Másfél órán belül leadták az ajánlásokat
Április 20-án hivatalosan is megkezdődött a június 9-én esedékes választások kampánya. A városban közlekedő állampolgárok ezt onnan is tudhatják, hogy elkezdtek plakátolni az utcákon, a két nagy jelölőszervezet (amelyek az önkormányzati választáson indulnak) pedig már össze is gyűjtötte, le is adta az ajánlásokat.
A hivatalos kampány startja után néhány nappal azt tudhatjuk Dunaújvárosban, hogy két jelölőszervezet jelentette be indulási szándékát, nevezte meg jelöltjeit és már össze is gyűjtötte a szükséges ajánlásokat. A kérdés, hogy lesz-e a két nagy szervezeten kívül is induló? Május 6-ig biztosan megtudjuk, hiszen ez a jelöltállítás határideje.
Ketten álltak a startvonalhoz
A "Rajta, Újváros!" Egyesület és annak elnöke, Pintér Tamás, Dunaújváros jelenlegi polgármestere még az év elején jelentette be, hogy az egyesület újrázni fog és folytatni kívánják az öt évvel ezelőtt megkezdett munkát. Pintér Tamás természetesen polgármesterjelöltként indul, a képviselői csapatban a jelenlegihez képest pedig három új jelölt található.
Sokan kíváncsian várták, hogy a Fidesz kiket indít a választáson, és főleg azt, hogy ki lesz majd a polgármesterjelöltjük. A zuhanyhíradóban elég sok, a közéletben ismert ember neve megjelent, majd sorra el is durrantak a lufik, mígnem a Magyar András hír végül igaznak bizonyult. A korábbi helyi MSZP elnök személye narancsos színekben enyhén szólva is több helyen kiverte a biztosítékot, és országos hír is lett belőle. A helyi KDNP-elnök, mint jelölőszervezet is tiltakozott és elhatárolódott a volt MSZP-elnök jelölésétől. De végül – ha ezzel a "kis" közjátékkal fűszerezve is – felállt a Fidesz-KDNP és a Jövő Új-Városáért Egyesület csapata is.
Április 20-án eldörrent a startpisztoly
Elkezdődött tehát a kampány és elkezdődött az ajánlásgyűjtés is. A polgármesterjelölteknek 300 választó aláírását, a képviselőjelölteknek a körzetük választásra jogosult választói 1 százalékától kell(ett) összeszedniük az induláshoz szükséges aláírást – minderre két hét áll rendelkezésükre.
Pintér Tamás egyedülálló módon a Városháza térre hívta támogatóit, ahogy írta "szeretném ezt a jelképes és számomra felemelő eseményt a város lakosaival együtt megélni", akik szép számmal meg is jelentek a főtéren, és kivárva a kígyózó sorokat, nevüket és aláírásukat adták a jelöléshez. Bár két hét állt rendelkezésre, másfél óra alatt a szükséges aláírásoknál jóval több is összegyűlt, melyet a képviselőjelöltekkel együtt le is adott rögtön a Választási Irodán.
Magyar András közösségi felületén írt arról, hogy "képviselőjelölt-társaimmal és segítőinkkel nekivágtunk a városnak, hogy a dunaújvárosi választók megtisztelő bizalmát kérjük".
Ahogy a Helyi Választási Iroda vezetőjétől megtudtuk, elsőként a "Rajta, Újváros!" Egyesület adta le az ajánló íveket, majd a Fidesz-KDNP és a Jövő Új-Városáért Egyesület is sikeresen összegyűjtötte és leadta aznap a szükséges ajánlásokat.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Hegyi kecske a sas és mormota mellett – már teljes díszben pompázik a trafóház
2025. aug. 26.
Nem az első, és vélhetően nem is az utolsó témához kapcsolódó hírt osztjuk meg a városlakókkal: folytatódott a 4-es körzet szépítése, elkészült a Váci Mihály utcában található trafóház festése. Nagy Gergő tájképet és hegyi kecskét álmodott a sas és a mormota mellé.
Zarándokok gyülekeztek a Lajos-köveknél
2025. aug. 26.
Az 1526-os mohácsi csata az egyik legfájóbb vereség a magyar történelemben. Az esedékes évforduló alkalmával zarándoklaton vesznek részt a hagyományőrzők, akik idén is lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt. A lovasok egyik állomása Dunaújváros volt – ahogy évek óta mindig, ezúttal is a Lajos-köveknél tartottak rövid pihenőt.
Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"
2025. aug. 25.
Immáron egy évtizede szervezi meg az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete az éves találkozóját, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről.
Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége
2025. aug. 24.
A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.
DSTV: komoly segítség az álláskereséshez
2025. aug. 24.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!









