Dunaújváros Hetilap

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

Fábos Zsolt - 2024. április 27. 18:30

Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán. A téma iránt érdeklődőket a Városháza „C” épületének emeleti dísztermében várta a szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület.

Pintér Tamás polgármester, a „Rajta Újváros!” Egyesület elnöke köszöntötte a Dunaújvárosi Estek közönségét, akik ismét szép számmal gyűltek össze a Városháza dísztermében. A városvezető elmondta, ritka alkalom, hogy egymást követően köszönthetjük a programsorozatban egy ismert és közismert házaspár tagjait. Egy hónappal ezelőtt ugyanis Kéri László politológus, most pedig Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást az érdeklődő dunaújvárosiaknak.

Ami a “közszolgálati” híradásból mindig kimaradt

Petschnig Mária Zita makrogazdasági kérdésekről, a magyar gazdaság növekedéséről, inflációról, költségvetésről, államadósságról beszélt az előadásában. A mondandóját pedig számokkal, statisztikákkal támasztotta alá, bár elmondása szerint sok esetben a számokat is úgy kell kibányászni, mert sok esetben nem egyértelműen elérhetőek az adatok. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az este folyamán hallhat olyat is az érdeklődő közönség, amit a közszolgálati hírekben soha.
– A tények azt mutatják sajnos, hogy lecsúszóban van a magyar gazdaság. A 20 évvel ezelőtti (2004-es) EU-csatlakozáskor a volt szocialista országok körében a harmadik helyen voltunk, jelenleg a nyolcadik helyen osztozunk a horvátokkal. Pedig a horvátok később léptek be, de a románok is, akik pedig már meg is előztek minket. Lényegében mi tudtuk a legtöbb uniós forrást bezsebelni és ennek ellenére nagyon nagy a lemaradásunk.

Pillanatnyilag a gazdaságunk egy elhúzódó recesszióban van, nagyon súlyos növekedési problémák vannak, aminek az oka, hogy a kormányzati politika nem segíti a piacgazdasági hajtóerőket. A tőke politikai igény szerint mozog, nem a nagyobb, jobb teljesítmény számít, hanem hogy ki van közelebb a tűzhöz. Ez pedig visszahúzza a magyar gazdaságot. A problémákat és a hiányosságokat az akkumulátorgyárakkal és az autóiparral próbálják pótolni, de ez teljes zsákutca. Mindezeket figyelembe véve egy olyan eladósodás következett be az elmúlt években, aminek nem látszik a vége.

Azért van, amiben jók vagyunk!

Ha találós kérdést tennénk fel, hogy miben teljesít jól a magyar gazdaság, mire költünk a legtöbbet, akkor az lenne a helyes válasz, hogy sportra! És sajnos eddig tartottak csupán a jó hírek. Petschnig Mária Zita szerint vannak nagyon elgondolkodtató adatok is:

Végh Zoltán felvételei

– A legrosszabb helyen vagyunk az egészségügy terén, a bruttó hazai termékből 4,4 %-ot fordítunk rá. Ezzel szemben a tavalyi kamatszolgálat 4,7 % volt, tehát többet fordítottunk kamatokra, mint az egészségügyre. Döbbenetes adat. Az oktatási ágazatban a tizedikek vagyunk. És van, amiben a legelsők vagyunk, ez a szabadidő-hitélet-sport tevékenység. Az elmúlt évtizedben megduplázódott az erre fordított tőke. Gondoljunk csak a stadionokra. De hosszan lehetne sorolni.

Merre tartunk?

Hogy merre tartunk? Zsákutcába! Petschnig Mária Zita szerint fontos, hogy a zsákutcában legalább ne fokozzuk a sebességet:
– Semmilyen alapja nincsen annak, amit egyébként folyamatosan kommunikálnak, hogy mondjuk nagyobb növekedés lenne Magyarországon. A nagyközönség ezeket a mutatókat nem ismeri és ez nem is érdekli. A kormány kommunikációja folyamatosan a sikerekről szól, hogy például legyőztük az inflációt. Dehogy győztük! Vagy arról beszélnek, hogy milyen fényes jövő áll előttünk. De szakmai érvek nincsenek, ami mindezt alátámasztaná. A kormányzati politika a következő választások megnyeréséről, a hatalom megtartásáról szól. A hatalom pedig a további vagyonszerzésre irányul.

A rovat további hírei: Közélet

A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig

A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig

2025. aug. 01.

Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.

 

Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center

Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center

2025. júl. 31.

Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.

Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben

Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben

2025. júl. 30.

Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

2025. júl. 30.

Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.

Boldog születésnap, szép családi körben

Boldog születésnap, szép családi körben

2025. júl. 29.

Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.

DSTV: gondos tervezés

DSTV: gondos tervezés

2025. júl. 27.

A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

2025. júl. 26.

Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.