Nagyot csatáztak a Dragon Steel SE sárkányhajósai
Pozitív élményekkel és egy értékes hetedik helyezéssel tért haza a dunaújvárosi Dragon Steel SE a 13. Hosszú Távú Sárkányhajó Magyar Bajnokságról.
Kép forrása: Dragon Steel SE
Baján rendezték meg a 13. Hosszú Távú Sárkányhajó Magyar Bajnokság küzdelmeit április 20-án, s az idei megméretésen összesen harmincnyolc csapat rajtolt el a különböző kategóriákban.
A népes mezőnyben ott volt a dunaújvárosi Dragon Steel SE is, mely egy nagyhajós legénységet nevezett a premier open kategóriában, ám egyedüli nevezőként az utolsó pillanatban át kellett gondolniuk az indulást, így végül a premier 20-as vegyesben álltak rajthoz nyolcadik hajóként úgy, hogy hajójuk fele ifjúsági versenyzőkből állt, ráadásul létszámhiány miatt tizennyolcan vágtak neki a megméretésnek, árulta el Tóth Edit, a Dragon Steel SE elnöke, aki természetesen a versenyen elért eredményükről is beszámolt.
– A versenytáv hossza nyolc kilométer volt, mely 35-40 percnyi kitartó küzdelmet jelentett. A szurkolók részére izgalmas és látványos a verseny, hiszen a legénységek üldözéses formában kerülik meg a bajai Petőfi-szigetet a távtól függően egyszer, illetve kétszer. A drukkerek, nagy örömünkre videókat és sok-sok képet készítettek rólunk a versenyen, ráadásul az időjárás ezen a napon végre jobbra fordult, még a nap is kibújt a felhők közül és sem eső, sem szél nem nehezítette a versenyzők helyzetét. A tagjainknak egy része válogatott aspiráns a júliusi racicei Nemzeti Eb-re, nekik kötelező volt a részvétel a Magyar Bajnokságon. A hajónk 10-75 éves korosztályból lett összeállítva és nyolc nő/leány evezett a hajónkban, s a célunk az volt, hogy éles versenyhelyzetben, a legjobb tudásunk szerint küzdjünk egymásért az elsajátított legszebb stílusunkban és magunkhoz mérten a lehető leggyorsabbak legyünk. Hajónk a sok ifjúsági versenyzővel is nagyon szépen futott, már az első körben utolértük az előttünk 30 másodperccel előttünk induló hajót. Ők viszont nem adtak nekünk előnyt, így megkezdődött a küzdelem velük a hátralévő 5 km-en. A fordulónál, cselszerű leállással sikerült eléjük kerülni, majd meg is tartottuk a pozíciót. A többszöri akadályoztatást, a szabálytalan viselkedést megóvtuk és meg is nyertük, míg 10 másodperc előnyt, míg a sportszerűtlen hajó ugyanennyi büntetést kapott. Hajónk így hetedik helyen végzett, s a hosszú tél után rendkívüli érzés volt más egyesületek egységeivel újra sárkányhajóban összecsapni, folyamatosan versengeni, végül rendkívül fáradtan, rogyadozó lábakkal, mégis felemelő érzésekkel kiszállni a sárkányhajóból. Egy felesleges hang nem volt a verseny alatt, viszont nagyon szépen futott a hajónk, hajtottunk, ahogy kellett, komoly összetartás köztünk és mindenki érezte, ebben a feszült helyzetben, hogy mit kell tennie, ezért nagyon büszke vagyok mindenkire.
A Dragon Steel SE versenyzőinek névsora: Biró László, Biró Vivien, Bőhm Angéla, Fehér Nárcisz, Horváth Attila, Illés Zsolt, Dr. Katona Zoltán, Lakatos Adél, Lakatos Enikő, Lakatos Viktor, Orsós-Tóth Alíz, Ősz Zita, Putráné Prak Ágnes, Simon Péter, Szilágyi Zoltán, Telekes Ábel, Tóth Edit, Tóth Gergely, Varga Béla, Wágner Petra, Wizner Dávid, Wizner Luca.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: nyílt nap a röplabdázóknál
2025. máj. 21.
Folytatjuk a visszatekintésünket a DKSE szakosztályainak nyílt napjaira. A sorban következő sportág a röplabda volt – a Dózsa iskolában Gelencsér Balázs foglalta össze, kiket vártak, mivel vártak, és milyen lehetőségeket kínál a gyerekeknek a röplabdasport. Hangkép.
Óriási izgalmak után bronzérmes az Eger
2025. máj. 21.
Bár négygólos hátrányból fordított a DFVE az Eger ellen, az utolsó másodpercben egyenlítettek a vendégek, majd ötméteresekkel behúzták a bajnoki bronzcsata ötödik, dunaújvárosi mérkőzését.
DSTV: búcsú a csapattól és a szurkolóktól
2025. máj. 20.
A mögöttünk hagyott hétvégén az idei szezon utolsó mérkőzését játszotta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. A meccsről majd holnap beszélünk, hiszen a találkozó azért volt különleges, mert mert ezen a találkozón búcsúzott el a dunaújvárosi közönségtől Szalai Babett és Oguntoye Viktória, akik felhagynak aktív pályafutásukkal. Hangkép.
Itthon lehet bronzérmes a DFVE
2025. máj. 20.
A bajnoki bronzpárharc ötödik, mindent eldöntő mérkőzését játssza a DFVE női vízilabda csapata az Eger ellen a Fabó Éva Sportuszodában ma este hét órától.
Nagy csaták a Suli Foci Kupáért
2025. máj. 19.
Az első korcsoportban kulcsi, a másodikban dunaújvárosi siker született a DLSZ Arénában megrendezett Suli Foci Kupa első fordulójában.
Hajdu-ezüst a magyar éremesőben
2025. máj. 19.
Összesen húsz dobogós helyezéssel zárta a szegedi világkupa küzdelmeit a magyar kajak-kenu válogatott, melynek a DKSE kiválósága, Hajdu Jonatán is tagja volt.
Kiütéssel bajnok a DFC
2025. máj. 18.
Hét gólt szerezve biztosította be bajnoki címét a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér vármegyei első osztály szombati fordulójában.