatt. 1963-ban költöztünk Dunaújvárosba. Szerencsére rövid időn belül sikerült elhelyezkednem a Fékon Ruházati Vállalatnál, mint varrónő.
A varrónői időszak után a város üzemorvosi rendelőjébe került üzemi ápolónőként, itt egészen nyugdíjba vonulásáig, 27 éven át dolgozott:
– Nagyon szerettem a munkámat. Az üzemorvos heti 2x2 órát rendelt, a többi időt én láttam el egyedül. Szerettek a dolgozók is, sokszor nemcsak az egészségügyi problémáikkal kerestek meg. Volt amikor csak egy kis beszélgetésre jöttek be a rendelőbe. Azóta nagyon sokat változott a világ, az első, már említett munkahelyemet, a Fékont például bezárták, pedig több száz embernek adott biztos megélhetést. A mai napig, ha összefutok egy-egy kedves ismerőssel, szeretettel köszöntjük egymást. Felidézzük a régi, kedves emlékeket, még mindig én vagyok nekik a "Nővérke".
Mária néninek két lánya született, három unokája és négy dédunokája van, mint Barta Endrének is felidézte, hárman együtt ünneplik a születésnapjukat:
– Az egész történetben igazán érdekes, hogy a kisebbik lányom pont a 45. születésnapomon ajándékozott meg az első, és egyetlen fiú unokával. A másik érdekesség, hogy a legidősebb lányunokám 72 óra eltéréssel egy dédunokával, majdnem szintén a születésnapomon. Így hárman együtt tartjuk a születésnapunkat!
Mária néni mindennapjai ma már csendesen, de mégis dolgosan telnek. Tesz-vesz a lakásban, ellátja magát, piacra jár, a szomszédokkal jó viszonyt ápol, és mindig süt valami finomat. Az önkormányzat látogatóit almás sütivel fogadta, amelyet saját, "titkos" kis receptje alapján készít, azt mondta, ez a specialitása.
Mária néninek van egy Cicka nevű lány macskája, akivel napközben is sokat foglalkozik. Úgy véli a hosszú élet titka a nyugalom, a békesség és a szerető család, számára ez mind megadatott. Isten éltesse!
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre
2025. jún. 05.
105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16.32 perckor írták alá a Trianoni békeszerződést. A diktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum évfordulójára emlékezett a Dunaújváros önkormányzata az evangélikus templomban szerdán.
Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég
2025. jún. 05.
Fábry Sándor humorista, műsorvezető, dramaturg volt a Dunaújvárosi Estek legutóbbi vendége. A kedd délutáni előadása sokakat vonzott a "C" szárnyba, nem véletlenül – közismert és megosztó személyiségére kíváncsiak voltak a dunaújvárosiak.
Hamarosan startol a szabadstrand-szezon
2025. jún. 04.
Egészen pontosan június 13-án nyit a szabadstrand – félreérthetetlenül jelezve a nyári szezon hivatalos kezdetét. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a helyszínen jelentette be: a jövő hét végén már ismét várja a fürdőzőket a város egyik legnépszerűbb nyári közösségi tere.
Tartalmas évtizedek után kerek évforduló
2025. jún. 04.
Folytatódott a dunaújvárosi szépkorú polgárok köszöntése. A napokban Dr. Tarjáni Györgyöt, Gyuri bácsit köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő.
Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál
2025. jún. 03.
Újabb jelentős fejlesztés kezdődik Dunaújvárosban: 69 új parkolóhely épül a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet közelében, amely nemcsak a város, de az egész térség közlekedési helyzetét javíthatja. A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertette Pintér Tamás polgármester, Szilágyi Örs, a kórház főigazgatója, valamint dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő.
Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg
2025. jún. 03.
Mozgalmas nap volt a Béke városrészben múlt szombaton: öt helyszínen gyűltek össze a környékbeliek, hogy megszabaduljanak régi bútoraiktól, elromlott elektronikai eszközeiktől és más feleslegessé vált holmiktól. Még két alkalom lesz a tavaszi sorozatban!
Trianon-megemlékezés az evangélikus templomban
2025. jún. 03.
A trianoni békediktátum évfordulóján emlékeznek a magyarság egyik legnagyobb tragédiájára – az emlékünnepség helyszíne az evangélikus templom udvarán felállított Trianon-emlékmű lesz szerdán délután.