Dunaújváros Hetilap

Megnyílt a baptista Új Esély Központ

Fábos Zsolt - 2024. április 20. 11:00

Intézményátadó ünnepséget szerveztek a volt Bánki iskolában a közelmúltban. Mostantól az épület egyik földszinti szárnyában a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió nappali szociális központot üzemeltet. Szívvel segítenek.

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió betegséggel küzdő, rászoruló emberek számára nyújt ellátást. 12 év tapasztalata van mögöttük, már 200 településen működik a misszió, április 11-e óta már Dunaújvárosban is. Ezen a napon intézményátadó ünnepséget szerveztek a volt Bánki iskola épületében, ahol nappali szociális központ kezdte meg működését. A vendégeket Szente Norbert, a misszió régióvezetője köszöntötte:
– Pontosan négy éve csatlakoztam a misszióhoz és annak is négy éve, hogy ideköltöztem ebbe a városba. És elmondhatom, hogy beleszerettem Dunaújvárosba. Beleszerettem az emberek kedvességébe, a nagy sugárutakba, a zöld felületekbe, így itt ragadtam és ma már dunaújvárosiként élhetek. De nem mindenki ilyen szerencsés, hogy így beszélhet magáról. A szenvedélybetegséggel és mentális problémákkal küzdő embertársaink számára hoztuk létre ezt a helyet, az Új Esély Központot, ahol szenvedélybetegséggel és pszichiátriai betegekkel foglalkozunk. Ez a mai nap nem csak azért különleges, mert itt lehetünk, hanem azért is, mert itt van 5 munkatársunk és már azt is elmondhatjuk, hogy jelenleg is 90 ellátottunk van, akikről gondoskodnunk kell. Van még helyünk, tesszük a dolgunkat, hittel és szeretettel. 

Az eseményre meghívást kapott Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere is, aki elmondta, hogy önkormányzatunk a kezdetektől fogva támogatta a baptista kezdeményezést, hiszen városvezetésünk is kiemelt feladatának tekinti, hogy a szociálisan rászorulók önálló életvitelük fenntartásához minden támogatást megkapjanak:
– Mi sem bizonyítja jobban ennek a helynek a létjogosultságát, mint az, hogy vannak segítő kezek, amelyek összefognak egy központi helyen, és dunaújvárosiak segítenek a dunaújvárosiaknak. Nincs annál jobb érzés, mint azt látni, hogy egy ilyen kezdeményezéshez minél többen csatlakoznak.  Nagyon örülök annak, hogy megyénkben először nálunk nyílt meg a misszió szolgáltatása és egyben szomorú is vagyok, ha azt hallom, hogy már 90 fő ellátottal dolgoznak. Viszont ebből az is látszik, hogy helyük van Dunaújvárosban, szükség van rájuk. Köszönöm, hogy itt vannak, és garantálom nekik a jövőben is az önkormányzat segítségét. 
Pintér Tamás utalt még a városban működő szociális hálóra, amely megfogalmazása szerint jól működik, a benne dolgozók nap, mint nap bizonyítanak és segítenek az olyan szociális szolgáltatások és segélyprogramok megvalósításában, amelyeket az önkormányzat koordinál. Mostantól pedig egy új partner segíti ezt a munkát Dunaújvárosban, a Bánki iskola régi épületében, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió.
 

A rovat további hírei: Közélet

Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)

Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)

2025. aug. 21.

A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.

Ünnepi forgatag a kúriában

Ünnepi forgatag a kúriában

2025. aug. 20.

Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!

 

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

2025. aug. 19.

Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.

Monumentális alkotás festékszóróval

Monumentális alkotás festékszóróval

2025. aug. 18.

Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

2025. aug. 17.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

2025. aug. 17.

A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

2025. aug. 16.

Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.